Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Páros interjú
Szöul, Európa és lehet, hogy India
2018-07. szám / Rendes Vera

A Platon Karataev 2016-ban alakult négytagú indiefolk zenekar. Eddig egy nagylemezük jelent meg For Her címmel. Bejutottak a Kikeltető zenei tehetségkutató döntőjébe és a Hangfoglaló Prog­ram­ba is. Tagjai Balla Gergely (gitár, ének), Czakó-Kuraly Sebestyén (gitár, ének), Bradák
Soma (dob), Jáky András (basszusgitár). Balla Gergellyel és Czakó-Kuraly Sebestyénnel be­szél­get­tünk többek között az induló külföldi karrierjükről.

Eddig milyen a nyár?
B. G.: Játszottunk a Kolorádó Fesztiválon, az nagyon jól sikerült. A tavalyihoz képest most nem a nulladik napra, hanem szombatra egy későbbi sávba tettek bennünket. Ebből is érződik, hogy szintet léptünk. Azóta volt egy koncertünk a Magyar Nemzeti Galériában is, igaz, ott csak ketten léptünk fel akusztikusan. Jó érzés volt olyan környezetben játszani.
Cz.-K. S.: Az is valahogy szintlépés feeling volt, nem azért, mert sokan voltak, hanem ahol játszottunk, hogy ilyen helyre egyáltalán eljuthattunk.

Van fellépés előtti rituálétok?
B. G.: Soma mindig csinál gimnasztikai mozdulatokat, én pedig tízszer elmegyek vécére. Beénekelni szoktunk, van egy-két szám, amit szeretek eljátszani az öltözőben koncert előtt. De külön rituálé nincs.
Cz.-K. S.: Nagyon nem szeretem azt az idősávot, ami a beállás és a koncert között van. Az egy hatalmas üresjárat, amikor már bennem van, hogy mennék föl a színpadra, de mégse mehetek. Nehéz, téblábolok jobbra-balra. Nem izgulok, de feszít a tettvágy.

Mennyire fáraszt le egy-egy koncert?
B. G.: Főleg pszichésen megterhelő, mert egyébként nem vagyunk ilyen ugrálós zenekar. Bár nagyon statikusak se vagyunk.
Cz._K. S.: Főleg, amikor a lassú meg mélyebb dalokat játsszuk, azok nagyon kiszívják az embert. Van, hogy annyira kiüresedünk a koncert utánra, hogy csak ülünk és bambulunk magunk elé. Kimegyünk, a barátaink beszélnek hozzánk, mi meg nem is fogjuk fel, hogy mit mondanak.

Hogyan tartjátok a kapcsolatot a közönséggel?
B. G.: Nem túl jól.
Cz.-K. S.: Az adja a zenénk lényegét, hogy érződik, Gergő és én is elég mélyen benne vagyunk ezekben a dalokban, amikor énekeljük meg játsszuk őket. Amikor vége van egy-egy számnak. nagyon nehéz hirtelen valami érdekeset vagy vicceset mondani.
B. G: Ha nem vagyunk ilyen tapsoltatós brigád, akkor nem tudunk úgy kommunikálni. Fejlődnünk kell abban, hogy tartsuk a kapcsolatot a közönséggel, de az is fontos, hogy hitelesek maradjunk.
hirdetés

Mik a terveitek az elkövetkező időszakra?
B. G.: Lesz Bánkitó, Veszprémi Utcazene Fesztivál, Campus Fesztivál, Malom Fesztivál. Le­­mez­meg­je­le­nést jövő ősszel szeretnénk. Tavaly novemberben jelent meg az első nagylemezünk, és nem akarunk egy évre rá megint egy nagylemezt kiadni.
Cz.-K. S.: Meg tudnánk csinálni, csak félünk, hogy kapkodás lenne. Néhány dal tovább érik, sokkal jobb lesz később.
B. G.: Olyan lemezt akarunk, ami tényleg nemzetközi szinten is megállja a helyét. Ez kicsit műfajilag is más lesz, sokkal több kísérletezés lesz benne. Ezért sokkal több munka is van magukkal a dalokkal. Érettebb anyag lesz. Single-k jönnek majd ki, a dalok megjelentetését folyamatosan csináljuk, miközben újabb dalokat írunk, és turnézunk Európában, itthon és mindenfelé. Ez most egy nagyon intenzív időszak a zenekar életében.
Cz.-K. S.: Erre az évre le van minden szervezve. Megyünk szeptemberben a Kobuciba a Kistehén elő­ze­ne­ka­rá­nak. Aztán október végén az Akvárium Kishallban játszunk, a Deep Glaze-zel egy dupla headlineres estét tartunk Az évet az A38-on zárjuk a Csaknekedkislánnyal.
B. G.: Tényleg nehéz követni. Két éve kezdtük Sebővel, és most olyan emberekkel vagyunk kapcsolatban, akiket hallgatunk, és akikre zeneileg nagyon felnézünk.

Beválogattak benneteket a dél-koreai Zandari Festára. Mire számítotok?
B. G.: Nagyon várjuk. Eddig nem voltunk nemhogy Ázsiában, de még Magyarországon kívül se játszani. Ez nagy dolog, sokat várunk tőle, és nagyon készülünk.
Cz.-K. S.: Ez egy showcase fesztivál. Egyszer már felvillant a remény, hogy megyünk, mert véletlenül korábban kihozták a shortlistet, de aztán törölték. Nagyon boldogok vagyunk. Október 4-től 7-ig tehát Szöulban leszünk.
B. G.: Utána pedig Európa-turnéra indulunk. Az október elég utazós lesz. Decemberre meg India kör­vo­na­la­zó­dik. Úgy tűnik, idén belehúzunk a külföldi jelenlétbe is.







vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor