Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Körbeölel az élmény
2015-07. szám / Szepesi Krisztina

Tavaly nyáron nyitották meg a Tokaji Fesztiválkatlant, mely egy egészen új és különleges kulturális rendezvényhelyszín, és ahogy Szabó András ügyvezető igazgató fogalmaz, szeretnék, ha az térség gasztronómiai sajátosságaival együtt igazi hungarikummá válna az évek során.

Mitől más ez, mint a többi szabadtéri színpad?
Sz. A.: Talán az adja a különlegességét, hogy az ország egyik legizgalmasabb borvidékén terül el, így a borokkal együtt az észak-magyarországi régió fontos turisztikai-idegenforgalmi központjává, igazi hungarikummá válhat. Az elkövetkező években nagyon sok fejlesztés van tervben Tokaj vidékére, melynek első lépése ez a színház, ami bizonyítja, hogy a legfelsőbb vezetésben is látnak fantáziát a környékben.

A helyszín eredetileg kőbánya volt.
Sz. A.: A bányászat és a kőkitermelés már 1999-ben leállt, és mivel megvolt ez a Bodrogra néző, patkó alakú tér, már a színház megépülése előtt is állítottak fel itt mobil színpadokat és tartottak fesztiváljellegű eseményeket. Kézenfekvőnek tűnt tehát, hogy itt kezdődjön meg az építkezés, mely egy tekintélyt parancsoló, sikeres színházi teret eredményezett. Már korábban is voltak koncepciók az átalakításra és kísérletek arra, hogy beválna-e a helyszín, de végül a Broadway Jegyirodával, melyet közösen vezetünk Kovács Zoltánnal, sikerült pályázatot nyernünk.

A környék szépségén és a borokon túl mi az, amitől maga a szabadtéri színház különleges?
Sz. A.: Eleve meglehetősen nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy ez egy 2500 főt befogadó színház, ami országos szinten se jellemző, és épp ezért alkalmassá teszi nagyon nagyszabású színházi előadások bemutatására, illetve olyan fesztiválok vagy céges fórumok kivitelezésére, amelyek több ezer főt látnak vendégül. A hozzá csatlakozó kiszolgáló helyekkel, étkezési lehetőségekkel, játszótérrel, ifjúsági szórakozóhellyel és több száz autót befogadó parkolójával pedig teljesen felszereltté válik az egész helyszín, melynek bővítése, ahogy már említettem, tovább folyik. Az színház árkádsora a hirtelen esőzéstől is védi a közönséget, és orvosi rendelő is rendelkezésre áll. Mindezekkel együtt tehát olyan adottságokkal rendelkezik, amilyeneket nem sok vidéki létesítmény mondhat el magáról.
hirdetés

Tavaly nyár végén nyílt meg a helyszín. Mik voltak az első tapasztalatok?
Sz. A.: Az István, a királlyal és egy Demjén Ferenc-koncerttel adtuk át az intézményt és már az elején jól működött, több telt házas estével. De pontosan tudjuk, hogy dolgos évek állnak még előttünk, hiszen az, hogy egy vadonatúj létesítménnyel meg tudjuk szólítani Nyíregyháza, Miskolc, Debrecen vonzáskörzetében a közönséget, komoly marketingmunkával jár. Mondom ezt úgy, hogy a cél ennél sokkal grandiózusabb, hiszen azt szeretnénk, hogy néhány éven belül olyan produkciók legyenek itt, amelyek Tokaj jellegzetességeivel együtt az ország bármely pontjáról ide vonzzák a közönséget.

Milyen típusú produkciók alkotnák a program gerincét?
Sz. A.: Az idei még egy kísérleti év, így nagyon szélsőséges, egymástól eltérő stílusú, műfajú és közönségű produkciókat választottunk. Lesz egy operettgálánk a 100 Tagú Cigányzenekarral, játszik a Budapest Klezmer Band, de lesznek musicalek és popzenei koncertek is. Nagyon bízom abban, hogy le tudjuk tenni az intézmény névjegyét a kulturális életben, és a jövőben útjára indíthatunk olyan fesztiválokat, amelyek méltóak Tokaj térségéhez. Szeretnénk olyan színházi előadásokat, melyek csak itt lesznek láthatók, tervezünk zenés és gyerekszínházi előadásokat, komolyzenei hangversenyeket, kiállításokat, kó­rus­ta­lál­ko­zót, szabadidős programokat és fesztiválokat, ahogyan terveink között van világhírű sztárok koncertjeinek szervezése is exkluzív szerződéssel. Vagyis két-három éven belül egy exkluzív élményszínház irányába pozícionálnánk magunkat.

Ha már koncertekről beszélünk, fontos a helyszín akusztikája is.
Sz. A.: Fantasztikusan működik ebben a színpadot és a nézőteret patkószerűen körülzáró sziklakatlanban a hangzás, és arra is nagyon nagy hangsúlyt fektettünk, hogy emellett a látvány is különleges élmény legyen. Az egészen biztos, hogy a nézőtéren ülve, egy pohár borral a kezében az ember nem egy kőbányában, hanem talán mondhatjuk, hogy otthon érzi magát, még ha 2500-an veszik is körül. Ahogy száll le az este a völgyben, egyre inkább érvényesül a sziklák megvilágítása, így gyakorlatilag körbeölel az élmény.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor