Jégbe zárt szerelem
2019. március 09. /

Bernhard Schlink A felolvasó című regénye 1995-ös kiadása után tizenhárom országban jelent meg, és világszerte nagy visszhangot váltott ki. A történetben a tizenöt éves német fiú, Michael megismerkedik egy harmincas éveiben járó kalauznővel, Hannával, akivel szenvedélyes szerelmi
viszonyba bonyolódik. A könyv sikerét fokozta a 2008-as, azonos című film, amely Oscar-díjat ért a női főhőst alakító Kate Winsletnek.
Schlink új regényének főszereplője Olga, aki egy eltűnt, soha jelen nem lévő férfivel éli le életét. Első és egyben utolsó szerelme, Herbert ugyanis az északkeleti átjárón szeretett volna keresztülhajózni, de expedíciója nem tért vissza a sarkvidékről. Olga nem tudja elfogadni Herbert elvesztését, szerelmüket élete végéig őrzi. A regény három részre oszlik: az elsőben Olga gyerekkorát, Herberttel való megis­merke­dé­sét, szerelmük éveit ismerhetjük meg; a másodikban időskori élete tárul elénk, a harmadik pedig Olga a norvégiai Tromsőbe címzett, Herberthez írt leveleit mutatja meg. Olga leveleiből megértjük, számára a szerelem lényege nem a szenvedély, hanem a kitartás és az el­kö­te­leződés.

Bernhard Schlink: Olga
21. Század Kiadó, 2018
286 oldal / 3690 Ft