The Sign: Az Avasi kilátónál is magasabbra törnének
2020. július 29. / B. Á.

Tiniként még ámultak az X-Faktor kulisszáin, azóta azonban sorra nyerték a tehetségkutatókat, idén pedig a Hangfoglaló Program induló előadóinak sorát színesítik. A miskolci The Sign ja­vában dolgozik új lemezén, amely szerintük az eddigi dalaikhoz képest vidámabb, ironikusabb,
társadalomkritikusabb lesz. A zenekar énekes-dalszerzője, Czinke Máté mesélt a feltörekvő együttes múlt­járól, és terveiről.

Gyerekkori barátságokból született a zenekar. Mikor és hogyan dőlt el végül, hogy komolyabban veszitek a zenélést?
Cz. M.: Tizenkét éves lehettem, amikor megismerkedtem a fiúkkal Mis­kol­con. A zene már akkor is fontos volt az életünkben, Török Dániel, a szólógitárosunk akkortájt kezdett gitározni. Én életem első gitárórája óta folyamatosan dalokat írok, amihez a srácok is sokat hozzátettek és tesznek azóta is. Szerintem ez a kollektív kreatív flow, a közel azonos zenei ízlés és a humorérzékünk tart össze minket las­san nyolc éve.

Megfordultatok több tehetségkutatón. Melyik volt a legmaradandóbb vagy legmeglepőbb élmény számotokra?
Cz. M.: A legmaradandóbbak és legmeglepőbbek egyértelműen a té­vés tehetségkutatók voltak. A 2014-es X-Faktorban még csak bámultunk 15-16 évesen, hogyan áll össze egy produkció. Ezután A Dal 2019 volt a következő nagy tévés szereplésünk, itt már tudtuk, mire számíthatunk, és egészen a középdöntőig meneteltünk az „Ő” című számunkkal.

A dalaitokra jellemző, hogy a szövegekben popzenéhez képest komolyabb témák is megjelennek. Ez továbbra is jellemző lesz a The Sign-számokra?
Cz. M.: Nálam általában a dallamot követi a szöveg, és nem fordítva, tehát amit sugall, amit előidéz a zene, azokat a gondolatokat írom le. Az első nagylemezünkön valóban érintettünk komoly témákat is, talán többet, mint mások, és ezeket gyakran szó szerint, kendőzetlenül fogalmaztam meg. A most készülő lemezen is lesznek komoly témák, de vidámabb hangulatú lesz az összkép, mert nagyobb hangsúlyt fektetünk az iróniára és a kritikára. A ránk jellemző humort is beemeljük már a szövegekbe, ami eddig annyira nem volt jellemző.
Honnan jött az ötlet, hogy az Avasi kilátóban adtok koncertet még a korlátozások ideje alatt?
Cz. M.: Miskolc Város Napja alkalmából kerestek meg minket, mint büszke helyi csapatot. A felvétel napján a korlátozások miatt a hang- és videós stábon kívül legfeljebb az arra sétálók hallhatták élőben a koncertet, mert eleve online felületre és a Miskolc TV-be készült az anyag, amit azóta közel 100 ezren láttak. Nagy élmény volt az Avasi kilátóból zenélni, miközben mögöttünk ott volt az egész város. Jólesett végre emberek között lenni, koncertet adni a nagy szünet után.

Idén adjátok ki az új albumotokat, lesz a lemezen végigvonuló koncepció?
Cz. M.: Folyamatosan készülnek, csiszolódnak a dalok az új lemezre. Minden szám más lesz, mint ahogy azt tőlünk eddig megszokták. Sokat inspirálódtunk a The 1975 munkásságából, valamint a OneRepublic és Coldplay iránti rajongásunk is érzékelhető lesz reményeim szerint. A szövegvilág oldottabb és ironikusabb lesz, és úgy érzem, hogy eljött az ideje annak is, hogy bizonyos dalokban társadalomkritika is megje­lenjen.