RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. április 25., kedd
Márk

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
A zene olyan, mint az élet
2014-12. szám / Szepesi Krisztina

Balázs János rettentően fiatal még, de már most nagy ívű zongoristakarriert tudhat maga mögött, rengeteg díjjal, elismeréssel. Koncertjeivel a világ sok táján mutatja meg, éppen mit érez, mi­köz­ben lemezt adott ki Lajkó Félixszel közösen, és folytatja a gyereknek adott, ingyenes, já­té­ko­san nevelő koncertjeit, mert úgy érzi, valamit vissza kell adnia abból, amit ő maga is kapott.

Szinte mindennap utazol és fellépsz. Régóta nagyon sűrű a prog­ra­mod.
B. J.: Valóban sűrű és aktív időszak volt az elmúlt 26 év, és ha csak az elmúlt évemet nézzük, több mint harminc városban szerepeltem, Ame­ri­ká­tól Koreán és Japánon át Európa szinte összes nagyterméig. De ez az álma minden művésznek.

A közönség, ismerve a pályád, valami nagyon különlegeset vár tőled…
B. J.: Minél több eredményt érek el, annál többet, sőt, lassan már csodát várnak tőlem. Igyekszem állandóan a maximumot nyújtani, ez pedig napi 5-6 óra gyakorlást igényel, amit a sűrű program ellenére se hagyok ki soha, mert lelkileg nagyon sokat számít, ha úgy léphetek a színpadra, hogy tudom, mindent megtettem. Olyan számomra a zon­go­rá­zás, mint az evés vagy a levegővétel. És állandóan fejlődni kell, mert a klasszikus zene ki­me­rít­he­tet­len. Ha például az idős zenészek játékát összehasonlítjuk fiatalkori felvételeikkel, szinte rájuk sem ismerünk. Mert a zene olyan, mint az élet. Érzelmeket fejezünk ki vele, ám időről időre mást érzünk. Ugyanazt a darabot játszva lehet, hogy egy másik életszakaszban más válik hangsúlyossá. Én például mindig olyan darabot játszom, ami az aktuális lelki világomat tükrözi.

Korábban azt mondtad, a romantikusok állnak hozzád a legközelebb.
B. J.: Mostanra pedig már hozzákerült Bach is, akit mindig is nagyon szerettem, de csak most szántam el magam rá. Ha másfél évvel ezelőtt azt mondtad volna, hogy Bach-zongoraversenyeket fogok játszani, biztos, hogy az lett volna a reakcióm, hogy az nem lehet. De nincsenek határok, nagyon sok zenét hallgatok, mindent befogadok, és jól átvizsgálok. Ismeretlen szerzők műveit is a középkortól napjainkig, és ha valami megtetszik, és úgy érzem, van értelme időt szánni rá, eljátszom. Persze valószínűleg Michael Jacksont soha nem fogok játszani, inkább a klasszikus, a kortárs, a népzene és a világzene műfajából válogatok.

Akkor talán az se véletlen, hogy Lajkó Félixszel együtt zenélsz február 27-én a Müpában, és közös lemezt is adtok ki.
B. J.: Kínában találkoztunk először, ahol egy turnén mindketten felléptünk. Nagyon hamar barátok lettünk, de fel se merült, hogy együtt zenéljünk. Aztán egyszer feljött hozzám és nála volt a hegedűje, mire mondtam, hogy ha már így alakult, zenéljünk. De mivel ő nem tud Bachot, én meg nem tudom az ő dalait, csak úgy elkezdtünk valamit. Aztán azt vettük észre, hogy már másfél órája játszunk. Később pedig a Fonóban gyakorolgattunk és Horváth Laci (a Fonó ügyvezető igazgatója – a szerk.) meghallotta. Azonnal mondta, hogy ebből koncertet kell csinálni. Először ódzkodtunk attól, hogy fogadja majd a közönség, mert mi ugyan nagyon élveztük, de az egyik legnagyobb rizikó az, amikor úgy megyünk ki a színpadra, hogy lesz, ami lesz, játszunk. De annyira működött, annyira különleges harmóniába kerültünk zeneileg, hogy az már szinte hátborzongató.
hirdetés

A lemezkészítésnél azért csak megbeszéltetek valamit.
B. J.: Két napon át le volt nyomva a felvevőgomb, mi meg játszottunk. Aztán visszahallgattuk magunkat, ami néha meglepő volt, végül pedig ezekből az anyagokból választottuk ki azt, ami felkerült a lemezre. Persze kérdés, hogy lesz ebből lemezbemutató koncert, mert nagyjából meg kellene tanulnunk, amit a stúdióban improvizáltunk. Úgyhogy az lesz, hogy a dallamokat megtanuljuk, miközben minden más improvizáció lesz.

Félixhez hasonlóan neked is fontos részed az improvizáció, ami komolyzenészeknél nem gyakori.
B. J.: Manapság tényleg ritka, de ha visszamegyünk ötven évet, teljesen természetes volt. Vladimir Horowitz vagy Cziffra György nemhogy tudott, de talán a világ legjobbjai voltak ebben. Ha még régebbre nyúlunk vissza, Liszt Ferenc, minden zongorista atyja korának legnagyobb improvizáló mestere volt, sőt, megkövetelte az akadémiai felvételen is a leendő hallgatóktól.

Többek közt ezt a képességedet tudod megmutatni a Balázs János három arca koncertsorozatoddal.
B. J.: Ez a jövő évi három arcom lesz, amit január 20-án a Zeneakadémia Nagytermében kezdek, ahol Bachot játszom az Anima Musicae Kamarazenekarral, az est második részében pedig Chopint. Szerintem Glenn Gould az egyik legnagyobb Bach-interpretátor és igazából eddig miatta nem játszottam. De változnak a dolgok és most úgy éreztem, van értelme, hogy a közönségnek megmutassam azt, amit én gondolok a zenéjéről. Chopin pedig úgy kapcsolódik ehhez, hogy egyik legnagyobb példaképe Bach volt. A második est május 3-án a Félixszel közös koncert lesz. Tervünk, hogy valami újat és különlegeset mutassunk, és még az is lehet, hogy megpróbáljuk együtt a zongorát és a citerát. Az utolsó koncert egy szólóest lesz a Müpa nagytermében október 28-án. Liszt Transzcendens etűdjeit választottam erre, melyeket eddig Ciffra György miatt nem játszottam, aki a legnagyobb példaképem, és a világ legjobb felvételét játszotta fel ebből, sőt, még azt is felvállalom, hogy talán egy-két etűdöt maga Liszt sem tudott eljátszani úgy, ahogyan ő. Mint Bachnál, itt is úgy éreztem, most értem meg erre a kihívásra.

A rengeteg fellépésen túl arra is szánsz időt, hogy gyerekeknek mutasd meg a klasszikus zene szépségeit.
B. J.: Gyerekkoromban nagyon sokat kaptam és úgy érzem, ebből valamennyit nekem is vissza kell adnom. Nagyon régóta adok jótékonysági koncerteket művészbarátaimmal, a Snétberger Zenei Köz|pont­ban is tanítok, és másfél évvel ezelőtt, amikor Jakobi Lászlóval a zenei nevelés hibáiról beszélgettünk, felajánlottam, hogy csináljunk egy hangszerbemutató sorozatot, amit ő nagyon szívesen megszervezett. Egyetlen kikötésem volt, hogy nem kérek érte egy forintot sem, és hogy a koncertek ingyenesek legyenek, ami Liszttől jön, hiszen ő se fogadott el pénzt a tanításért. Már az első koncert sikeréből kiderült, van rá igény, több olyan visszajelzést kaptam, hogy néhány gyerek zeneiskolába akar menni, és otthon azt kérte, rakjanak be Bachot a lejátszóba. Ettől boldog vagyok és nekem is erőt ad. Vagyis játszom azt, amit tudok, csinálom azt, amihez értek, abból pedig nagy baj nem lehet.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor