2018. november 21. / Pavlovics Ágota
A Psota Irén Alapítvány kezdeményezésére, a Balassi Kiadó gondozásában könyv készült a felejthetetlen művésznőről. A Psota Irén meghatározó színházi szerepeiről készült fotókat Keleti Éva Kossuth-díjas színházi fotóművész készítette, a színésznőről pályatársai vallanak. A könyv pazar
lesz, mi más lehetne, hiszen gerincét két csodálatos művész, a színész és a fotográfus közös munkája adja. Az utánozhatatlan Psota Irénről Keleti Éva fotóművésszel beszélgettünk.
Psota Irént nézőként olyannak láttam, aki minden percben minden sejtjével játszik. Káprázatos volt Brecht vagy Ibsen darabjaiban, és imádnivaló, ha Mutter volt a Dr. Hertzben. Ön sokat fotózta őt, milyen volt a kapcsolata vele?
K. É.: Psota Irén végigkísérte az életemet, barátok voltunk, és nagyon sokat dolgoztunk együtt. Őszintén megszerettük egymást. A kapcsolatunkról elég, ha annyit mondok, megesett, hogy beteg voltam, így a kedvemért a színházi bemutató előtt eljátszotta nekem az egész előadást, hogy készíthessek róla képeket.
Egyes pályatársai nehéz embernek írták le, második férje, Ungvári Tamás tőle búcsúzva azt írta róla, édes volt, és nem kegyelmezett a hitványságnak. Ön milyennek látta?
K. É.: Sokat volt nálam a műtermemben, mindig ő hozta a ruhákat, ő döntötte el, hogy miben fényképezzem, saját maga készítette el a sminkjét és a frizuráját, vagy választott parókát a képek elkészítése előtt. Jó ideig csak parókában engedte fotózni magát, mert vékony szálú és kevés haja volt, később a saját hajával is készíthettem róla képeket. Irén nem volt könnyű ember, de amikor dolgoztunk, játszott nekem, énekelt, minden arcát megmutatta. Azok közé a művészek közé tartozott, akiket nagyon nehéz fotózni, soha nem volt elégedett magával, ám ha gépet látott, máris megszűnt civil embernek lenni. Nem volt szép, de én széppé tudtam fotografálni. Többször mondta az elkészült képeket nézve: hihetetlen, hogy mit varázsoltál belőlem.
A képek készítésekor mi volt a legnagyobb hatással önre a karakteres arcú, karizmatikus Psota Irénből?
K. É.: A kezei és a szeme. A találkozásainkból, az előadásokból, amelyekben játszott, a kezei voltak rám a legnagyobb hatással. Fantasztikus volt nézni a kezeit. Ahogy például a Margarida asszonyban a vékony ujjai, az érzékeny kezei játszottak, ahogy a szeme nem eresztette az embert, felejthetetlen. Emlékezetes pillanatok voltak, amikor a Margarida asszonyban felugrott az asztalra, ahogy toppantott a lábával, minden, amit a színpadon és azon kívül csinált, ellenállhatatlanul sodorta magával az embert. A humora is egészen különleges, csak rá jellemző volt.
Számos legendás történet kering Psota Irénről, a következő kivételes bátorságát mutatja. Amikor becsengetett hozzá a kor nagyhatalmú kultúrpolitikusa, Aczél György, az orrára csapta az ajtót a következő mondattal: „Majd ha ismét színész lesz, Gyurikám, akkor jöjjön.” Elmesélne egy személyes történetet a művésznőről?
K. É.: Sok ilyen van, például a következő. Gyakran nyaraltunk együtt Tihanyban, Irén a férjével, Ungvári Tamással, én pedig a családommal. Egyszer a karjában hozta vissza az akkor 7 év körüli fiamat, aki korábban pisilni ment, és azt mondta: hamar kezdi, az ágyamban találtam az urat.
Minden előadását végigfotózta, -kísérte, nem lenne rövid a felsorolás, ha megpróbálnánk legendás alakításait sorra venni. Ha arra kérem, egyet válasszon, melyiket mondaná?
K. É.: A Margarida asszony, a Roncsderby, a Dulszka asszony erkölcse és még hosszan sorolhatnám, mind nagy élményt jelentettek számomra, ha azonban csupán egyet kell kiemelnem, egyértelmű, hogy García Lorca Yermáját választom.
Éppen harminc éve jelent meg a művésznő Szerelmeim, szerepeim és a szemtanúk című könyve. Novemberben pedig Irén, te édes! – In Memoriam Psota Irén! – Psota Irén színművész élete és alkotása Keleti Éva képeiben és pályatársai vallomásaiban címmel jelenik meg róla könyv.
K. É.: A Psota Irén Alapítvány kezdeményezésére, a Balassi Kiadó gondozásában, Irén legnagyszerűbb színházi pillanatairól készült fotókból és néhány pályatársa vallomásaiból álló fényképes kötet jelenik meg – baráti ölelés Psota Irénnek. A könyvben látható fotókat majdnem mind én készítettem, a megszólalók között van mások mellett Almási Éva, Kiss Mari, Huszti Péter, Béres Ilona, Szakály György. A könyv bemutatója november 29-én lesz a Rózsavölgyi Szalonban, ez a nap igazi ünnep lesz számomra és minden Psota Irén-rajongó számára.
Dióhéj
2016-ban Almási Éva, a Nemzet Színésze kezdeményezésére alakult meg a Psota Irén Alapítvány, amely az utánozhatatlan színművésznő emlékének megőrzését tűzte céljául. Psota Irén emlékére 2017-ben Almási Éva díjat alapított, amelyet minden évben az a színpadi tehetségét és sokszínűségét bizonyító színésznő kap meg, akinek kiemelkedő képességei Psota Irén örökségéhez méltóak. A Psota Irén-díj egy ezüst plakett, amelyen a művésznő aláírása és kedvenc bohóca látható. A plakettet Rosta Péter grafikus tervezte, Tóth László ötvösművész készítette. Az elismerést 2017-ben Hegyi Barbara, idén pedig Hernádi Judit kapta. A díjjal 500 ezer forint jutalom is jár, amelyet az idei évtől az Emberi Erőforrások Minisztériuma adományoz a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-n keresztül.
lesz, mi más lehetne, hiszen gerincét két csodálatos művész, a színész és a fotográfus közös munkája adja. Az utánozhatatlan Psota Irénről Keleti Éva fotóművésszel beszélgettünk.
Psota Irént nézőként olyannak láttam, aki minden percben minden sejtjével játszik. Káprázatos volt Brecht vagy Ibsen darabjaiban, és imádnivaló, ha Mutter volt a Dr. Hertzben. Ön sokat fotózta őt, milyen volt a kapcsolata vele?
K. É.: Psota Irén végigkísérte az életemet, barátok voltunk, és nagyon sokat dolgoztunk együtt. Őszintén megszerettük egymást. A kapcsolatunkról elég, ha annyit mondok, megesett, hogy beteg voltam, így a kedvemért a színházi bemutató előtt eljátszotta nekem az egész előadást, hogy készíthessek róla képeket.
Egyes pályatársai nehéz embernek írták le, második férje, Ungvári Tamás tőle búcsúzva azt írta róla, édes volt, és nem kegyelmezett a hitványságnak. Ön milyennek látta?
K. É.: Sokat volt nálam a műtermemben, mindig ő hozta a ruhákat, ő döntötte el, hogy miben fényképezzem, saját maga készítette el a sminkjét és a frizuráját, vagy választott parókát a képek elkészítése előtt. Jó ideig csak parókában engedte fotózni magát, mert vékony szálú és kevés haja volt, később a saját hajával is készíthettem róla képeket. Irén nem volt könnyű ember, de amikor dolgoztunk, játszott nekem, énekelt, minden arcát megmutatta. Azok közé a művészek közé tartozott, akiket nagyon nehéz fotózni, soha nem volt elégedett magával, ám ha gépet látott, máris megszűnt civil embernek lenni. Nem volt szép, de én széppé tudtam fotografálni. Többször mondta az elkészült képeket nézve: hihetetlen, hogy mit varázsoltál belőlem.
A képek készítésekor mi volt a legnagyobb hatással önre a karakteres arcú, karizmatikus Psota Irénből?
K. É.: A kezei és a szeme. A találkozásainkból, az előadásokból, amelyekben játszott, a kezei voltak rám a legnagyobb hatással. Fantasztikus volt nézni a kezeit. Ahogy például a Margarida asszonyban a vékony ujjai, az érzékeny kezei játszottak, ahogy a szeme nem eresztette az embert, felejthetetlen. Emlékezetes pillanatok voltak, amikor a Margarida asszonyban felugrott az asztalra, ahogy toppantott a lábával, minden, amit a színpadon és azon kívül csinált, ellenállhatatlanul sodorta magával az embert. A humora is egészen különleges, csak rá jellemző volt.
Számos legendás történet kering Psota Irénről, a következő kivételes bátorságát mutatja. Amikor becsengetett hozzá a kor nagyhatalmú kultúrpolitikusa, Aczél György, az orrára csapta az ajtót a következő mondattal: „Majd ha ismét színész lesz, Gyurikám, akkor jöjjön.” Elmesélne egy személyes történetet a művésznőről?
K. É.: Sok ilyen van, például a következő. Gyakran nyaraltunk együtt Tihanyban, Irén a férjével, Ungvári Tamással, én pedig a családommal. Egyszer a karjában hozta vissza az akkor 7 év körüli fiamat, aki korábban pisilni ment, és azt mondta: hamar kezdi, az ágyamban találtam az urat.
Minden előadását végigfotózta, -kísérte, nem lenne rövid a felsorolás, ha megpróbálnánk legendás alakításait sorra venni. Ha arra kérem, egyet válasszon, melyiket mondaná?
K. É.: A Margarida asszony, a Roncsderby, a Dulszka asszony erkölcse és még hosszan sorolhatnám, mind nagy élményt jelentettek számomra, ha azonban csupán egyet kell kiemelnem, egyértelmű, hogy García Lorca Yermáját választom.
Éppen harminc éve jelent meg a művésznő Szerelmeim, szerepeim és a szemtanúk című könyve. Novemberben pedig Irén, te édes! – In Memoriam Psota Irén! – Psota Irén színművész élete és alkotása Keleti Éva képeiben és pályatársai vallomásaiban címmel jelenik meg róla könyv.
K. É.: A Psota Irén Alapítvány kezdeményezésére, a Balassi Kiadó gondozásában, Irén legnagyszerűbb színházi pillanatairól készült fotókból és néhány pályatársa vallomásaiból álló fényképes kötet jelenik meg – baráti ölelés Psota Irénnek. A könyvben látható fotókat majdnem mind én készítettem, a megszólalók között van mások mellett Almási Éva, Kiss Mari, Huszti Péter, Béres Ilona, Szakály György. A könyv bemutatója november 29-én lesz a Rózsavölgyi Szalonban, ez a nap igazi ünnep lesz számomra és minden Psota Irén-rajongó számára.
Dióhéj
2016-ban Almási Éva, a Nemzet Színésze kezdeményezésére alakult meg a Psota Irén Alapítvány, amely az utánozhatatlan színművésznő emlékének megőrzését tűzte céljául. Psota Irén emlékére 2017-ben Almási Éva díjat alapított, amelyet minden évben az a színpadi tehetségét és sokszínűségét bizonyító színésznő kap meg, akinek kiemelkedő képességei Psota Irén örökségéhez méltóak. A Psota Irén-díj egy ezüst plakett, amelyen a művésznő aláírása és kedvenc bohóca látható. A plakettet Rosta Péter grafikus tervezte, Tóth László ötvösművész készítette. Az elismerést 2017-ben Hegyi Barbara, idén pedig Hernádi Judit kapta. A díjjal 500 ezer forint jutalom is jár, amelyet az idei évtől az Emberi Erőforrások Minisztériuma adományoz a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-n keresztül.