Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér”
2020-08. szám / Pavlovics Ágota

A címben szereplő idézet Claude Debussytől származik, és remekül passzol a koncertszezont is súlyosan érintő koronavírusjárvány okozta bezártsághoz is. A COVID-19 megjelenése kettévágta az elsőrangú MÁV Szimfonikus Zenekar 75. születésnapja alkalmából meghirdetett ünnepi
évadot. Persze nem olyan fából faragták a zenekar tagjait és vezetőit, hogy meghátráljanak. Nehézségek között indultak, meglehet, éppen a nehézségek miatt váltak híresen jó közösséggé, és azon ritka ze­ne­ka­rok egyikévé, ahol a törzsközönség nagyon hűséges, nagyapáról fiúra, fiúról unokára szállnak a bérleti helyek. A kezdetekről, sikeres kampányaikról, valamint a küszöbön álló hangversenyszezonról és egy fáj­dal­mas költözésről Lendvai Györggyel, a zenekar ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Kalapemelést érdemlő kampányokat csináltak a kényszerű bezártság idején, hogy születtek?
L. Gy.: Messziről kezdem. A II. világháború Magyarország számára 1945. április 4-én véget ért, május 1-én pedig már ott voltak a fel­vo­nuláson a MÁV Zenekar tagjai. Varga László, a MÁV akkori ve­zéri­gaz­gatója, a zenekar alapítója ugyanis azt mondta, a MÁV ne csak árut szállítson, hanem kultúrát is az embereknek. Meg volt győződve arról, hogy nemcsak a hidakat és a gyárakat kell újjáépíteni, hanem az em­be­rek lelkét is meg kell gyógyítani, amire a klasszikus zene a legjobb megoldás. Varga László gondolatához nyúltunk vissza, és március 30-án elindítottuk a Nyiss ablakot a zenének! kampányt, azzal a céllal, hogy egy kis napfényt csempésszünk az emberek életébe. Az akció keretében mindennap két autó járta Budapest utcáit, amelyek pro­fesszio­nális hangszóróiból a zenekar legszebb felvételei szóltak. A zenekar tagjai által vezetett autók hamarosan elindultak vidékre is, én is vezettem ilyen autót, és találkoztam olyanokkal, akik még tudtak a gördülő opera vonatokról, amelyek zenét vittek az embereknek. A zenekar autói az ország közel 100 településén jártak, több mint 20 idősotthont kerestek fel, zenéltek kórházak előtt. Májusban a Hyundai 200 kiló gyümölcsöt vitt a László Kórház dolgozóinak, mi pedig zenével segítettünk. Az akcióra felfigyelt a nemzetközi sajtó, hírt adott róla a The Guardian, a Reuters hírügynökség pedig videóriportot forgatott az Olajág Idősek Otthonában tett látogatásunkról. Másik kampányunk a zenekar tagjainak kezdeményezésére indult. „Besegítünk a kisegítőknek” címmel azoknak a zenész kollégáknak adtunk anyagi támogatást, akik rendszeresen muzsikálnak velünk, de szemben a zenekar állásban lévő tagjaival, akik a koncertek el­ma­ra­dásától függetlenül is kaptak fizetést, nem jutottak jövedelemhez.

A 2020-2021-es évadra kilenc bérletsorozatot hirdettek, szokás szerint pompás helyszíneken (Ze­nea­ka­démia, Olasz Kultúrintézet, Festetics Palota, Magyar Nemzeti Múzeum, Müpa). Kik fognak vezényelni a következő szezonban?
L. Gy.: Zeneigazgatónk, Daniel Boico mellett állandó vendégkarmestereink Kesselyák Gergely, Takács-Nagy Gábor és Csaba Péter, végül, de egyáltalán nem utolsósorban a zenekar Japánba tervezett turnéján tiszteletbeli vendégkarmesterünk Kobajasi Kenicsiro, akihez közel ötvenéves barátság fűzi az együttest. Az ünnepi évadban eljön több volt vezető karmesterünk, dirigálja majd az együttest többek között Gál Tamás és Kollár Imre is. Azt hiszem, ez a pazar névsor méltó módon reprezentálja a nálunk folyó munka szín­vo­nalát.
hirdetés

A bérletsorozatok és a bérleten kívüli előadások felsorolására nem vállalkozhatunk, összefoglalva mit mondana róluk?
L. Gy.: A legfontosabb és a MÁV Szimfonikus Zenekarra jellemző: minden korosztály számára kínálunk hangversenyeket. Mi indítottuk útjára a várandós anyukáknak szóló koncerteket Szeretethang címmel, ezekre nem könnyű jegyet váltani. A következő korosztály az újszülötteké, majd az óvodásoké, akik meg is fogják, megtapogatják a hangszereket. A 6 és 12 éves közötti korosztályt a Nemzeti Múzeummal közös „Unokák és nagyszülők” koncertjeinkre várjuk, ahol kézműves foglalkozással és tárlatvezetéssel egé­szül­nek ki a hangversenyprogramok. A középiskolásokat és az egyetemistákat nagykoncertjeikre invitáljuk, és persze van nyugdíjasoknak szóló bérletünk is.

Mennyit tudnak pótolni a kényszerű bezárás miatt elmaradt koncertekből?
L. Gy.: Minden zenekar számára nagy gond a koncertek pótlása, ugyanakkor azt gondolom, ha a tokiói olimpia időpontját átrakták egy évvel későbbre, mi is áttehetjük a jubileumunk megünneplését 2021-re, legfeljebb 75 + 1 évesen fogunk ünnepelni. Ennek tiszteletére jövőre április 24-én, Beethoven I. és IX. szimfóniája hangzik majd el a BKK-ban, a karmester Daniel Boico és Charles Dutoit lesz. A Müpában pótoljuk Beethoven ritkán játszott Missa Solemnisét, 2021 januárjában a Szőke Tibor Mesterbérlet első előadásaként a zenekart Kovács János vezényli. A Mesterbérlet februári előadásán Maxim Vengerov neve a garancia a felejthetetlen estére. 2021 Bartók-évforduló lesz, május 25-én, a Bartók Béla születésének 140. évfordulójára rendezett ünnepi gálakoncerten a világhírű hegedű- és brácsaművész, Pinchas Zukerman lesz a vendégünk. Az ő ötlete volt, hogy a hangversenyen kiváló gordonkaművész felesége, Amanda Forsyth közreműködésével előadják Kodály Zoltán Duóját hegedűre és csellóra. A felsoroltakon kívül vendégünk lesz Ránki Dezső, Ránki Fülöp és Bogányi Gergely zongoraművész, Szabadi Vilmos hegedűművész, a külföldiek közül Angel Romero, a legendás gitáros, Jean-Efflam Bavouzet zongoraművész és Gustav Rivinius gordonkaművész, de színpadra lép például a Festetics-bérlet szezonvégi előadásában a tizenkét éves Kelemen Gáspár, aki ma az egyik legtehetségesebb fiatal hegedűművész Magyarországon.

Nehézségekkel kezdtük, és nehézségek jutottak a beszélgetésünk végére is. 70 év után el kell költözniük a Múzeum utcából, a leromlott állapotában is káprázatos Károlyi-palotából, az otthonukból.
L. Gy.: A Károlyi-palota udvarán nagyon szép koncerttel búcsúztunk az otthonunktól, októbertől egy Stefánia úti magánvillában fogunk próbálni, de alakul már a zenekar számára egy hosszú távú megoldás is.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor