„Alig vártuk egész évben, hogy végre mehessünk Kőszegre”
2021. augusztus 13. / Nagy Klaudia

Az egész ország rajong érte, nemcsak színházi, hanem filmes munkái miatt is. Olyan legendás filmekben játszott, mint az Árvácska, az Indul a bakterház, a Csinibaba vagy A nagy füzet, amely elnyerte a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját. Legutóbbi nagy sikere az RTL Klubon
futó vígjátéksorozat, a Keresztanyu, amelyben a csempészmaffia vezetőjét alakítja. A fiatal művészek nagy támogatója, 2011-ben Nagymama-díjat alapított a legígéretesebb kaposvári fiatal női és férfi színész szá­má­ra. Jelenleg a Thália Színház társulati tagja. Színházi pályafutása töretlen, nyáron szintén folyamatosan játszik az ország több pontján, többek között Kőszegen is, ahol a Jurisics-várban A két pápa című ven­dége­lőadás Brigitta nővéreként lép színpadra olyan partnerekkel, mint Jordán Tamás, Lukács Sándor és Trokán Anna. A Kossuth-díjas Molnár Piroskával, Kiváló és Érdemes Művésszel, a Nemzet Színészével a kőszegi nyarakról és új feladatairól beszélgettünk.

Visszatérő szereplője a Kőszegi Várszínház nyári előadásainak, amely idén a 40. évadát ünnepli. Melyik volt az első előadás, amiben játszott?
M. P.: 1988 augusztusában a rendszerváltás előtt játszottuk az István, az országépítő című darabot, úgy emlékszem, ez volt a legelső előa­dá­sunk Máté Gáborral a főszerepben, Merő Béla rendezésében. Saroltot, István anyját játszottam benne. Akkor ismertem meg ezt a cso­­dá­la­tos kisvárost, a Várszínház igazgatóságát, amit kapi­tány­ság­nak is nevezhetünk, valamint több zalaegerszegi kollégát, akik szintén szerepeltek az előadásban. Azóta szerencsére mindig hívnak, rend­sze­resen visszatérek, Hollósi Frigyes kollégámmal például 17 nyarat töltöttünk Kőszegen. Rengeteg Goldoni-, Moliére-darabot játszottunk, és minden alkalommal fantasztikusan éreztük magunkat ebben a kis­vá­ros­ban. Alig vártuk egész évben, hogy végre mehessünk Kőszegre. Szeretem a várost, a vár hangulatát, nagyon jók a darabválasztások, a közönség pedig értő és hálás. A mostani igazgatót, Pócza Zolit fiatalkora óta ismerem, segédként dolgozott a korábbi igazgató mellett, így vette át a stafétabotot. Szép gesztus, hogy Hollósi Frici emlékére minden nyáron egy emlékező estet rendez, amikor együtt vagyunk, és Fricire emlékezünk.

Augusztus 5-én a Rózsavölgyi Szalon előadásával, A két pápával érkezik Kőszegre.
M. P.: A Rózsavölgyi Szalon előadásait általában meghívja a Várszínház, ezért újra Kőszegen tölthetek el egy kis időt, ha nem is sokat, de legalább egy-két napot. Jó lesz megint találkozni az ottani közönséggel és a csodálatos térrel, ami maga a Jurisics-vár belseje.

A Szalon tere jóval kisebb és intimebb, mint a vár nagyszínpada. Máshogy kell ilyenkor készülni?
M. P.: Játszottunk már ott egy előadást, amiről azt gondoltuk, hogy nagyon intim és el fog veszni ebben a térben, de végül kiderült, hogy tökéletesen illett oda. Ez a tér szinte mindenre alkalmas. A közönség nem kapott kevesebbet, és mi sem éreztük magunkat úgy, hogy most valami nagyon idegen, más dolgot kell csinálnunk. Szerintem A két pápával is így lesz.

Vecsei H. Miklós (Hasi) rendezte az előadást, aki egészen különleges látásmódú, fiatal alkotóművész. Milyen volt a közös munka?
M. P.: Hasival most dolgoztunk először, bátran mondhatom, hogy mindannyian beleszerettünk, mert rettenetesen jól telt a próbaidőszak. Azóta is gondozza az előadást, mindig odafigyel rá. Nagyon meg­ked­veltük, mert olyan légkört teremtett, amiben egy ilyen hangulatú előadást tényleg remekül meg lehet valósítani.

A Manőver című előadás júliusi premierje kapcsán felhívta Pócza Zoltán igazgató urat, és azt üzente a fiatal csapatnak, hogy drukkol nekik. Mit gondol a mostani fiatal generációról?
M. P.: Rengeteg a tehetséges fiatal színész és rendező, csak győzzük nézni a munkáikat, mert egyik jobb, mint a másik.

Rendszeresen nézi őket?
M. P.: Nagyon sokat járok színházba, amikor csak tehetem. Minden újdonságot megnézek.
A következő évad új feladatokat is hoz majd?
M. P.: Újra folytatjuk a Keresztanyu sorozatot az RTL Klubnál, immáron a harmadik évadot kezdjük forgatni szeptemberben. Az anyaszínházamban, a Thália Színházban lesz a jövő évadban egy új bemutatóm, valamikor januárban a tervek szerint. A tavalyi zárás miatt elmaradt A jegyzőkönyv című előadást is pótolni szeretné az Átrium, de még nem tudjuk pontosan, mikor, hiszen sokszereplős, ezért bonyolult az egyez­tetés.

Tavaly ősszel került a könyvesboltok polcaira a Kvittek vagyunk című kötet, amely dialógusokon keresztül foglalja össze gazdag és tartalmas életútját. Beszélgetőtársa Bíró Kriszta kolléganője, akivel jól ismerik egymást. Milyen lett a könyv?
M. P.: Fél éven keresztül beszélgettünk, majd Kriszta ezekből állította össze a kötetet, ami teljes mértékben visszaadja azokat a beszélgetéseket, amiket megejtettünk. Krisztával együtt játszunk az Örkény Színház Macskajáték című előadásában, kellemes írótárs volt. Ahogy hallom a kiadótól, szépen fogy a könyv, újra kellett nyomni. Nagyon örülök neki, mert rengetegen hívnak fel, hogy olvasták, szeretik, sokan kérik, hogy dedikáljam, ami külön boldogság nekem is, és a kiadónak is.

Elképesztően sokat dolgozik, játszik a Tháliában, az Örkényben, a Rózsavölgyi Szalonban, a 6színben, mindemellett pedig forgat is. Mi tartja folyamatos lendületben?
M. P.: Maga a szakma. Ha rábíznak az emberre egy feladatot, és elvállalja, akkor azt becsülettel el kell végezni. Semmi misztikum, csak a gyakorlat.