RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. december 11., hétfő
Árpád, Árpádina

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
A legtöbb kérdést kell feltenni
2017-10. szám / Bóta Gábor

Ifjabb a címszerepet alakítja a Vígszínház igencsak erőteljes Hamlet előadásában. Úgy gondolja, a történelme miatt egészen elképesztő ezen a nagy színpadon állni. Shakespeare művéről pedig
az a véleménye, hogy a zavaros idők darabja, ez most benne van a levegőben, érezzük, hogy valami előtt áll a világ.

A Hamlettel Te már találkoztál az egyetemen is...
Ifj. V. A.: Igen, Zsótér Sándor rendezte, váltott szereposztással, sze­ren­csés voltam, mert lehettem Polonius, Claudius és Hamlet is. Kör­bejár­tuk az anyagot. Ez harmadév közepén történt, amikor még elég törékeny az ember, így óriási hatással volt ránk.

Igen intenzív volt az előadás, meglehetősen sok düh, elkeseredettség, de ugyanakkor rengeteg ironikus, gunyoros humor is volt benne.
Ifj. V. A.: Ez Zsótér. Megtanít úgy bánni a szöveggel, hogy közben mi magunk legyünk, de mégis az ő kottájából játsszunk. Zenészeket próbál nevelni, azt hiszem. Itt volt a fordulópont, amikor megéreztem, hogy ez nem játék, nem munka, hanem szenvedély.

Aztán ezt a gondolatot igazán a Liliomfi előadásának megrendezésével fogalmaztad meg, ami szerelmi vallomás a színházhoz, benne van, hogy a csapat a tagjai, akármilyen akadályok is adódnak, akármennyire is betesznek nekik, mindenképpen színészek akarnak lenni.
Ifj. V. A.: A csapat egy része éppen akkor diplomázott, a másik része még az egyetemre járt, akkor nagyon személyesen tudtunk arról beszélni, hogyan érezzük magunkat az úgynevezett „szakmában”.

Változik attól az előadás, hogy esetleg már mást éreztek?
Ifj. V. A.: Változik, egy nagyon lényeges dolog eltűnt belőle, hogy kicsit esetlenek voltunk. Próbáljuk visszahozni azt a sebezhetőséget, ami akkor volt, ne tudjuk ennyire, hogy mit kell csinálni. Könnyedebben és mélyebben játszott mindenki. Ez volt a legjobb párosítás. Ha újrarendezném a darabot, már másról beszélnék vele.

A Hamlet esetében igen nagy színpadra kerültél, nyilván volt benned bizonyítási kényszer, hogy te úristen, ekkora nézőtér előtt kell játszanod.
Ifj. V. A.: Semmihez nem tudom hasonlítani a vígszínházi nézőteret és légkört. A történelme miatt is egészen elképesztő azon a színpadon állni. De szerencsére mi már májusban elkezdtünk próbálni, és volt egy nyár megemészteni ezt, már arra tudtam koncentrálni, hogy teljesítsem a feladatot, és boldog legyek attól a helyzettől, amiben lehetek.

Visszajött valami abból a Hamletből, amit Zsótér rendezett?
Ifj. V. A.: Nekem igen nagy segítségemre volt, mert Zsótér bármilyen anyaggal foglalkozik, az embernek a hozzáállását a színházhoz megváltoztatja. Ezen a monumentális színpadon, grandiózus díszletben nyilván most egészen másról beszélünk, mint egykor az Ódry Színpadon, de nekem az az alap. Eszenyi Enikő színészként áll hozzá a rendezéshez, és nagy tapasztalata van a Vígszínházban, ezért sokat segített abban, hogy megértsem a teret, megérezzem az energiáit, tudjak nagyban fogalmazni. Bízik a szí­né­szek­ben, és ez erőt adott.
hirdetés

Már ahhoz meglehetős bizalom kell, hogy egy ilyen fiatal srácra ossza Hamletet, akit inkább befutott nagy színészek szoktak játszani.
Ifj. V. A.: Nem számíthat a kor. Biztos vagyok benne. Hamletnek egy utat kell bejárnia, az ember bármikor elérhet oda. Nagy biztonság volt, hogy ilyen barátok, társak és tanárok voltak mellettem, akik szintén így gondolták.

Ha próbálsz, nem gondolkodsz egy kicsit rendezőaggyal is?
Ifj. V. A.: Amikor az Athéni Timon vizsgaelőadásunk után beszélgettem Marton László tanár úrral, azt mondta, ha a rendező színészként van jelen, a színpadon mindent elfelejt. Arról mesélt, hogy Várkonyi Zoltán, amikor rendezés után fölkerült a színpadra, hogyan fogott a szerepéhez. „A legtöbb kérdést kell feltenni, és a legbátrabbnak kell lenni.” Ezt a fejembe véstem.

Amikor már ott voltál a nagyszínpadon, begyulladtál vagy fenséges volt?
Ifj. V. A.: Hát ez így egyben. Az első az elérzékenyülés, és utána két hónapig jött a halálfélelem. A leg­na­gyobb tanulság számomra az volt, hogy meg kell tanulni az egyetem után nagyszínpadon dolgozni.

Lassan már az Ódry színpadán sem állnak a hallgatók, jóval több vizsgaelőadás van a Padláson vagy akár a tantermekben.
Ifj. V. A.: Nyilván ennek több oka is van, mindenesetre hatalmas iskola volt nekem ezzel a megtisztelő feladattal megbirkózni, pontosabban birkózni.

Igen sokat mozogsz az előadásban, ez is lehet vita tárgya, beszéltem többekkel, akiket zavar, engem nem, mert azt gondolom, Hamlet felhevült idegállapotából is fakadhat.
Ifj. V. A.: Formáktól, stílusoktól, anyagoktól függetlenül, ebben a darabban az én helyzetemben azt éreztem, hogy minden idegsejtemmel közvetítenem, átadnom, tudósítanom kell Hamlet történetét és azon belül az ő gondolatait. Viszockij Hamletként ugrálókötelezett, ez egyfajta cselekvés és mégis egyhelyben levés, szerintem telitalálat. A kiszakadás, a szokványos felrúgása, minden helyzet kifordítása nemcsak a tudatában, szavaiban, hanem az idegrendszerében ott van Hamletnek. A mi fülünk már megváltozott, másképp fogadjuk be a szöveget, mást társítunk hozzá. Ma a gondolkodó ember nem a sarokban ül.

Meglehetősen rút világról, akár a nyers erőszakról szól ez a produkció. Bejön a deszkákra például egy katonai dzsip, jókora sorozatvetővel.
Ifj. V. A.: Nekem sokat segített az a háborúközelség, a börtön, az egérfogó, mindaz, amit ez a díszlet jelez. A Hamlet a zavaros idők darabja, ez most benne van a levegőben, érezzük, hogy valami előtt áll a világ.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor