RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. december 16., szombat
Etelka, Aletta

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Így állandóan új születik
2014-10. szám / Szepesi Krisztina

Lajkó Félix decemberben lesz negyvenéves, így februári maratoni koncertje a Művészetek Palotájában kvázi születésnapi ünnepségnek is felfogható, ahol a hegedű- és citeraművész több műfajban is megmutatja majd, mit gondol a zenéről. Ami biztos, hogy nem foglalkozik kottákkal,
és szerinte Bach se foglalkozott volna ilyesmivel, ha lettek volna már akkor is stúdiók, ahol felvehették volna a zenét.

Ha most próbáról jöttél volna, megkérdezném, munkának számított-e, mert mondtad korábban, hogy nem szeretsz dolgozni.
L. F.: Azt nem úgy hívom. Az a pillanat, amikor az ember a színpadon van és játszik, tényleg nem számít munkának. Előtte és utána azért vannak olyan kapcsolódó dolgok, amik annak számítanak. Leginkább azt a részt nem szeretem, amikor állandóan autóban kell ülni, egyik benzinkútról a másikra haladva. De azt is megszoktam már.

Akkor tiszta szórakozás az életed?
L. F.: Végül is igen.

Már tizenévesen egyértelmű volt számodra, hogy zenész szeretnél lenni. Azóta mi változott?
L. F.: Nem úgy volt egyértelmű, hogy én eldöntöttem, zenész leszek. Ez csak úgy jött. Szerettem volna például szakács is lenni, mert azt máig egy nagyon komoly szakmának tartom. A zenéhez való hoz­zá­ál­lá­som a mai napig nem nagyon változott. Nincs lazítás a kezdetektől fogva, hiszen a színpadon mindig a legjobbat kell adnom. Az évekkel, a gyakorlattal inkább olyan dolgok jönnek, amik még élvezetesebbé teszik a zenélést. Az elején például sok minden zavart, de az idővel megtanultam kiszűrni ezeket.

Mi zavart?
L. F.: Minden, ami nem a zenéhez tartozik. Ha például valamit bizonyítani akar az ember. De most már lehet, hogy nem akarok annyira bizonyítani.

Volt olyan időszakod, amikor ez volt a fő motiváció?
L. F.: Ha nem is így kimondva, de talán igen. Az ember, aki a falu széléről jön, valószínűleg valamit sze­ret­ne bizonyítani.

Szinte minden beszélgetésben elmondtad korábban, hogy sokáig nem gondoltad magad igazán nagy művésznek.
L. F.: Most se gondolom magam annak, úgyhogy ezzel kapcsolatban nem sok minden változott.

Tavaly megjelent, Mező című citerás lemezed két hónapon át vezette a nemzetközi világzenei toplistát. Az csak jelent valamit.
L. F.: De erre az ellenkérdés az, hogy hányan citeráznak még. Könnyű úgy, hogy nem nagyon van más citerás rajtam kívül, aki lemezt ad ki.

A New York-i fellépésedről ezzel szemben azt mesélted, egy hangot se értettek abból, amit csináltál.
L. F.: Lehet, hogy én nem értettem az amerikaiakat, és az se biztos, hogy annyira jól játszottunk. Ott megpróbálják az embert hamburgerként megenni, és amikor kiderül, hogy nem az, nagyon furának találják, és nem tudnak vele mit kezdeni.
hirdetés

Lehet, hogy a zene, amit játszol, inkább európai fülnek való?
L. F.: Kínában például sikerünk volt, tapsoltak, tetszett nekik, szóval soha nem lehet eldönteni, kinek való. De az is lehet, hogy épp mi nem szeretjük ezt a hangszert. A lemez előtt nem nagyon volt itt közkedvelt a citera.

A február végi maratonon a hegedű mellett előkerül a citera is?
L. F.: A három koncert valamelyikén biztos. Az első esten népzenészekkel játszom együtt és olyan énekesnőkkel, mint például Palya Bea vagy Pintér Gabriella. Másnap délután Balázs Jancsi zongoristával, utána pedig Mohammad Reza Mortazavival, egy iráni dobossal zenélek, és a harmadik, esti fellépésen szimfonikus koncert lesz.

Sokfélét megmutatsz magadból.
L. F.: Lehetne még többet is, hiszen játszhattunk volna filmzenéket és előadászenéket is. De nem kell mindig mindent megmutatni. Apropója is van a Balázs Jancsival való közös zenélésnek, hiszen a vele készült lemezünk akkoriban fog megjelenni, a szimfonikus zenekarral pedig a lemezmegjelenés után az első budapesti fellépésünk lesz ez. A népi felállásban is teljesen új nóták lesznek, amiből lehet, hogy addigra szintén lemez születhet.

Ha már rögzítve van a koncert programja, hogyan fér bele ebbe a védjegyed, a rögtönzés?
L. F.: A délutáni duókoncertek teljesen improvizáción alapulnak, a népi koncerten és a szimfonikusokkal pedig a zenekarok meglévő zenéket játszanak, amire én improvizálni fogok.

Mondtad, hogy otthon szoktál Bachot játszani, de azt is inkább a saját elképzelésed szerint. Nem tudod elképzelni, hogy kiállj egy megírt zeneművel és eljátszd a kottáról?
L. F.: Szerintem Bach is valami ilyesmire gondolt, hiszen a kotta csak azért volt, mert muszáj volt lefixálni a dolgokat. Aki ennyi zenét tudott írni, mint ő, nem hiszem, hogy nagyon ragaszkodott volna egy-egy nótához, mert sokkal több volt még benne. De mivel anno nem létezett CD vagy lemez, amiből pénzt tudott volna csinálni, a kottákat kellett eladni. Vagyis csak azért lettek leírva a zenék, hogy pénzt keressenek vele. Én például nem érzem annak szükségét, hogy bármit is leírjak. Ha valami eszembe jut, azt azonnal fel lehet venni.

De így nem születnek új művek.
L. F.: Így állandóan új születik. Kiállok és játszom, ami jön, néha pedig beleszövök valamilyen meglévő témát is a zenébe.

Ehhez azért baromi bátornak kell lenni.
L. F.: Ha ezen gondolkodnék, nem is menne. És persze számít, hogy hányan néznek, hol játszom, de a lámpaláz sosem a közönség, hanem saját magam miatt van. Az utóbbi időben nincs az az ölő lámpalázam, mint régen. Sokaknál a bizonytalanság miatt jön elő, és ilyenkor egy fix témához nyúlnak, amit halálra gyakorolnak, hogy aztán úgy játsszák el, ahogy azt kellene. Én meg a fordítottja vagyok. Már gyerekkoromban sem tudtam fix dolgokat játszani, és most sem tudnám elképzelni, hogy az elejétől a végéig, hangról hangra eljátsszak mondjuk egy Csajkovszkij-hegedűversenyt.

Nem érdekel, hogy meg tudod-e csinálni?
L. F.: És mi van, ha meg tudom csinálni? Megcsinálják ezt ötmillióan jól vagy rosszul, akik befejezték az iskolát, és sokat gyakoroltak. Nem végtelen az élet, hogy ilyesmivel foglalkozzak.

Vagyis te ettől vagy különleges?
L. F.: Lehet, de ebben benne van az is, hogy néha rossz, amit csinálok. Újat nem lehet úgy csinálni, hogy az ember nem hibázik közben. A rögtönzés valószínűleg az a műfaj, ami magán a hibán alapul. Azt, amit én csinálok, talán úgy lehet a legjobban megfogalmazni, hogy sorozatos hiba.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor