RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. november 13., szerda
Szilvia

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Az elmélyült, alapos munkában hiszek”
2018-10. szám / Jónás Ágnes

A flamenco, a jazz, a roma és a klasszikus zene elemeiből félreismerhetetlenül egyedi stílust kialakító gitárművész, Snétberger Ferenc korunk meghatározó és példamutató egyénisége, az improvizáció mestere, aki szólóestjein mindig különleges atmoszférát teremt. Nemrégiben vette
át a JTI Trier Jazz Award elnevezésű díjat a Mosel Musikfestivalon, melyet zenei munkásságáért, valamint a Snétberger Zenei Tehetség Központ létrehozásáért érdemelt ki. A Németországban élő művész a következő hónapokban több ízben is Budapestre látogat – koncertjeiről és édesapjával kapcsolatos kedves emlékeiről is beszélt lapunknak.

December 3-án a Keller Quartettel lép színpadra a Zeneakadémián. Noha Keller Andrással régóta jó szakmai barátságot ápol, a Quartettel ez lesz az első közös koncertje.
S. F.: Így van, az első közös koncert lesz, és éppen ezért nagy iz­ga­lom­mal várom. A klasszikus zene és a jazz találkozik majd a Ze­nea­ka­démián. Keller Andrással tizenöt évvel ezelőtt ismerkedtem meg. 1995-ben, a holokauszt 50. évfordulójára komponáltam az In Memory of My People (Népem emlékére) című, gitárra és nagyzenekarra írt művemet, melyet a holokauszt során ártatlanul meggyilkolt romáknak ajánlottam, s melyet hagyományos roma dallamok ihlettek. Ezt a szer­ze­ményt a világon több helyszínen, többek között az ENSZ New York-i székházában is előadtam – az olasz bemutatót Keller vezényelte. Azó­ta több ízben is dolgoztunk együtt a Concerto Budapesttel, mely­nek András a művészeti vezetője és karmestere. Szeretek a zenekarral dolgozni, mert az újdonságok iránti nyitottság és az innovációra való törekvés jellemzi a tagokat.

Nemsokára a Várkert Bazárban és a Müpában is hallhatja-láthatja önt a magyar közönség.
S. F.: Decemberben Japánba utazom, visszatérésem után nem sokkal, december 23-án a Várkert Bazár­ban adok adventi koncertet, fiammal, Tonival játszom, s fellépnek a Snétberger Zenei Tehetség Központ legtehetségesebb növendékei is. A Müpában április 6-án állok színpadra a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, a koncert érdekessége, hogy ezúttal szólóban gitározom ( a koncertre már kaphatók jegyek).

Nemrég Németország legrangosabb jazzelismerését, a JTI Trier Jazz Award elnevezésű díjat vehette át Trierben, a Mosel Musikfestivalon. Ezt a díjat eddig olyan neves művészek kapták meg, mint például Markus Stockhausen német trombitaművész-zeneszerző.
S. F.: Éppen ezért tartom óriási megtiszteltetésnek, hogy idén rám esett a szakmai zsűri választása. A díjat a zenei munkásságomért, valamint a Snétberger Zenei Tehetség Központ létrehozásáért érdemeltem ki, amely hátrányos helyzetű tehetségeket támogat.

Ha már a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központot említette… Az intézmény nyolcadik éve működik töretlen sikerrel. Büszke?
S. F.: Abszolút! 2011-ben nagy óvatossággal fogtam neki az alapításnak, hiszen ilyen nagyszabású projektbe azelőtt sosem vágtam a fejszémet. A Központ nehéz körülmények között élő fiatal mu­zsi­ku­sok­nak ad lehetőséget a kibontakozásra, a szakmai fejlődésre, a tanulásra. A diákok megismerkedhetnek más fiatalokkal, s együtt játszhatnak, ami számunkra a legfontosabb. Az első évben egyébként „csak” együttzenélés van, a közös játék során számos erősség és gyengeség felszínre kerül, a második évtől kezdődik az igazán komoly munka. Vannak, akik évekig tanulnak nálunk, s akadnak olyanok is, akik az iskola elvégzése után tanársegédek lesznek, majd pedig tanári állást kapnak a Központban.
hirdetés

A kereskedelmi televíziókban futó zenei tehetségkutatók a tíz perc hírnévre esküsznek. Mintha azt su­gall­nák, hogy bárki gyorsan sztárrá válhat. Mit gondol erről a „gyorsított eljárásról”?
S. F.: Ezek a műsorok kizárólag a nézettségről, a show-ról szólnak. Nálunk ilyen nincs. Nálunk először meg kell tanulni zenélni, a többi csak ezután jöhet. A mai rohanó világban a legtöbben kevés munkával akarnak sok pénzt keresni, és nagy hírnévre szert tenni, gyakorlatilag minden héten megjelenik egy sztár, akiről azt se tudjuk, honnan jött, kicsoda, milyen zenei előélettel bír. Ez is lehet egy út, bár az ilyen csillagok hamar lehullnak. Én az elmélyült, alapos munkában hiszek. Hatvanegy éves vagyok, és tudom, hogy még most is kell gyakorolnom.

Egy helyütt azt olvastam, hogy gyerekkorában az egyik legnagyobb példaképe az édesapja volt. Milyen ember volt ő és miféle útravalókat kapott tőle?
S. F.: Édesapám nagyon jó, nyugodt és csendes ember volt. Autodidakta módon tanult meg zenélni, csodáltam, ahogyan kicsalta a hangokat a gitárjából. Olyasmiket tanultam tőle, amiket zeneiskolában nem oktatnak. Mindig a kéztartását, a pengetési technikáját akartam utánozni. Rengeteget játszottunk együtt, remekül tudott kísérni. Mióta elment, nem találok olyat, aki úgy tudott volna hangszeren kísérni engem, mint ahogyan ő.

Tavaly töltötte be a hatvanadik életévét. A következő hatvan évre mit kíván önmagának?
S. F.: Ijesztően gyorsan eltelt ez a hatvan év… Sok-sok koncertet, számos turnét szeretnék még vé­gig­csi­nálni, s jó pár fiatalt szeretnék még a zenélés útjára terelni, megmentve őket az elkallódástól. Nem állok le, addig csinálom, ameddig bírom.





vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor