Spanyol Filmhét az Urániában
2020. november 09. /

Tíz új alkotás, köztük Oscar-díjas és Oscar-jelölt rendezők egy-egy filmje is szerepel a 2020-as budapesti Spanyol Filmhét programjában, amelynek ezúttal is az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont, október 28-tól november 1-ig.

A Spanyol Nagykövetség, a Budapesti Cervantes Intézet és az Uránia közös rendezvényének kínálatában nagyszabású történelmi film, víg­já­ték, komikus thriller, dokumentarista alkotás, női mozi és romantikus dráma egyaránt található. A tíz filmből kilenc kortárs történet. Az egy kivétel a nyitófilm, az Oscar-díjas Alejandro Amenábar új alkotása, az Amíg a háború tart, amely a Franco-diktatúra kezdetén, 1936-ban ját­szó­dik a salamancai egyetemen. A válogatásban olyan kuriózumokat is találhatunk, mint a Két víz között című film, amely két cigány fiú­test­vér újra egymásra találásáról szól, lenyűgöző természetességgel, amatőr szereplőkkel. Rodrigo Sorogoyen pedig korábbi Oscar-jelölt rövidfilmjét, az Anyát egészítette ki egész estés mozivá. A cím­sze­re­pért Marta Nieto a legjobb női alakítás díját kapta Velencében. A Petra című film főszerepét alakító Bárbara Lennie-t ugyanakkor Európai Filmdíjra jelölték teljesítményéért. Újra láthatja a magyar közönség a Julieta után Emma Suárezt is a három barátnőről szóló Láthatatlanok című filmben.
A spanyol filmhét programjából kihagyhatatlanok a komédiák: a Bármikor abbahagyom egy jól sikerült remake drogvállalkozásba kezdő egyetemi tanárokról, A vonatozás előnyei pedig egészen para komédia egy pszichiátriai klinika különös ápoltjáról. Bemutatkoznak az új generáció tehetségei is, köztük az idén a legjobb elsőfilm Goya-díját elnyert Belén Funes katalán filmrendező az Egy tolvaj lánya című alkotásával, Oliver Laxe Cannes-ban is díjazott A tűz hatalmában című mozijával vagy Carlos Marques-Marcet Az eljövendő napok című romantikus drámájával.
Részletes program: www.urania-nf.hu