Interjú
„Igyekszem szembemenni a mainstreammel, ha érték- és kultúraközvetítésről van szó”
2017-10. szám / Jónás Ágnes
Kéri Kitty igazi örökmozgó. Folyton tele van kreatív ötletekkel, és a kihívásoktól sem riad vissza. Sikeres színésznő volt a Vígszínházban, a Karinthy Színházban és a Veszprémi Petőfi Színházban, 2012 óta vezeti a balatonfüredi Kisfaludy Színházat, tanít a Kaposvári Egyetemen, rendez, s
ha mindez nem lenne elég, folyamatosan továbbképzi magát, és még Budapesten is játszik. Színházcsinálásról, rendezői vágyairól, valamint a Belvárosi Színházban látható Kétely című előadásról vele beszélgettünk.
Milyen tervekkel és célokkal vágott neki annak idején a színházcsinálásnak?
K. K.: A városvezetés 2011 őszén keresett meg azzal, hogy élesszem fel és vigyem tovább a város színházi hagyományait, illetve azt a szellemi örökséget, amit Kisfaludy Sándor hagyott ránk. A legnemesebb elképzelésektől fűtve vágtam neki a munkának, próbálom képviselni azt, hogy a színháznak mindig egy lépéssel előrébb kell járnia, mint a közönsége. Balatonfüred nagy hagyományokra tekint vissza: a reformkorban, különösen a nyári szezonban pezsgő kulturális életet tudott felmutatni. Hogy jelenleg nincs önálló színházi épülete és társulata, speciálissá teszi a helyzetet, de én ebből a „hátrányból” megpróbáltam előnyt kovácsolni. Befogadó színházként kezdtük, de egyre nő a saját és koprodukciós bemutatóink száma, és együttműködünk a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetével is – a pályakezdőknek biztosítunk bemutatkozási lehetőséget. Célom, hogy sokszínű, kiváló minőségű és nívós kulturális-összművészeti programokat szervezzünk.
Vágyai között szerepelt egyébként a színigazgatás?
K. K.: Soha nem akartam igazgató lenni, én inkább színházat csináló ember szerettem volna lenni. A Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének vezetői feladatait is ellátom, de erre a posztra sem pályáztam – valószínűleg a szervezőkészségemnek, a lelkesedésemnek és a kreativitásomnak köszönhetően kérnek fel ilyen jellegű feladatokra. Engem színészként mindig a mögöttes tartalom érdekelt, hiszen csodálatos dolog érezni, hogy egy kis szegmenssel én is hozzájárulhatok az egészhez. Aztán az kezdett érdekelni, hogy hogyan jön létre az alkotás egésze.
Tehát a rendezés vágya is ott motoszkált önben.
K. K.: Igen, gyerekkorom óta vonzott a rendezés, olyannyira, hogy nyolcévesen írtam is egy színdarabot, amit édesanyám jegyzett le. Felosztottam osztálytársaim között a szerepeket, és természetesen rendezőnek és főszereplőnek is magamat tettem meg. A főiskola utolsó évében még gyáva voltam jelentkezni rendező szakra – úgy éreztem túl nagy kihívás, túl komplex feladat lenne még ez nekem.
Mostanában sokat utazik Marosvásárhelyre is.
K. K.: Jelentkeztem a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem doktori képzésére, mert fontosnak tartom, hogy folyamatosan képezzem magam, és naprakész legyek. Eddig erre nem tudtam időt szakítani, de most nagyon élvezem, hogy újra a padban ülhetek.
Melyik produkció az, amelyiket mindenképp kiemelné a füredi repertoárból?
K. K.: December 4-én a Kolompos zenekar Kis karácsony koncertjével hangolódunk az adventre az Anna Grand Hotel színháztermében. A Balaton Szabadidő és Konferencia Központban a Diótörő előadással készülünk december 9-én. Klasszikus balettprodukció lesz, mégpedig a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatóinak előadásában.
| hirdetés
 |
|
Nem tart attól, hogy épp a klasszikus vonal lesz az, ami gátat szab a produkció iránti túlzott érdeklődésnek? Csak azért kérdezem, mert a klasszikus színpadi műveket az eladhatóság érdekében manapság gyakran felturbózzák.
K. K.: Nem hiszem, hogy a nézőszám növeléséhez efféle elemek lennének szükségesek hosszú távon. Igyekszem szembemenni a mainstreammel, ha érték- és kultúraközvetítésről van szó.
Rádiószínház-sorozatuk keretében kortárs magyar és külföldi darabokat olvasnak fel. Mit hallhatunk legközelebb?
K. K.: Spiró György Prah című darabjával készülünk a magyar rádiózás napja alkalmából, a komolyzene rajongói december 27-én Érdi Tamás zongorakoncertjét hallgathatják az Anna Grand Hotel színháztermében, január 6-án pedig a már hagyománnyá vált újévi koncertet.
A balatonföldvári Kultkikötőben debütált nyáron a Kétely című, Patrick Shanley művéből készült dráma, mely az Orlai Produkció keretében, Pelsőczy Réka rendezésében valósult meg, s amelyben ön is szerepel. A történet középpontjában egy egyházi iskola apáca igazgatója és egy pap tanára közötti, vérre menő, ám sokszor szellemes és fordulatos konfliktus áll. Az előadás szeptembertől a Belvárosi Színházban látható. Mi volt az a bizonyos plusz ebben a darabban, amitől úgy érezte, szívesen játszana benne?
K. K.: Nekem nagyon tetszett a film a színészek, Meryl Streep és Philip Seymour Hoffman miatt, és kíváncsi voltam, hogy Rékával milyen lesz együtt dolgozni. Örültem, hogy a darabban osztálytársammal, Fekete Ernővel játszhatok (a diplomaosztó óta nem találkoztunk színpadon, ugyan most is csak egy pillanatra). Udvaros Dorottyával pedig ajándék játszani, ezzel régi vágyam teljesült. Noha a darab központi eleme, hogy történt-e valami oda nem illő Flynn atya és egyik nehéz sorsú diákja között, mégis szerintem akkor játszunk jól, ha a néző felismeri, hogy ez a történet jóval többről szól.
Ön szerint miről szól?
K. K.: Hatalmi viszonyokról, az emberi szabadságról, hitről és álvallásosságról, a tolerancia fontosságáról, szeretetről többek között. Van egy mondata Aloysius nővérnek, amikor arról beszél, hogy a gonosz ellen vívott harc során olykor le kell térni a helyes útról. Nos, ez biztosan nem visz közelebb Istenhez. A Kétely jól mutatja, hogy legjobb szándékaink mellett is a legtöbb esetben saját meggyőződéseinkre, „hitünkre”, érzéseinkre, előítéleteinkre alapozunk, ezek alapján hozzuk meg döntéseinket. Pedig jó lenne egymást elviselni szeretetben.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
