Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Utolsó Óra – Zene az idők végezetéhez
2017-08. szám

20 éve kezdődtek Európa (és talán a világ) legnagyobb egységes hangszeres népzenei gyűj­teményének, az Utolsó Órának felvételei a Fonóban. A Hagyományok Házával együtt idén jubileumi sorozattal készülnek a budai zeneházban, amely szeptember végén veszi kezdetét, és a meghívott adatközlő mesterek mellett bemutatja a fiatal generációt is.
„A projekt stúdiómunkálatai 2001 szeptemberében lezárultak. Az Utolsó Óra elnevezés sajnos, nagyon találó volt. Volt olyan idős muzsikus, akit a felvételek idején itt, a Fonó Budai Zeneház előtt, az utcán ért utol a halál. Azóta is az itt járt mestereink közül egyre töb­ben foglalják el helyüket a nagy, égi zenekarban. Mi, az itt maradt ta­nít­vá­nyok pedig csak reménykedhetünk, hogy amit öreg mestereink do­hány­sárga ujjairól a gépek segítségével ’letapogattunk’ és el­men­tet­tünk, az ugyanolyan érték marad, még az utánunk következők sze­mé­ben is.” – emlékezik vissza Agócs Gergely népzenekutató, gyűj­tés­vezető.
A jubileumi programsorozat első estéje szeptember 30-án lesz, ahol Versendi Kovács József mohácsi tamburamester lesz a vendég a Fonóban.

Fonó Budai Zeneház (XI., Sztregova u. 3.)
09. 30., 20h

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor