RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. május 27., szombat
Hella

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Máris? Hová?
2016-09. szám / P. Á.

Csapó Gyula különleges ember, kora előtt járó zeneszerző. Óriási műveltsége, rendkívüli alapossága kivételes. Kevesek sajátja, hogy azt mondják róla: a Zeneakadémiára bemenve már lehetett érezni, hogy valahol ott van. A jó ideje Kanadában élő komponista új műveit októberben
és novemberben is lesz alkalmunk hallani a Budapest Music Centerben (BMC). Őt hallgatva – szóban, zenében – az ember egy másik dimenzióba kerül, mert a mester világa egyedülálló és lenyűgöző.

Bő két évtizede Kanadában él, most viszont hosszabb időre érkezett Budapestre. Végleges a hazatérés?
Cs. Gy.: Kanadában a Saskatchewani Egyetem kinevezett ze­ne­szer­zés professzoraként tanítok 1994 óta. Azért tölthetek hosszabb időt Budapesten, mert sabbaticalon vagyok, vagyis alkotói szabadságot kaptam. Januárban visszamegyek tanítani az egyetemre, de még nem tudom, meddig maradok. Tanítani nagyon szeretek, de komponálni még inkább. Intézményes keretek között sajnos minden egyre inkább a pénzről szól, a művészek pedig vért izzadnak, hogy életben maradjanak. Annak idején én voltam az első magyar zeneszerző, aki doktori fokozatot szerzett zeneszerzésből. Nem akárhol történt, hanem Amerikában, a tanárom pedig Morton Feldman volt! Ott is­mer­ked­tem meg személyesen John Cage-dzsel is. Amikor a Saskatchewani Egyetemen pár éve javasoltam, hogy indítsunk zeneszerző hallgatóknak PhD-programot – hét jelentkezővel, ami nagyon nagy szám ezen a területen –, az egyetem vezetése anyagi okok miatt akkor nem indította el ezt a programot, mivel minden hasonló, az emberi emancipációra irányuló dolgot éppen folyamatosan leépítettek… Én pedig nem szeretem a mókuskereket.

Októberben a Budapest Music Centerben lesz hallható Déjà? Kojâ? című műve. Az első kérdést értem, de mit jelent a második?
Cs. Gy.: Megbízást kaptam a Canada Counciltól, hogy írjak egy vonósnégyest a Quatuor Bozzini részére. Három részből álló művem pontosan egy koncertnyi terjedelmű lett. Ami a címet illeti, a kojâ (kodzsá) perzsa szó. Vagyis a cím magyarul Máris? Hová? A kérdések egy Háfiz-verssorra utalnak, amely a kojâ szóval kezdődik és végződik: „Hová tartunk e tornácról, mondd, hová?” A perzsa irodalom mindig nagyon érdekelt. Zseniális költőik – mint Szadi, Háfiz, Rumi, Attar – a mai napig relevánsak. Tudok is annyit perzsául, hogy ha egy iráni utas ül mellettem a repülőn, fél órát el tudok vele beszélgetni. A Déjà? Kojâ? I., II., III.-at 2011-ben kezdtem írni. Lényegében gyászzene, amelyet két, számomra pótolhatatlan ember halála, óriási veszteségek előtt kezdtem írni, és azóta is dolgozom rajta. Úgy érzem, sokrétű, változatos zenét sikerült írnom. A Quatuor Bozzini Montrealban nagy sikerrel játszotta az I. és II. részt tavaly. Ezen felbuzdulva szerveztük meg, hogy Budapesten legyen a valódi bemutató, ahol a mű végre teljes egészében felhangzik – a koncert egyben a Széchenyi akadémiai székfoglalóm. CD-lemez is készül róla Budapesten, ami Kanadában fog megjelenni. Jó példája lesz ez a kulturális együttműködésnek. A mű ősbemutatója október 20-án lesz a Budapest Music Centerben, ahol most is a világhírű Quatuor Bozzini fogja előadni. Művem I. és II. része ritmikus fegyelmet parancsol, ezzel szemben a III., az új rész eljátszásához minden hangszerre táblázatokat, modelleket készítettem, amelyekből millió megszólalási változat kibontható. Új, kicsit a gregoriánhoz hasonló lejegyzést használtam az utolsó részben. Legutóbbi, ötórás utrechti próbánk tapasztalatai alapján ez a módszer felszabadító hatással volt zenészeimre.
hirdetés

Merre járt az elmúlt években Kanadán kívül? Milyen zenei hatások érték?
Cs. Gy.: Nagy élmény volt például Japán, ahol Yuji Takahashi többször is játszotta a Sivatagi indulót, valamint a Galápagos ciklust. A japán zenehallgatók koncentrációja lenyűgöző! Meghívtak például Ecuadorba, hogy tartsak zeneszerzés mesterkurzusokat a Casa de la Músicában, mely egy zenei csúcsintézmény, modern koncertteremmel. Tartottak egy egész estés koncertet a zenémből az ecuadori Nemzeti Szimfonikus Zenekar tagjaival. Létrehoztam egy új darabot erre az alkalomra, három nagybőgőre, két csőharangra és öt mobiltelefonra. (Tool az Óperencián– Emlékmű az Operának, 2012). Fontos szakmai barátom lett Mesías Maiguashca, ecuadori születésű zeneszerző, aki évtizedek óta Freiburgban él, és mások mellett dolgozott Karlheinz Stockhausennel is – most hát Quitóban láthattam viszont.A Kalcuttában született, de Kaliforniában élő és Santa Barbara egyetemén tanító Clarence Barlow zeneszerző is fontos szakmai társam. Mindketten az elektroakusztikus zene világhírű képviselői. Santa Barbarában Movses Pogossian adta elő tőlem Az utolsó tekercset (1975), Kurtág Kafka-töredékei mellett.

Úgy tudom, novemberben is lesz Csapó-mű a BMC-ben, az is világpremier?
Cs. Gy.: Igen. Azt gondolom, a zenekedvelők kíváncsiságát eléggé felcsigázom, ha elmondom, hogy a november 5-i koncerten Bali János, az A:N:S Chorus és az Ellen Pont együttes fogja előadni a most elkészült Requiemet.

Dióhéj
Csapó Gyula Egyenes labirintus című művéről Péteri Lóránt a Muzsika 2002 júliusi számában így írt: „Csapó szuggesztív darabját meglehetősen jól jellemzi a címébe foglalt paradoxon. A rendkívül bonyolult ritmikus struktúrák az egy helyben állás vagy inkább lebegés képzetét keltik fel bennünk, de anélkül, hogy eközben az egyidejű mozgásformák kioltanák egymást; a makacsul ismétlődő, de mindig új és új összefüggést teremtő motívumszövedék pedig ugyancsak a változatlanság és az örök változás egymásba tűnésének illúzióját kelti.”
A darab lemezre került és megjelent idén februárban egy Szőllősy András-mű, és két Ludwig van Beethoven-zongoraszonáta társaságában. A művek avatott előadója Csalog Gábor, a lemez kiadója a BMC Records.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor