RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. május 28., vasárnap
Emil, Csanád

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Páros interjú
A rockerlét örökké tart
2017-03. szám / Jónás Ágnes

Négy hónap szünet után látványos produkcióval tér vissza a magyar zenei éra megkerülhetetlen szelete, a Tankcsapda. Az év első hazai megmozdulását április 28-án a Papp László Budapest Sportarénában tartják, ami ígéretük szerint az eddigi legizgalmasabb és leglátványosabb
koncertjük lesz. A huszonnyolc éve töretlen sikerrel működő, hazánkban és külföldön egyaránt nagy rajongótáborral bíró banda tagjai állítják: nincs különösebb titkuk vagy népszerűségi receptjük, „csupán” önmagukat adják, s dalaikban időről időre igyekeznek mindenki számára fontos témákat feszegetni. A rendhagyó nagykoncertről, egészséges infantilizmusról, öltönyutálatról és nyugdíjas rockmaffia-tervekről Lukács László basszusgitáros-énekessel és Sidlovics „Sidi” Gábor gitárossal beszélgettünk.

Minden korábbinál izgalmasabb és látványosabb koncertet ígértek április 28-ra. Mivel turbózzátok fel a produkciót?
S. G.: A legfontosabb talán az, hogy az Aréna közepére elhelyezett, körszínpados megoldást választottunk. A mozgatható széksoroknak köszönhetően a lehető legnagyobb küzdőteret alakíthatjuk ki, így a közönség maximálisan tudja majd élvezni a koncertet. Nem szok­vá­nyos buli lesz, sok látványelemmel készülünk.
L. L.: Noha a Sportaréna hatalmas, mi mégis igyekszünk emberközeli atmoszférát teremteni, és olyan koncertet adni, amely egyfajta klub­kon­cert hangulatot áraszt. A színpad méretének és el­he­lyez­ke­dé­sé­nek köszönhetően szinte karnyújtásnyira leszünk a közönségtől.

A zenekar teljes repertoárjából, huszonnyolc év terméséből vá­lo­gat­ta­tok számokat?
L. L.: Igen. Mivel ez most nem lemezbemutató és nem is valamilyen jubileum, így egyszerűen csak egy nagyon ütős, rendhagyó, bő kétórás, intenzív Tankcsapda-koncert lesz, melyen természetesen fel­csen­dül­nek a legnépszerűbb dalaink is.

De előtte még külföldön hallatjátok a hangotokat.
S. G.: Két ausztriai – egy grazi és egy salzburgi –, illetve egy pozsonyi klubkoncertet adunk, aztán a pénteki Aréna-koncertet követően hétfőn már indulunk is egy három állomásból álló ausztrál turnéra – Melbourne-ben, Sydneyben és Brisbane-ben lépünk fel, majd ismét hazai pályán turnézunk, ősszel pedig határon túli bulik jönnek Hollandiában, Németországban, Kanadában, az Egyesült Államokban, Angliában és Írországban!

Németországba szinte már hazajártok.
S. G.: És nagyon jóleső érzés, hogy minden alkalommal telt ház előtt, nívós klubokban léphetünk fel.

A harmadik x-hez közelít a zenekar, és működik töretlen sikerrel. Szerintetek mi a népszerűségetek titka?
L. L.: Talán az, hogy a vásárlók minden koronghoz kapnak egy kis drogot is. Csak viccelek! A rengeteg öröm és jóleső siker mellett nagyon sok agyalást, szervezést, lemondást és átvirrasztott éjszakát követel meg a zenekari lét, de szerintem nincs különösebb titkunk, hacsak nem az, hogy az a hangulat, amit a Tankcsapda közvetít – legyen az vidám, szomorú, agresszív vagy lírai – minden emberben ott munkál valamilyen szinten.
hirdetés


Alice Cooper, Jon Bon Jovi, The Rolling Stones – csak néhány név azok közül, akik még mindig a rock bűvkörében élnek. Ki lehet ebből a műfajból egyáltalán öregedni?
S. G.: Annak ellenére, hogy már mindhárman az ötven felé tartunk, kellőképpen infantilisak vagyunk, szóval szerintem ebből nem kiöregedni fogunk, hanem méltósággal beleöregedni. Ha majd betolnak bennünket egy nyugdíjas otthonba, ott is biztosan lesz egy jól felszerelt kamu turnébuszunk, ahova reggelente bekászálódunk, este pedig mikor kiszállunk, a többi nyugdíjas pedig érdeklődve kérdezi: Tomi, Laci, Sidi bácsi, milyen volt a mai koncert? A tavaly megjelent Három rohadék rockcsempész – A huszonötödik év című, Lévai Balázs által rólunk készített dokumentumfilm jól mutatja, hogy korunkkal és életvitelünkkel mennyire jól összeegyeztethető a rockerség.

Meg a hosszú haj, a tetoválások, a baseballsapka és a farmer. Öltöny szóba se jöhet?
S. G.: Még esküvőre se nagyon, de nem azért, mert mi ezzel borzolni akarjuk a kedélyeket, vagy mert küldetésünknek érezzük, hogy farmerben és bőrcuccokban feszítsünk – mi egyszerűen így érezzük jól magunkat. Úgy öltözködünk, és azt mutatjuk, amilyenek vagyunk.
L. L.: Szokták mondani a csajok, hogy egy jó szabású öltöny biztos nem állna rosszul nekem. Nem kétlem, de egy élére vasalt szövetnadrágban szinte pucérnak érzem magam.

Neked a szövegírás áll a legjobban. Honnan jön az inspiráció?
L. L.: Bármilyen közhelyesen hangzik, a téma mindig az utcán hever. Olyan dolgokat feszegetünk és közvetítünk zenei köntösben, amelyek egyébként is foglalkoztatják az embereket – én ezeket öntöm dalszövegformába, a hangszerekkel pedig tovább erősítjük a mondanivalót.

A társadalomkritikától sem riadtok vissza.
S. G.: Igen, de tudatosan nem foglalunk állást, szánt szándékkal nem állunk se balra, se jobbra. Igyekszünk úgy megfogalmazni a kritikát, hogy ne adjunk okot a beskatulyázásra. Az Agyarország című számunk például így, másfél évtizeddel a megjelenése után is aktuális. Mi örülnénk a legjobban, ha ez nem így lenne.

Hogy szól a 2017-es ars poeticátok?
L. L.: Ez már réges-rég kialakult. Mi vagyunk a Három Rohadék Rockcsempész, a debreceni Rockmaffia. Ez most a koncertek éve, és ha idén új lemezt még nem is, de új dalt mindenképp szeretnénk a közönség elé tárni.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor