RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. március 28., kedd
Gedeon, Johanna

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Mozijegy
2014-11. szám / Szepesi Krisztina

Vásáry André Mozijegy címmel adta ki legújabb lemezét, melyen úgy énekel híres filmdalokat, ahogy eddig még senki. Sokáig nem találta a helyét a szakmában, de most már nem is keresi, inkább saját, csak rá jellemző hangzással készíti lemezeit, miközben külföldön és itthon is sok fellépése van.

Veled kapcsolatban mindig elhangzik, hogy te vagy az egyetlen férfiszoprán Magyarországon, és Európában is egyedülálló a hangod. Valóban ennyire ritka ez a hangfaj?
V. A.: Tényleg ritka, és amikor elkezdtem a pályát, még nagyon sokan keverték a kontratenorokat és a férfiszopránokat is, mert bár egy hangfajba tartozik a kettő, mégis mások. A kontratenor egy választott hangfaj, hiszen minden női és férfihangnak van egy falzett funkciója, a férfiszoprán viszont egy született adottság. Érdekes, amikor misz­ti­fi­kál­ják ezt, sok énektanárral is találkoztam, aki félt attól, hogy lehet ezt tanítani, és persze örülök, ha azt mondják, különleges, miközben ne­kem természetes, hogy ezen a hangon énekelek.

Sokszor emlegetted, hogy évtizedes munka van abban, hogy eljutottál oda, ahol most vagy. Ennek egy része azzal telt, hogy megtaláld a helyed a szakmában?
V. A.: Sokáig nagyon zavart, hogy amikor elkezdtem a komolyzenei világban érvényesülni, kívülálló voltam a hangfajom miatt. A tehetségkutató után pedig legalább egy évig kivetett magából a szakma, miközben a könnyűzenészek számára túl komolynak bizonyultam. Vagyis sehova se tartoztam. Mostanra viszont már eljutottam oda, hogy ez nem zavar. Mindkét műfajban vannak barátaim, és vannak olyan szakemberek és művészek, akiket csodálok és tisztelek, de már nem akarok sehova se tartozni.

A crossover műfajjal valóban egy határmezsgyén egyensúlyozol.
V. A.: A hangképzésem és a mentalitásom talán közelebb áll a komolyzenészekhez, hiszen ha előveszek egy áriát vagy akár egy könnyűzenei dalt, nagyon alaposan megtanulom, elemzem, igyekszem megfejteni zeneileg, de a 21. század gyermekeként én is szeretek bulizni, érdekel, hogy a mai fiatalok milyen zenét hallgatnak, vagyis szeretem tudni, mi vesz minket körül. Amikor például sokáig komolyzenét énekelek, elkezd hiányozni a könnyűzene, de ez fordítva is igaz. Szerencsére úgy jönnek a feladatok és a felkérések, hogy jó arányban egymást váltják a műfajok. A legutóbbi lemezem például tisztán komolyzenei anyag volt a Magyar Virtuózokkal, és már nagyon vágytam arra, hogy valami könnyedebbet csináljunk.

És jött is a Mozijegy című filmzene lemez…
V. A.: Miközben ha jobban belegondolsz, a filmzenék a legtöbb esetben valahol a komoly- és a könnyűzene között vannak stílusban, vagyis ez az igazi crossover. Ezzel a stílussal olyan hallgatókra is hatni lehet, akik nem igazán szeretik a komolyzenét. Hiszen Celine Dion Titanic-betétdala, a Több mint testőrből az I Will Always Love You, A Keresztapa témája, sőt, a kicsit rockosabb Who Wants to Live Forever a Hegylakóból mind olyan közismert dalok, melyek komolyzenei alappal hangzanak el a lemezen.
hirdetés

Amikor filmdalt énekelsz, mennyire számít, hogy milyen hangulatú a film és miről szól?
V. A.: Bármilyen darabot veszek elő, igyekszem időt szánni rá. Megnézem például, hogy a film melyik jelenetében csendül fel a dal, mit mond a szöveg, de ha operaáriáról van szó, fontos tudni azt is, hogy miről szól maga a szerep, és amikor az adott áriát énekli a karakter, éppen milyen állapotban van, mi történik vele. Ha pedig egy dalhoz valamilyen kötődésem van, akár én is átéltem azt, amiről szól, vagy a film jelent sokat számomra, máshogyan adom elő, és ez hallatszik a hangomon. De érdekes, hogy például a Jó reggelt, Vietnam!-ból a What a Wonderful World című daltól, amit Louis Armstrong énekelt, kicsit idegenkedtem. Utoljára vettük fel, be se énekeltem előtte, valahogy nem éreztem a magaménak. Aztán amikor elkezdtem énekelni, egyszer csak előjött bennem, hogy tényleg mennyire csodálatos a világ, és tudom, hogy ez olyan spirituálisan hangzik, pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy ha belegondolunk, mindenki megtalálhatja benne a szépséget. Aztán ott volt az Evanescence Bring Me To Life című filmzenéje, amivel szintén nem tudtam mit kezdeni. Az első verzió nem is sikerült igazán. Aztán a neten keresgélve találtam belőle egy klasszikusabb feldolgozást, ahol az énekesnő arról is beszél, számára miről szól a dal. Kértem, hogy vegyük fel újra, és onnan tudtam, hogy ez most sikerült, hogy amikor lement a dal, nem kezdtek el egyből arról beszélgetni, hogyan kell majd keverni meg alakítani az alapot, hanem mindenki csöndben ült.

Sokat konfrontálódsz a legjobb eredmény elérése érdekében?
V. A.: Az eddigi albumoknál hagytam, hogy mások akarata érvényesüljön, de most elhatároztam, én fogom megmondani, hogy legyen. És persze meg lehet vívni ezeket a harcokat, de közben rájöttem, hogy sokkal jobb az, ha kipróbálom, amit kérnek, mert azok az emberek, akik körülvesznek, jót akarnak nekem. Vagyis néha el kell engedni a saját maximalizmusod, ami sokszor csupán akaratosság, mert gyakran akkor lesz sokszínű, kerek a végeredmény, ha megfogadod a szakértők tanácsát még akkor is, ha először nem értesz velük egyet. A dalok végül úgyis mind hozzám formálódnak, „andrésítva” lesznek. Van például a lemezen három ária is, ám ezek sem az eredeti formájukban hangzanak el, hanem például electro lounge alappal vagy akár jazzes stílusban. Ráadásul felkerült a lemezre két saját dal is, amelyek hangzásukban abszolút lehetnének akár filmdalok is. A következő cél pedig egy olyan album lesz, amin csak nekem írt, saját dalok lesznek.

Emellett pedig sok fellépésed van itthon és külföldön is.
V. A.: Most az adventi koncertek ideje van, amit nagyon élvezek, mert van egy olyan hónap az évben, amikor csak olyan dalokat éneklek, amiket máskor nem. Ráadásul nagyon nagy karácsonyozós vagyok, már most össze vannak készítve a díszek és a dekoráció, alig várom, hogy december legyen, hogy az egész lakást feldíszíthessem. Valószínűleg Amerikából hozom ezt, ahol korábban tanultam, hiszen ott már novemberben óriási karácsonyi dekoráció fogadott a nagyáruházakban. És valóban, tavaly nagyon sok külföldi koncertem volt Amerikában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban is, idén viszont itthon akadt rengeteg feladatom. Valahogy ezek is olyan jó arányban vannak egymással.





vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor