Játszották ezt a Rossini-operát Magyarországon is, csak épp nem ezen a színvonalon. Játszották, de mostanában nem játsszák, márpedig az opera mégis ismétlésre kitalált műfaj, annyi élmény éri az embert,
hogy a végén alig emlékezik valamire. Mintha lett volna egy csillogó szopránária. Mintha a tenornak egyszerre kellene szórnia a magasságokat, és közben arcokat vágni, mint egy komikus színésznek. Igen, mintha Latabárnak azt mondták volna, hogy rendben, hogy bolondozik, csinálja a nagy rökönyt, de közben még a magas C-t is ki kell énekelnie. Körülbelül ez az Ory grófja, káprázat és bolondéria. És zene, a zene pedig masszív művészet, éppen illékonysága miatt. Soha nem mondhatja az ember, hogy ezt vagy azt a zeneművet már ismeri, mert soha nem ismerhet meg semmit véglegesen. Mire eljutna oda, hogy minden hang helyét tudja, már a hallgató maga változik meg, és kezdhet mindent elölről. Éljen az ismétlés.
Uránia Nemzeti Filmszínház
06. 27., 18h
|
RSS | Impresszum | Előfizetés
vissza
vissza a lap tetejére
