„Nyitott vagyok az új lehetőségekre”
2020. február 15. / Jónás Ágnes

„Én a színházban a jelenidejűséget szeretem. Azt a fajta jelenlétet, amikor a színész képes a pillanatban létezni, képes eljutni önmagáig, önmaga legbelső fájdalmáig vagy öröméig” – vallja Bán Bálint, amikor arról kérdezzük, mit jelent számára a színészi hivatás. A fiatal színész úgy
érzi, ereje és teljesítőképessége teljében van, nyitott az új lehetőségekre és feladatokra. Következő be­mu­ta­tója a Jurányi Inkubátorházban lesz látható, egy húsba vágó kérdéseket feszegető, háromszereplős előa­dás­ban, mely bepillantást enged korunk balkáni romantikájába és három fiatal egymásrautaltságára fó­ku­szál.

A Katona József Színházban töltötted a szakmai gyakorlatod, majd a Thália Színházhoz szerződtél. Nem az lett volna logikus, hogy a Ka­to­nában maradj?
B. B.: Már harmadévben kiengedett az egyetem egy munkára, a Ma­la­dype Bázisra, ahol beugróként a Zsótér Sándor rendezte Figaro há­zas­sá­gá­ban játszottam. Ekkor lehetőségem nyílt együtt dolgozni például Törőcsik Marival is, ami óriási élmény és hatalmas megtiszteltetés volt. Ezt követően Máté Gábor hívott szakmai gyakorlatra a Katona József Színházba, ahol két évadot tölthettem. Játszottam a Pinok­kióban, a 30.1-ben és a Rükvercben, utóbbiban édesapámmal, Bán Jánossal. A Nemzeti Színházban Alföldi Róberttel dolgoztunk a Ka­ba­réban. Osztálytársainkon keresztül, az ő tapasztalataikat és beszá­mo­lói­kat hallva, más kőszínházak működését is megismertük. Valóban az lett volna logikus, ha a Katonában maradok, de azt hiszem, nem álltam akkor még készen ilyen kö­tött­ségre, vágytam mindenhova menni dolgozni, meg filmezni. Ezt a Katona is érezte, és így az egyetem elvégzése után egy nagyon termékeny, dolgos egy év következett sok premierrel szabadúszóként, ezután szerződtem a Tháliához.

A Jurányi Házban januárban kezdődtek a Mady Baby olvasópróbái. A produkció az V. TITÁNium Színházi Szemle Jurányi-díjas előadása, a kollégáid Hartai Petra és Mózes András, a rendező Radnai Márk, akivel többször volt már alkalmad együtt dolgozni.
B. B.: Ez egy meglehetősen kegyetlen, száraz, véres darab, melynek írója egy kortárs román rendező-írónő, Gianina Carbunariu. Három fiatalról szól, akik hazájukat, Romániát elhagyva úgy döntenek, Íror­szág­ba utaznak. Kiszolgáltatottságuk és a véletlen hozza őket össze, ám történetük végül tragédiába torkollik. Számomra a hogyanok és a miértek fontosak ebben a darabban, például, hogy milyen okok állnak az „innen el” hátterében, miért is próbál idegenben szerencsét három fiatal. A honvágy, a tradíciók megtartása, az elvágyódás, az új környezetben való helytállás, a tehetetlenség kérdéseit járjuk körbe az előadásunkkal. A dokumentarista színjátszást igénylő jelenetek nagy kihívást jelentenek számunkra, és az is emeli a tétet, hogy a nézők közel ülnek hozzánk. Radnai Márk, a rendező egy roppant izgalmas, egyedi szín­pad­ké­pet álmodott meg, ami egyszerűségétől nagyszerű; vetített élőképekkel is operál az előadás, és így ér­vény­be léphet egyfajta filmes színjátszás is.
A Thália Színházban négy bemutatód van a 2019/2020-as évadban, ebből kettőt, a Bernd Rózát és a Trainspottingot már be is mutattatok.
B. B.: A Bernd Rózát Tarnóczi Jakab állította színpadra, és szeptember 28-án volt a premier. Egy kisváros fojtó, pletykákkal átszőtt életéről szól, ahol a szóbeszédeknek „köszönhetően” egy ember élete darabjaira hullik. A Trainspotting című darabot – bizonyára sokan látták a filmet – a Thália Színház új színpadán, a Télikertben játsszuk. Alapvetően egy zárt kamaradarab ez, mind a négyen (Szabó Erika, Mózes András, Szabó Győző és jómagam) több szerepet játszunk. Horváth Csaba, a Forte Társulat vezetője rendezte, aki híres különleges formanyelvéről. Absztrakción keresztül lehet igazán érzékletessé tenni a figurákat és azokat a lelki és fizikai állapotokat, amikben ezek a végletekig elgyötört (drog)függő emberek léteznek. Mozgásszínházi elemekkel tarkított előadásra számíthatnak a nézők, húsbavágó egyenességgel, szó­ki­mon­dó stílussal és egy furcsa, több érzékszervünket is megmozgató képi világgal. Április 4-től a Gyil­kos­ság az Orient expresszen című krimiben leszek látható. Agatha Christie világhírű regényét Szirtes Tamás állítja a Thália Színpadára. Izgalmas próbafolyamatnak, itthon egyedülállóan látványos előadásnak nézünk elébe.

Ahány ember, annyi válasz arra a kérdésre, hogy miért szerethető a színészi hivatás. Mi a te válaszod?
B. B.: Napjaink politikai helyzete finoman szólva sem kedvez a kultúrának, beleértve a színházat is. Ilyen körülmények között hajlamos az ember elfelejteni, hogy miért is csinálja. Én a színházban a je­leni­de­jűséget szeretem. Azt a fajta jelenlétet, amikor a színész képes a pillanatban létezni, képes eljutni önmagáig, önmaga legbelső fájdalmáig vagy öröméig. Azt mondják, a színészet egyfajta terápia. Szerintem nem csak a színészek számára az! Ha jól végezzük a dolgunkat, és sikerül átlényegülni, eggyé válni a szereppel, akkor a néző is képes lesz vele azonosulni, valamint lehetőséget nyer arra, hogy kívülről, objektíven láthasson rá a saját problémájára, és elkezdődhet az együttgondolkodás. Nem mellékesen idén leszek 30 éves. Úgy érzem, erőm teljében vagyok, nincs gátja a bennem rejlő potenciálnak, buzog bennem a tettvágy. Merek nagyokat álmodni, kész vagyok tenni az álmaim megvalósításáért. Nyitott vagyok az új lehetőségekre, és örömmel vállalok minden feladatot, ami megtalál. Ennek fényében várom, hogy mit tar­to­gat számomra az idei év és a harmadik x átlépése.