RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. augusztus 15., szerda
Mária

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Ajánló
A MÁV Szimfonikus Zenekar Szőke Tibor-mesterbérlete ebben az évadban is különleges koncertekkel vár mindenkit a Müpába
2017-12. szám

Igazi csemegének ígérkezik a február 2-i nyitókoncert, amelyen Kesselyák Gergely vezényletével, valamint a New York-ból hazatérő Molnár Levente és neves vendégei, Kele Brigitta, Mester Viktória és Németi Gergely közreműködésével szólalnak meg az operairodalom gyöngyszemei.

Március 8-án Baráti Kristóf és Várdai István adják elő Rózsa Miklós Sinfonia Concertante című, hegedűre és gordonkára írott művét. A koncertet Csaba Péter, a Zenekar művészeti vezetője vezényli. Az április 26-i koncerten két Gounod-mű is felcsendül – Magyarországon először – a zeneszerző kétszáz éves jubileumának tiszteletére. A különleges pedálzongorát, amelyet szintén első ízben láthat-hallhat a magyar közönség, Roberto Prosseda fogja megszólaltatni. Az est karmestere Günter Neuhold lesz. A bérletsorozat záró előadásán, május 17-én pedig Takács-Nagy Gábor vezényletével és a Nemzeti Énekkar köz­re­működésével Haydn Az évszakok című oratóriuma lesz hallható.

Bérletvásárlás és további információk a www.mavzenekar.hu oldalon.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor