A Zeneakadémia saját szervezésű, 2026. tavaszi koncertjei a már jól ismert sorozatok mentén szerveződnek. A neves hazai és külföldi muzsikusok kamarazene-fókuszú és szólóestjei között lesz mások mellett a holland Jussen zongorista testvérpár, Fassang László orgonaművész, a Bartók Világverseny 2021-es, vonósnégyes-fordulójában kiemelkedően szereplő Quartet Integra és Chaos String Quartet, a magyar Korossy Kvartett, valamint Rohmann Ditta csellóművész fellépése, továbbá a Kurtág Györgyöt 100. születésnapja alkalmából köszöntő programsorozat.
Folyatódnak a Zeneakadémia együtteseinek – például a szimfonikus zenekar, a koncertfúvósok, a kamaraformációk –, illetve a Zeneakadémia műhelyeinek koncertjei, Fülei Balázs zongoraművész vezetésével zeneismereti kalandozás indul Lehet így is sorozatcímmel, folytatódik a hamar népszerűvé vált Klasszikusok vasárnap délután, amelyen fiatal tehetségek adnak koncerteket, a Jazz itt! című sorozatban ezúttal többek közt Karosi Júlia és zenésztársai, az Akusztikus, autentikus című népzenei szériában pedig mások mellett Bognár Szilvi és muzsikusbarátai lépnek fel.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a Liszt-kukacok Akadémiája gyermekprogram átköltözik a Nagyterembe, ahol Berlioz Fantasztikus szimfóniáját ismerheti meg a közönség négy alkalmon át.
|