Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Újra Hangszert a kézbe
2021-09. szám / K. B.

Másfél év kényszerszünet után Martonvásáron indult újra a Hangszert a kézbe utazó könnyűzenei kiállítás. Továbbra is hét csoportban, több mint száz hangszert vehetnek kézbe az érdeklődők avatott tanárok segítségével, akik a kiállítás mellett rendhagyó énekórákat is tartanak.
Lapzártánk után Nyíregyházán jártak a hangszerek, szeptember 30-án pedig Veszprémben nyílik meg a 45. Hangszert a kézbe kiállítás. Cse­lőtei László, az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának vezetője gyerekkori emlékét idézte a martonvásári Hangszert a kézbe megnyitóján: mint mesélte,akkoriban sem a hang­szer­bolt­ban nem volt szabad a kiállított hangszerekhez nyúlni, sem az iskolában az egy szem, lelakatolt zongorához. Szerinte a Hangszert a kézbe sorozatnak épp az a lényege, hogy minden megfogható, ki­pró­bál­ható,így bárki eldöntheti, van-e kedve zenélni, és milyen hangszeren játszana a legszívesebben. A kiállítás megvalósulását 2017 óta tá­mo­ga­tó kollégium nemrég kinevezett vezetője köszönetet mondott Bajnai Zsoltnak, a Hangfoglaló korábbi irányítójának nemcsak a program egészéért, de a Hangszert a kézbe elindításáért is. Ugyancsak kö­szö­netét fejezte ki Andrásik Remónak, a Hangszeresek Országos Szö­vet­sége főtitkárának, aki immár 43. alkalommal szervezte meg a Hangszert a kézbe kiállítást.
A Hangszert a kézbe 2017 februárjában indult Szolnokon, és az első tervek szerint mindössze nyolc megyeszékhelyre jutott volna el, a szervezők pedig úgy számoltak, hogy helyszínenként pár száz érdeklődője lesz a kiállításnak. Az első nyolc állomás azonban megmutatta, hogy a legtöbb helyen naponta próbálták ki közel ezren a hangszereket, és egyre több városból jelezték: szívesen látnák a kiállítást. A Hangfoglaló Program Kollégiuma ezért úgy döntött, hogy további meghívásos pályázatokkal segíti a sorozatot, amely a koronavírus megjelenéséig 38 városba, 41 alkalommal jutott el. A siófoki kiállítással 2020 márciusában megszakadt a sorozat, amely azonban az idei Gitármánia táborban tartott rendhagyó bemutató után, 2021 őszén ismét elindulhatott.
hirdetés

Szabó Tibor, Martonvásár polgármestere a 43. Hangszert a kézbe megnyitóján arról beszélt, hogy települése örömmel fogadta a kiállítást, és biztatta a szervezőket, mielőbb térjenek vissza a városba, ahol komoly hagyománya van a zenének és a zenetanulásnak. Bocsi Andrea, a kiállításnak és a rendhagyó énekóráknak otthont adó Brunszvik-Beethoven Kulturális Központ igazgatója pedig elmondta: in­téz­mé­nyüknek nem csupán kötelessége az ilyen rendezvények befogadása, de egyben nagy lehetőség is.
A Hangszert a kézbe kiállítás szervezői mögött immár közel 200 kiállítási nap, nagyjából 2000 kiállítási óra és körülbelül százezer látogató van. A kiállítás összetétele az elmúlt években minimálisan változott, hiszen meg­je­lentek a komoly- és világzenei hangszerek, a küldetése azonban nem. Minél többeknek meg­te­rem­teni a lehetőséget a hangszerek kipróbálására, bízva abban, hogy egyre többen kezdenek valamilyen hangszeren játszani.
A Hangszert a kézbe Martonvásár után négy év elteltével ismét Nyíregyházára utazott, szeptember végén pedig 2018 után újra Veszprémben lesz látható. Idén ősszel Tiszaújvárosba, Vecsésre, Mindszentre és Tokajba is eljutnak a hangszerek.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor