Óriási lendülettel startolt a „Köszönjük, Magyarország!” program 2021. október 15. / Két hónap alatt több mint 1000 előadóművész, közel 600 produkcióval – színházművészet, zeneművészet és mozgásművészet kategóriákban – adta be jelentkezését a Köszönjük, Magyarország! programba, valamint több mint 800 befogadói intézmény. Az újonnan létrehozott digitális platform segítségével regisztrált közel 1700 eseményből már 400 esemény meg is valósult a július 1-i indulást követő időszakban. Az óriási érdeklődés egyértelműen a program sikerességét mutatja. A MŰVÉSZET AZ ÉLET ÚJRAINDÍTÁSÁNAK MOTORJA 2021-ben forrásai kibővítésével indult újra a Köszönjük, Magyarország! program, azon célkitűzés mentén, hogy a pandémiás időszak elmúltával a hivatásos előadóművészek aktív szereplői maradhassanak a kulturális életnek. A befogadóhelyszínek közösségépítő rendezvényeikre térítésmentesen hívhatnak meg a programon keresztül produkciókat, ezáltal a helyi közönség változatos és színvonalas, ingyenesen látogatható kulturális eseményekben részesülhet. A program célja rövid távon, hogy támogatást biztosítson a kulturális szegmens szereplőinek, hosszú távon azonban egy önmagát fenntartó, kulturális piactér működtetése a digitális térben. Színházművészet kategóriában eddig 312 színművész 178 produkcióval, zeneművészet kategóriában 553 előadóművész 244 produkcióval, míg mozgásművészet kategóriában 205 jelentkező 147 produkcióval került be a programba. A művészek és a befogadói intézmények jelentkezése jelenleg is zajlik, az előadóművészi jelentkezés határideje 2022. május 31., míg a teljesítési időszak 2022. szeptember 30-ig tart. „A jelentkezők száma alátámasztja, mekkora szükség volt a program elindítására. Erőssége, hogy gyors segítséget jelent az előadóművészeknek, hiszen a sikeres jelentkezés után a megbízási díj – 500 000 Ft – 80%-át kézhez kapják, mindamellett a befogadóhelyek színvonalas produkciókhoz jutnak térítésmentesen.” – világított rá a program előnyeire Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója. ONLINE KULTURÁLIS PIACTÉR Az előadóművészi és befogadó intézményi jelentkezés egy közös online platformon történik – a koszonjukmagyarorszag.hu weboldalon, amely egyfajta kulturális piactérként működik. Az előadóművészek jelentkezéseit egy-egy szakmai bizottság bírálja el. A sikeres jelentkező a teljesítést és elszámolást követően újra jelentkezhet, de maximum 6 alkalommal vehet részt a programban. A Déryné Nonprofit Kft. a színházművészet kategóriában, a Magyar Művészeti Innovációs Központ a mozgásművészet kategóriában, a Filharmónia Magyarország pedig a zeneművészet kategóriában járul hozzá az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet közreműködésével a program megvalósulásához és lebonyolításához. A befogadóhelyek a regisztrációt követően, művészeti ágak szerint, kategóriánként tudnak előadóművészeket, valamint produkciókat választani a meghirdetett eseményeikhez. „Szeretnénk ösztönözni a kulturális szektorban, hogy a kockás füzetből térjünk át a digitális megoldások felé, a 21. század adta lehetőségekkel élve egy olyan online platformot sikerült létrehozni, ahol az előadóművészek és a befogadóhelyek egymásra találhatnak.” – tette hozzá Smál-Szilaj Gábor, a Köszönjük, Magyarország! projektvezetője. TOVÁBBI CÉLKITŰZÉSEK Fontos szempont, hogy a programba bekerült előadóművészek által nyújtott produkciók elsősorban vidéki helyszíneken, kultúrházakban, faluházakban, könyvtárakban, múzeumokban, iskolákban, óvodákban, egyházi és szociális intézményekben, klubokban, szabadtéri színpadokon, kisközösségek, helyi szervezetek, alapítványok és egyesületek meghívására és szervezésében kerüljenek bemutatásra. További információ a koszonjukmagyarorszag.hu weboldalon érhető el. |