A Turay Ida Színház 2021/2022-es évada
2021. augusztus 13. /

Minden művész számára leírhatatlan öröm, hogy újra közönséggel telhet meg a nézőtér. Hiába a sok nagyszerű online próbálkozás, azt a szeretetteljes együtt lélegzést, atmoszférát, amely egy-egy színházi estén megteremtődik, semmi sem pótolhatja. A Turay Ida Színház egervári telt házas
nyári játékai után bátran kijelenthetjük: még mindig a közönség szeretete, öröme, tapsa az egyik leg­nagyobb motiváló erő, amely esténként összeadódik és hegyeket tud megmozgatni a lelkekben. Ebből az energiából táplálkozva, tele reménnyel és bizalommal indulunk neki a 21. évadunknak szeptemberben, Józsefváros szívében, a Kálvária téren.

A Turay Ida Színház 2021/2022-es évadának összeállításánál fontos szempont volt, hogy olyan előadásokat tűzzünk műsorra, melyek szórakoztatnak, kikapcsolódást nyújtanak, gazdagítják a lelkünket, elfeledtetik a mindennapos gondokat, nevettetnek, mosolyt csalnak az arcunkra. Így szeptembertől a meglévő si­ker­da­rabjaink mellett 10 új nagyszínpadi előadással és három gyermekeknek szóló varázslatos produkcióval is várjuk majd a nagyközönséget.
[kep3]
Az évadot kortárs szerzőnk, Varsányi Anna Fergeteges látogatás című vígjátéka nyitja, melyet Rozgonyi Ádám állít színpadra. Az előadáson a nevetés végig kódolva van, hiszen amikor a nagymama vidékről, jó kis „hazaival” megpakolva váratlanul beállít lánya (Détár Enikő) pesti otthonába, ott szemközt találja magát egy félmeztelen, gyermekénél 25 évvel fiatalabb férfival (Babicsek Bernát). Természetesen nemcsak a lakásban, de lánya és unokája életében is rendet tesz a Kossuth-díjas Pásztor Erzsi. Egy balatoni villa teraszára is elrepítjük a nézőket, Báldi Mária A kerítőnő című darabjában, amely a családban rejlő összetartó erő ékes példája.
Mikó István Kiváló Művészünk két rendezésével is találkozhatnak. Az egyik Rejtő Jenő szerelmi sokszögére épülő vígjátéka, az Úrilány szobát keres, a másik Tamási Áron Vitéz lélek című darabja, mely előadás egy kis székely világot tár elénk, lélekemelő mondanivalóval, irigylésre méltó jellemekkel és szerethető karakterekkel. Főszerepben Kurkó J. Kristóf, Szuromi Bernadett, Mikó István, Frech’ Zoltán, Nagy Gábor és Győri Péter.
A Segítség! Én vagyok a feleségem! színházunk háziszerzője, Topolcsányi Laura darabja, mely a klasszikus férfi-női szerepek felcserélődésének humoros, ám tanulságos műve. Az előadás a vidám pillanatok mellett rávilágít arra is, hogy családi kapcsolatainkban is zsákutcába vihet bennünket a sablonos gondolkodás vagy az előítélet. Az előadást Nagy Viktor rendezi, Pápai Erikával és Frech’ Zoltánnal a főszerepben.
Bízunk benne, hogy a szórakoztatás mellett hasznos is lesz az iskoláknak Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című bohózata, melyet Dörner György fog színpadra vinni, Sztárek Andreával a címszerepben. Különleges előadásban sem lesz hiány, hiszen először rendez nálunk Funtek Frigyes, aki G. B. Shaw (először betiltott) színpadi művét, a Warrenné mesterségét állítja színpadra Pápai Erika és Kisfaludy Zsófia főszereplésével.
Zenés vígjátékokból sem lesz hiány. Tavaly a pandémia miatt elmaradt a premierje, az idén viszont pótoljuk G. Feydeau – Szentirmai – Bradányi Osztrigás Mici című darabját, melyben Dr. Petypon feleségét Hűvösvölgyi Ildikó és Törőcsik Mari után nálunk Sztárek Andrea fogja játszani. Az olasz dallamok kedvelőinek Báldi Mária Térden állva jövök hozzád című darabjára is sor kerül, Keresztes Ildikó, Détár Enikő és Csere László főszereplésével. Igazi világslágerek és a mindnyájunk számára nélkülözhetetlen humor övezi ezt a darabot, amely egy jóízű koktél a barátság összetartó erejéről. Londonba is elrepítjük nézőinket, a Sztárek Andrea rendezte, S. Fitzgerald – Grósz Arthur Valentin – Kardos Éva: Sztár leszel! című zenés vígjátékunkkal. A legkisebbeknek is tartogatunk újdonságokat. A meglévő gyerekdarabjaink mellett a Hamupipőkét, a Holle anyót és az Ezeregyéjszaka meséi alapján készült Aladdint tűzzük műsorra.

Szeretettel és rendületlen hittel várjuk közönségünket szeptembertől a mi kis családias „ékszerdobozként” emlegetett színházunkba a Kálvária téren, Józsefváros szívében.

Turay Ida Színház – Önöknek játszunk!
http://turayidaszinhaz.hu/