Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 19., péntek
Emma

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Elindult a Cseh Tamás Program negyedik évada
2017-09. szám / KáBé

Az Induló előadói alprogramra 316 kezdő zenekar jelentkezett, a Klubtámogatóira 116 budapesti, fővároson kívüli és határon túli élőzenei koncerthelyszín pályázott. Mindez visszavonhatatlanul jelzi, hogy elindult az NKA Cseh Tamás Program negyedik évada.

Idén a második legtöbb jelentkezője volt a CSTP Induló előadói al­prog­ram­jának, ami nemcsak azt jelentheti, hogy van érdeklődés a fel­tö­rek­vő zenekaroknak szóló pályázat iránt, de a zenélni kezdők száma sem csökken. A 316 pályázó közül a Programért felelős ideiglenes kol­lé­gium 84 formációt választott ki, akiket október első napjaiban szakmai zsűri hallgat meg. Az A38 színpadára lépő zenészeknek élőben kell meggyőzniük a szakembereket arról, hogy a CSTP negyedik évadában nekik érdemes a 2-2 millió forintos támogatást adni. Amit legalább öt új dal profi körülmények közötti felvételére, lemez és videoklip készítésére, illetve saját kommunikációjukra és turnéra fordíthatnak. Az első három évben 99 formáció részesült ilyen támogatásban, köztük a Margaret Island, a Lóci játszik, a Run Over Dogs vagy tavaly a USEME.
Az Induló előadói alprogram új támogatottjainak a kihirdetése október végén várható a Klubtámogatói alprogram eredményeivel együtt. Nem sokkal később döntés születik az Előzenekari alprogram 50 millió forint keretösszegű pályázatáról is. Erre olyan már befutott zenekarok jelentkezését várják október 13-ig, akik hajlandóak a turnéikra egy vagy több, kezdő, kevésbé ismert zenekart elvinni. Az elmúlt években olyan formációk vettek részt ebben az alprogramban, mint például a Quimby, a Tankcsapda vagy a Wellhello.
hirdetés

Az NKA Cseh Tamás Program negyedik évadának újdonsága, hogy a támogatásával megvalósuló 19 megyei és a fővárosi tehetségkutatók határon túli helyszínekkel bővülnek. Szeptember 16-án, Duna­szer­da­helyen indul az immár 25 helyszínből álló megmérettetés- sorozat, amelynek idén még Kolozsváron és Székelyudvarhelyen, tavasszal pedig egy további erdélyi és vajdasági városban lesz új állomása. Ezeknek a legfőbb célja, hogy a könnyűzenével komolyan foglalkozók a lakóhelyükhöz minél közelebb mu­tat­koz­has­sanak be szakemberek előtt.
Mindezek mellett a CSTP negyedik évében is folytatódik a menedzserképzés, a nemzetközi piacra jutás segítése, a könnyűzenei örökség megőrzése. A tavaly elindított Oktatási alprogram keretében pedig novemberben a könnyűzene tanításának lehetőségeiről és jövőjéről rendez külföldi előadókat is felvonultató konferenciát az NKA Cseh Tamás Program.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor