A színházi lét újragondolása a karanténban
2020. december 31. /

Az Udvari Kamaraszínház decemberre tervezte műsorára tűzni Pozsgai Zsolt Zergetánc című darabját, Kálló Béla Jászai Mari-díjas színművész rendezésében. A próbák folynak a járványügyi
szabályok betartásával, ám a premier időpontja egyelőre ismeretlen. A történelmi mű cselekménye Báthory Zsigmondról, Erdély nagy­fe­je­delméről szól, aki főtanácsadójától, Cariglitől tanulta meg, hogy a „cél szentesíti az eszközöket”. Márpedig Báthory igencsak merész célokat dédelget: Erdély haderejét egyesíteni Magyarország és Ausztria ha­tal­mával a közös ellenség, a török ellen...
Másik nagy vállalkozásuk A Millenniumtól Trianonig című dip­lo­má­cia­történeti könyvön alapuló filmsorozatuk második része. Horváth Jenő 1937 karácsonyára fejezte be az alapos munkát, melyben végigvezeti a magyar állam sorsát a millenniumi ünnepléstől Trianonig. A most készülő második részben szó lesz az európai helyzet átalakulásáról, és megtudjuk, ki mit tesz Európa különböző pontjain (Széll Kálmán, Apponyi Albert Magyarországon, Goluchowsky gróf és Bülow német külügyi államtitkár a Monarchiában, vagy éppen II. Miklós cár Orosz­or­szágban). Kiderül az is, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felosztásának terve már az 1900-as évek elején felmerült. És közben dübörögve közeledik az I. világháború…
– A mű rendkívül jó háttéranyagot ad a történelmi, politikai folyamatok megértéséhez, és egy kis korrajz is megbújik benne – mondja Andrási Attila, a színház művészeti vezetője –, ezért is tűzzük műsorunkra ezt a kincset. A színház honlapjára, Facebook-oldalára, YouTube-csatornájára tesszük majd fel a második epizódot. Számomra ez a karanténhelyzet olyan, mint egy lassú fuldoklás – összegzi a Jászai Mari-díjas író-rendező. – Természetesen tervezzük az előadásaink internetes sugárzását, de ezzel elvész a sze­mé­lyes közelség, ami lényege a színháznak. Megpróbáljuk az interneten elérhetővé tenni az alkotásainkat, de sóvárogva várjuk azt a pillanatot, amikor végre a közönségünk elé léphetünk.