Gyümölcsöskert – Baumgarten-emlékdíj
2021. január 04. /

A Gyümölcsöskert – Baumgarten-emlékdíj közösségi finanszírozáson alapul. Kukorelly Endre író, költő a rendszerváltás óta gondolt arra, hogy a Baumgarten-díjat az íróknak vissza kellene venniük az államtól, mely 1949-ben elkommunizálta azt.

„Újra meg újra kiderül, hogy az irodalmi díjazás mennyire kiszolgáltatott az aktuális kormányzatnak. Ezért fogtam most bele: Facebook-oldalt és -csoportot alakítottam Gyümölcsöskert – Baumgarten-díj néven, ideig­lenes számlaszámot mellékeltem, befizettem egy összeget, ezzel min­den­kit a projekt támogatására biztatva. Azok számára, akik befizettek és alapítók kívántak lenni, a Facebookon alakuló ülést hirdettem a Gyümölcsöskert Irodalmi Egyesület bejegyzését beindítandó, és 2019. de­cember 11-én a megjelentek mint alapítók ezt el is határozták.” (Kukorelly Endre)

Noha az Emlékdíj nem szorosan követi a Baumgarten Ferenc Ferdinánd hagyatékából finanszírozott, 1929 és 1949 között működő díj sta­tú­tu­mát, igyekszik az egykori Baumgarten-díj hagyományát folytatni, minél több elemét megtartva, annak szellemében eljárni. A díjak odaítéléséről a tanácsadók javaslatai alapján három egymás utáni évben egy kurátor dönt, majd mandátumát az egyik, akkor már díjazott számára átadja.
Első alkalommal az Alapítók Kukorelly Endrét választották kurátornak, aki tanácsadónak Kemény Istvánt, Margócsy Istvánt és Nemes Z. Máriót kérte föl. Az Emlékdíj teljes transzparenciával működik, célja, hogy minél szélesebb társadalmi támogatást kapjon. A kurátor feladata kizárni minden állami beavatkozást, és a Baumgarten-díj kurátorának, Babits Mihálynak szellemében kötelezőnek érzi magára nézve, hogy saját politikai és poétikai preferenciáit ne érvényesítse. A díj ha­gyo­má­nyának megfelelően nincs kötöttsége, maga alakítja ki tanácsadóival egyeztetve a döntési mechanizmust, figyelembe vehet életművet, konkrét művet és szociális szempontokat egyaránt, és – szakmai díj lévén – nem köteles adott szerző anyagi helyzetét mérlegelni. Egy személy több éven keresztül is díjazható. Évente öt díjat és hat jutalmat osztanak ki. A díjak 5-5 millió, a jutalmak 1-1 millió forintosak, ezt az összeget azonban az érintettek egészben csak visszamenőleg kapják meg, amikor az Egyesület elegendő összeggel rendelkezik majd. 2020-ban az összegyűlt összeg (10 millió forint) felét osztották ki, első alkalommal 5 200 000 forintot: a díjazottak 800 000, a jutalmazottak 200 000 forintot kaptak – Klimó Károly grafikája kíséretében. A hagyományokhoz híven Baumgarten Ferenc Ferdinánd halála évfordulóján, január 18-án volt az első díjátadás a Gundel étteremben.

Az első Baumgarten-emlékdíjasok:
Marno János, Márton László, Pintér Béla, St. Auby Tamás és Christina Viragh

Baumgarten-jutalomban részesültek 2020-ban:
Bán Zoltán András, Bartók Imre, Csehy Zoltán, Kulcsár-Szabó Zoltán, Peer Krisztián és Szilágyi Zsófia
[kep3]
A díj közösségi finanszírozáson alapul, így bátorítunk, kérünk minden, a díj célkitűzéseivel egyetértő, kultúrát szerető embert, hogy támogassa a díjat bármilyen csekély adománnyal. A cél, hogy minél többen legyünk. A Gyümölcsöskert Irodalmi Egyesület számlaszáma: OTP 11707000-22228228.