RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. augusztus 18., péntek
Ilona

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Egy Palotai Párizsban
2016-06. szám / Pavlovics Ágota

Eredetileg jazzgitáros akart lenni, ám sokunk szerencséjére más utat választott. Egyéni, ér­zel­mek­ben gazdag zenét komponál, pengető nélkül, ujjal játszik. A Budapesten született, ám több
mint 15 éve Párizsban élő gitárosra, Palotai Csabára mindig érdemes odafigyelni. Öröm vele beszélgetni,
hát még hallgatni, szerencsére július 23-án erre is lesz alkalmunk a Budapest Music Centerben.

A Budapest Music Center kiadásában készített lemezed címe The Deserter, magyarul A szökevény. Honnan dezertáltál?
P. Cs.: A szökés a jazz stílusjegyeitől való elrugaszkodás lehetne. De van itt más is. Amikor Magyarországon vagyok, azt mondják, franciás a zeném, amikor pedig Franciaországban zenélek, magyarnak hal­la­nak, én meg azt gondolom, hogy most már külföldi lettem, aki mint ilyen, mindenhol egyformán van vagy nincs otthon. Aki keresi az útját, bárhol is legyen, időnként magányos lesz. Ezt a magányt akartam ki­fe­jez­ni, a sivatagban egyedül vándorló hős magányát. Erre az elek­tro­mos gitár tökéletes hangszer. A záró darab, az Accompaniment to a Dead Man pedig egy erdélyi halottkísérő feldolgozása, ami már eredeti formájában is arról szól, hogy a halottat zenekar kíséri, hogy a lelke jó helyre kerüljön.

A Playing Carver nevű együttessel is játszottál. Raymond Carver, az amerikai irodalom ikonja, de több helyütt is érezhető, hogy fontos inspiráció számodra az irodalom.
P. Cs:. Szeretek olvasni, és az írók személyes szűrőjén át látni a világot. Bár nem vagyok szakértő, de szerintem a kortárs magyar irodalom terén mostanában nagyon izgalmas dolgok történnek. Gyakran dolgozom énekesekkel, songwriterekkel, ami arra sarkall, hogy a zenét spontán, kíváncsi hallgatókent fedezzem fel, és ne mint szakember, aki mindig pontosan tudja mit kell csinálni.

Maradjunk még az indulásodnál, milyen útravalóval kerekedtél fel, mit kaptál a mestereidtől?
P. Cs.: A budapesti Konzervatóriumban Babos Gyula volt a tanárom. Akkoriban tényleg bebop jazzgitáros akartam lenni. És ő szinte mindent tud erről a stílusról, amit lehet, mégis a saját hang megtalálására ösztönzött. Gadó Gábor emberi és muzsikus példakép számomra, sokat hallgattam őt koncerteken, személyesen is sokat voltunk együtt. Harmadikként, bár őt sajnos személyesen soha nem láttam, a méltatlanul keveset említett gitárost, Szabó Gábort mondom, akinek a stílusa megalkuvást nem ismerő, igen misztikus pop-jazz volt.

Miért éppen Franciaországra esett a választásod?
P. Cs.: Egyszerű. Három évig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakának hallgatója voltam, majd a párizsi Konzervatórium jazz és improvizatív zene szakán diplomáztam, aztán itt ragadtam. Bár nem tudom, merre visz a sors, egyelőre jól érzem magam Párizsban, és innen a magyar zenei élet nem is tűnik távolinak. Igen hálás vagyok a budapesti BMC Kiadónak, hogy sorra kiadja a munkáimat.

A lemezedet hallgatva nagyon finom érzések járják át az embert. Hogy kerültek bele az erdélyi dallamok?
P. Cs.: Akkor is, ha egyesek szerint már szinte lerágott csont magyar népzenét feldolgozni, én ezeket a dallamokat és hangzást gyerekkorom óta rajongva szeretem. Az albumon hallható négy feldolgozásnak a The Debt címet adtam, ami azt jelenti, hogy az adósság. Gyakran hallgatok régi felvételeket a lehető legeredetibb forrásból. Itt van például Alan Lomax népzene- és bluesgyűjtő, zenekutató. Munkássága ma már közkincs. A felvételein a különböző kontinensekről származó populáris zenék még sallangok nélkül, őszinte hangon szólalnak meg.
hirdetés

Milyen a gitárod, illetve milyenek a gitárjaid?
P. Cs.: Több hangszerem van, többnyire Amerikából származnak, az 50-es, 70-es évekből. Ez igaz az erősítőkre és néhány effektre is. Ezeket a hangszereket még nem futószalagos robotok készítették, hanem emberek. Nem mondhatnám, hogy kényelmes és kicentirozott gitárokról volna szó. Időnként meg kell küzdeni egy-egy hangért, de ahányszor hozzájuk nyúlok, mindig meglepnek. Lelkük van. Egyébként pedig egy jó Telecaster egy jó csöves erősítőben nekem úgy szól, mint egy cselló.

Kikkel dolgozol szívesen mostanában?
P. Cs.: Különböző projektek mellett van egy duóm egy mozigépésszel, aki a 20–30-as évek filmjeit kézzel tekerős vetítővel játssza le, én pedig arra zenélek. A filmek rövidek, 4-5 percesek, és azt mutatják, hogy a mai világ nagyon hasonlít a 30-as évekre. Nem világos még, ki a diktátor és ki nem, de az örömteli, bolondos évek kellős közepén európai diktatúrák növik ki magukat. Ez figyelmeztetés, ugyanis azóta egy emberöltő telt el, az öregek már nem fogják tudni elmesélni, hogyan is történtek bizonyos dolgok.Különben pedig egy jó trió projekt van folyamatban Steve Arguelles angol-katalán dobossal, valamint Rémi Sciuto francia szaxofonossal. Ezt a BMC jóvoltából már Budapesten is bemutattuk tavaly szeptemberben, és remélhetőleg hamarosan lemez is készül ebből az anyagból. Ez a The Deserter logikus folytatása lesz, de egy lépéssel közelebb a jazzhez.

John Zorn Cobra című művét egy ízben a szerző vezényelte a Müpában, a koncerten te is muzsikáltál. Hogyan élted meg ezt a néző számára furcsa, különleges zenei világot?
P. Cs.: Zornt szeretem, radikális alak. Igazi New York-i, ismeri a tradíciókat, de mindig új dolgon töri a fejét. Ha vele játszik az ember, a játék kiszélesedik, és a zenész valami organikus egész önálló sejtjévé válik. Számomra Zorn a kortárs építészet és képzőművészet gondolatait tette át a zenére. Felrúgva minden szabályt, új zenei kommunikációt fejlesztett ki. Szerintem, bár egyes művei a felkészületlen hallgatóra hideg zuhanyként hatnak, ellentétben sok más modern művész munkájával, a közönség soha sem érzi magát kirekesztve.

Júliusban jössz Budapestre, milyen koncertet fogunk hallani tőled az Opus Jazz Clubban?
P. Cs.: Július 23-án mutatom be The Deserter című szólólemezemet, amelynek felvételei egy szál gitárral készültek, vágás es rájátszás nélkül, egy sávon, és a koncerten majd mesélek ezekről a darabokról. A végleges forma meg előttem is ismeretlen, de nincs kizárva, hogy egy-két nagyon jó zenész barátom társaságában fejezzük be a koncertet.







vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor