PM Online | Zene

Megjelent Harcsa Veronika első magyar nyelvű lemeze, amelyen huszadik századi, ismert magyar költők kevésbé ismert költeményei szerepelnek megzenésítve, Veronika saját válogatásában. Az énekesnő – szigorúan előtag nélkül! –, aki saját quartettjén kívül a Bin-Jip oszlopos tagja, valamint Nicola Conte olasz jazzmuzsikussal is együtt dolgozik, a Lámpafény születéséről mesélt nekünk.

Verseslemezek hosszú sora kerül ma piacra, rengetegen kipróbálják magukat ebben a műfajban. Nem féltél, hogy a te lemezedet is rögtön beállítják ebbe a sorba, amelyben jó és rossz egyaránt akad bőven?
H. V.: Az ilyen fajta bekategorizálást én egyáltalán nem tartom fontosnak. Tudom, hogy annak, aki nem tud sokat egy produkcióról vagy egy előadóról, fogózkodó lehet, ha tudja, milyen kategóriába sorolták be azt, de ez akkor is csak egy mesterséges fiók. Olyan ez, mint hogy engem bekategorizáltak, mint jazzénekesnő, pedig én nem tartom magamat annak. Szóval, nem törődtünk vele, hogy milyen fiókba fogják majd betuszkolni a lemezt, inkább arra koncentráltunk, és azon dolgoztunk egy évig, hogy jó legyen, olyan anyag szülessen, amit szívesen vállalunk, és ami sokat jelent nekünk. Ennek persze az elsődleges kiindulópontja az volt, hogy olyan versek szerepelnek a lemezen, amelyek sokat jelentenek nekünk, s amelyekhez örömmel nyúltunk.

Ha nem jazzénekesnőnek tartod magad, akkor minek?
H. V.: Egyszerűen énekesnek, mindenféle előtag nélkül. Bár jazz tanszakot végeztem, és az áll a diplomámban, hogy jazzénekesnő vagyok, rengeteg különböző stílusú zenét hallgatok, és én magam is többféle produkcióban veszek részt. Persze, nagyon fontos nekem a jazz, de ugyanolyan szívesen hallgatok popznét, pszichedelikus zenét vagy éppen klasszikus zenét.

Mostanában éppen melyik előadókat hallgatod?
H. V.: Amikor a Lámpafényen dolgoztam, nagyon sok énekes dalszerzőt hallgattam, például Bob Dylant, Tracy Chapmant vagy John Lennont, de nagy kedvencem a Portishead és a Radiohead is. A lemez két számán, az Ülni, állni, ölni, halni-n József Attilától és A lámpagyújtó énekelen Kosztolányitól elég erősen lehet is érezni, hogy e két utóbbi zenekar hatására született.

Régi dédelgetett álom volt a verseslemez, vagy hirtelen jött ötlet?
H. V.: Nem volt régi álom, de nem is jött olyan hirtelen. Mindenképpen akartam készíteni egy magyar nyelvű lemezt, mert bár nagyon szeretek angolul énekelni, izgatott, hogy mit tudok kezdeni a magyar nyelvvel, és úgy éreztem, a közönség is várja tőlem, hogy az anyanyelvemen szólaljak meg. Ezért kezdtem el komolyabban versekkel foglalkozni, rengeteget olvastam, hogy jobban megismerkedjek a magyar lírikus hagyománnyal. Egészen más végigolvasni egy egész életművet, mint néhány kiválogatott verset, ahogy azt az iskolában csináltuk. Sokkal jobban elmélyültem az általam szeretett költők világában, és ez olyan meghatározó élmény volt, hogy úgy éreztem, ezzel kell most kezdenem valamit.

A verseket együtt válogattátok a zenekarral, vagy előálltál velük?
H. V.: Előálltam a versekkel, sőt, a zenével is. A zenekar többi tagja valójában csak a munka végső stádiumába, a hangszerelésbe kapcsolódott be. Vagyis ez egy nagyon személyes válogatás, ahogy a zenéket is leginkább az én személyes viszonyom határozza meg a szövegekhez.

Volt valaki, akihez segítségért fordultál a válogatás során?
H. V.: Természetesen sokat tanakodtam a családommal és a barátaimmal, de a legnagyobb támogatást Lackfi Jánostól kaptam, akivel a Nemzeti Színházban rendezett Képzett Társítások című beszélgetéssorozat egyik estéjén ismerkedtem meg. Már akkor szóba került, hogy ilyesmin töröm a fejemet, s felajánlotta a segítségét. János nemcsak remek költő, de rendkívül nagy tudású ember is, így aztán boldogan fordultam hozzá.