2019. június 17. / Jónás Ágnes
„Puccini művei mindenki szívéhez képesek eljutni. A Turandot könnyed, világos, meseszerű története és zenéje olyan érzéseket generál a nézőkben, amik garantáltan katarzishoz vezetnek” – mondja Rálik Szilvia, a Magyar Állami Operaház egyik vezető drámai szopránja, aki június 7-én
és 9-én a Turandot címszerepét énekli a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A Liszt Ferenc-díjas, Érdemes Művész a szerep komplexitásáról beszélt lapunknak.
Az elmúlt tizenhárom évben számos alkalommal bújt Turandot bőrébe. Mik voltak az első benyomásai a szereppel kapcsolatban?
R. Sz.: Mint minden Puccini-főszerep, a Turandot is nagyon nehéz. Nemcsak biztonságos énektechnikára van szükség hozzá, hanem velünk született adottságot is igényel, hogy valaki el tudja énekelni. Mivel Puccini az egyik kedvenc zeneszerzőm, nagy izgalommal fogtam hozzá a szereptanuláshoz, ráadásul énekmesteremtől, Misura Zsuzsa művésznőtől nagyon hasznos technikai tanácsokat kaptam, nem mellesleg sok rendezésben énekelte már ő is ezt a címszerepet.
A világ egyik legismertebb operaremekművéről beszélünk. Lehet még újat hozzátenni az interpretációhoz?
R. Sz.: Muszáj ismerni a teljes történetet és szöveget is. Ezúttal is beleásom magam Puccini életművébe, információkat gyűjtök a Turandot keletkezési körülményeiről, az életrajzi vonatkozásokról. Nemrégiben olvastam például, hogy Liú halála megtörtént eseményen alapul, a szerző a saját életéből merítette ezt a mozzanatot.
Az ön számára melyek Turandot legfontosabb jellemzői? Hogyan írná le a közte és Kalaf között lévő kapcsolatot?
R. Sz.: A darab fókuszában az izzó, de elfojtott szerelmi szenvedély áll, Turandot személyisége rendkívül komplex, izgalmas kettősség uralkodik a szívében. Jéghercegnőnek is nevezik, de a történet előrehaladtával kiderül, hogy milyen okok állnak a fagyossága és kegyetlensége mögött. A néző rádöbbenhet, hogy a jégszív helyén mégiscsak érző szív van, s hogy Turandot képes gyengéd érzelmekre, szeretetre és szerelemre, hiszen beleszeret Kalafba. Ezek után az átváltozását kell megjeleníteni, ami a zenében is megnyilvánul: a záró duett végén a hangjában és a dallamvilágban is megjelenik a gyengédség.
A júniusi előadás Kovalik Balázs rendezésében látható-hallható, kuriózuma, hogy Kalafot az argentin José Cura, Liút pedig a román Cristina Pasaroiu kelti életre.
R. Sz.: Nagyon örültem, hogy velük állhatok színpadra. José Curával 2008-ben már volt szerencsém együtt dolgozni: a Szegedi Nemzeti Színházban az Otellóban debütáltam az ő oldalán. Fantasztikus emberi és munkakapcsolat alakult ki köztünk. Szerintem ha két művész egy húron pendül és inspirálják egymást, azt a közönség nagyon megérzi. Cristinával egészen eddig még nem volt közös munkánk, de meggyőződésem, hogy vele is nagyszerű lesz az együttműködés, s hogy izgalmas, nívós, szép előadás születik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Elképzelhetőnek tartja, hogy Puccini, a szereposztás és a szabad tér vonzza majd a tinédzsereket és a huszonéveseket?
R. Sz.: Abszolút. Tisztában vagyok azzal, hogy a fiatalok még mindig nehezebben húzhatók be az opera világába, mint popkoncertekre, de a sziget hangulata, a kellemes nyáresti miliő, egy koncert előtt elfogyasztott finom ital és egy jó séta őket is meggyőzheti. Olyan ismerőseimnek és barátaimnak, akik még nem láttak operaelőadást, mindig Puccini-darabot ajánlok, ugyanis az olasz zeneszerző-géniusz művei mindenki szívéhez képesek eljutni. A Turandot könnyed, világos, meseszerű története és zenéje olyan érzéseket generál a nézőkben, amik garantáltan katarzishoz vezetnek, nem véletlen, hogy a Nessun dorma a világ egyik leghíresebb tenoráriája. Wagner a másik nagy kedvencem, de őt csak gyakorlott operahallgatóknak szoktam ajánlani, mert az ő zenei nyelvezete meglehetősen nehéz a kezdők, a laikusok számára.
Amikor az előadóművész odaadja magát egy szerepnek testestül-lelkestül, az azért jó adag energiát kivesz belőle. Hogyan töltődik?
R. Sz.: A nyarakat igyekszem mindig rekreációra szánni. Hiszek abban, hogy mind a léleknek, mind pedig a testnek (beleértve a hangszalagokat is) szüksége van a pihenésre. Muszáj feltölteni az energiaraktárakat, hogy legyen miből építkezni és adni a közönségnek a következő szerepmegformálás alkalmával is. Merthogy ez a legfőbb feladatunk. Adni és élményekkel megtölteni a közönség szívét estéről estére.
és 9-én a Turandot címszerepét énekli a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A Liszt Ferenc-díjas, Érdemes Művész a szerep komplexitásáról beszélt lapunknak.
Az elmúlt tizenhárom évben számos alkalommal bújt Turandot bőrébe. Mik voltak az első benyomásai a szereppel kapcsolatban?
R. Sz.: Mint minden Puccini-főszerep, a Turandot is nagyon nehéz. Nemcsak biztonságos énektechnikára van szükség hozzá, hanem velünk született adottságot is igényel, hogy valaki el tudja énekelni. Mivel Puccini az egyik kedvenc zeneszerzőm, nagy izgalommal fogtam hozzá a szereptanuláshoz, ráadásul énekmesteremtől, Misura Zsuzsa művésznőtől nagyon hasznos technikai tanácsokat kaptam, nem mellesleg sok rendezésben énekelte már ő is ezt a címszerepet.
A világ egyik legismertebb operaremekművéről beszélünk. Lehet még újat hozzátenni az interpretációhoz?
R. Sz.: Muszáj ismerni a teljes történetet és szöveget is. Ezúttal is beleásom magam Puccini életművébe, információkat gyűjtök a Turandot keletkezési körülményeiről, az életrajzi vonatkozásokról. Nemrégiben olvastam például, hogy Liú halála megtörtént eseményen alapul, a szerző a saját életéből merítette ezt a mozzanatot.
Az ön számára melyek Turandot legfontosabb jellemzői? Hogyan írná le a közte és Kalaf között lévő kapcsolatot?
R. Sz.: A darab fókuszában az izzó, de elfojtott szerelmi szenvedély áll, Turandot személyisége rendkívül komplex, izgalmas kettősség uralkodik a szívében. Jéghercegnőnek is nevezik, de a történet előrehaladtával kiderül, hogy milyen okok állnak a fagyossága és kegyetlensége mögött. A néző rádöbbenhet, hogy a jégszív helyén mégiscsak érző szív van, s hogy Turandot képes gyengéd érzelmekre, szeretetre és szerelemre, hiszen beleszeret Kalafba. Ezek után az átváltozását kell megjeleníteni, ami a zenében is megnyilvánul: a záró duett végén a hangjában és a dallamvilágban is megjelenik a gyengédség.
A júniusi előadás Kovalik Balázs rendezésében látható-hallható, kuriózuma, hogy Kalafot az argentin José Cura, Liút pedig a román Cristina Pasaroiu kelti életre.
R. Sz.: Nagyon örültem, hogy velük állhatok színpadra. José Curával 2008-ben már volt szerencsém együtt dolgozni: a Szegedi Nemzeti Színházban az Otellóban debütáltam az ő oldalán. Fantasztikus emberi és munkakapcsolat alakult ki köztünk. Szerintem ha két művész egy húron pendül és inspirálják egymást, azt a közönség nagyon megérzi. Cristinával egészen eddig még nem volt közös munkánk, de meggyőződésem, hogy vele is nagyszerű lesz az együttműködés, s hogy izgalmas, nívós, szép előadás születik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Elképzelhetőnek tartja, hogy Puccini, a szereposztás és a szabad tér vonzza majd a tinédzsereket és a huszonéveseket?
R. Sz.: Abszolút. Tisztában vagyok azzal, hogy a fiatalok még mindig nehezebben húzhatók be az opera világába, mint popkoncertekre, de a sziget hangulata, a kellemes nyáresti miliő, egy koncert előtt elfogyasztott finom ital és egy jó séta őket is meggyőzheti. Olyan ismerőseimnek és barátaimnak, akik még nem láttak operaelőadást, mindig Puccini-darabot ajánlok, ugyanis az olasz zeneszerző-géniusz művei mindenki szívéhez képesek eljutni. A Turandot könnyed, világos, meseszerű története és zenéje olyan érzéseket generál a nézőkben, amik garantáltan katarzishoz vezetnek, nem véletlen, hogy a Nessun dorma a világ egyik leghíresebb tenoráriája. Wagner a másik nagy kedvencem, de őt csak gyakorlott operahallgatóknak szoktam ajánlani, mert az ő zenei nyelvezete meglehetősen nehéz a kezdők, a laikusok számára.
Amikor az előadóművész odaadja magát egy szerepnek testestül-lelkestül, az azért jó adag energiát kivesz belőle. Hogyan töltődik?
R. Sz.: A nyarakat igyekszem mindig rekreációra szánni. Hiszek abban, hogy mind a léleknek, mind pedig a testnek (beleértve a hangszalagokat is) szüksége van a pihenésre. Muszáj feltölteni az energiaraktárakat, hogy legyen miből építkezni és adni a közönségnek a következő szerepmegformálás alkalmával is. Merthogy ez a legfőbb feladatunk. Adni és élményekkel megtölteni a közönség szívét estéről estére.