2022. október 07. / Rideg Zsófia
Az európai színházi élet meghatározó alakja, Novarina októberben Magyarországon rendez Adélaide Pralon segédrendezővel. Az 1947-es születésű, Párizsban élő Novarina filozófiai és filológiai tanulmányai után íróként, rendezőként is dolgozott, de grafikusként és festőként is jelen
van a színházakban, hogy a különböző tevékenységek révén hozzon létre komplex színpadi műveket. Szerte Európában fordítják és játsszák a műveit, értékelik nagyra sajátos színházi látásmódját. A hazai színházi élet kuriózuma lesz, hogy a Karinthy Színház októberben bemutatja az Imigyen szóla Louis de Funès című darabját. Alább részleteket közlünk Valère Novarina és a darab fordítója, Rideg Zsófia beszélgetéséből. A teljes beszélgetés felvétele a Karinthy Színház honlapján tekinthető meg. Az októberi előadásokra ugyanitt már megvásárolhatók a jegyek.
Mi miatt kötődsz ennyire Magyarországhoz?
V. N.: Mindig erősen vonzódtam Magyarországhoz: gyerekkoromban édesanyám gyakran
énekelt a bátyámnak és nekem egy magyar dalt, amit egy erdélyi fiatalember komponált neki. Magyar nyelven előbb hallottam éneket, mint franciául. Mindig izgalmas egy olyan nyelvet hallgatni, amit nem értünk. Mert a nyelvnek nemcsak világos oldala van, van egy rejtett része is, a szavaknak van árnyéka. Továbbra is csak négy szót tudok magyarul, minden alkalommal újabb felfedezéseket teszek. Rendkívülinek tartom, ahogy, Zsófia, a fordításaidban mozgásba hozod a magyar nyelvet, akár az erdélyi tájszólás beemelésével, akár más színek felmutatásával. Ily módon érvényesül a nyelv többszólamúsága. Mert a nyelv nem olyan, mint a pénz, nem bankjegyeket cserélgetünk. A szavak élő madarak.
Hogy született az Imigyen szóla Louis de Funès szövege?
V. N.: Gyerekkoromban apám elvitt Louis de Funès egy előadására. Lehettem vagy 10 éves, és a térdemet csapkodva hahotáztam. Később is többször láttam őt színházban játszani, ahol nemcsak a szélsőséges arcjátékot láthattuk tőle, amit a filmekben, hanem volt valami csodálatos visszafogottság az alakításaiban. A Sorbonne-on részleteket vágtam ki az általa adott interjúkból, és a diáktársaimat kérdezgettem, szerintük ki írta ezeket. Hol azt mondták, Nietzsche, hol azt, hogy Artaud, Nerval stb. Rendkívül izgalmas dolgokat mondott a nézők sokszínűségéről, az emberek közötti kontrasztokról, az egymástól nagyon eltérő összetételű közönségekről. Tehát egyrészről volt ez a rajongásom Funès iránt. Másrészt alkalmam nyílt André Marcon francia színésszel dolgozni egy monodrámámon a Bastille Színházban, ahol egy kis ajtó kötötte össze az öltözőjét a színpaddal. Nagy élmény volt átélnem a váltást, amikor ezen az ajtón keresztül belépett a színpadra, vagy épp kilépett onnan az öltözőjébe. Talán ezért van ebben a mostani szövegemben, amely a színész művészetéről szól, annyi ajtó, küszöb, határ, megfordítás, átalakulás… átmenet a fájdalomból az örömbe.
Adélaide Pralon: Mészáros Tibor adta elő korábban a Képzeletbeli operettben a Végnélküli regényíró monológját. Ez adta Valère-nek az ötletet, hogy eljátszassa vele a Louis de Funès-monodrámáját, mert lenyűgözte őt a fiatal magyar színész virtuozitása.
A Karinthy Színházat most két színész-rendező vezeti. Igazgatóként Olt Tamás, művészeti vezetőként Berettyán Nándor. Tőle jött a felkérés a mostani munkára, sőt, egy neked dedikált darabot is írt, A súgót, amit a Nemzeti Színházban mutattak be a rendezésében. Szépnek találom, hogy fiatal színészeket ennyire megérintenek a szövegeid.
V. N.: Talán mert nem a felszínen súroljuk a nyelvet, hanem kiterjedésében. Minden irányba kibontjuk a szavakat, feltárjuk az anyagiságukat. Nincs egyetlen szó sem, amely két nyelven teljesen egyezne egymással. A szavak jelentése között mindig van eltérés, megvan mindegyiknek az eredete, olykor titkos eredete. Én szeretem a nyelvet fluidumként felfogni, a nyelvészetet pedig az áramlásfizika egyik ágának tekintem.
A felvétel 2022. július 25-én készült a Karinthy Színházban zajló próbafolyamat során. Lejegyezte és fordította: Rideg Zsófia.
van a színházakban, hogy a különböző tevékenységek révén hozzon létre komplex színpadi műveket. Szerte Európában fordítják és játsszák a műveit, értékelik nagyra sajátos színházi látásmódját. A hazai színházi élet kuriózuma lesz, hogy a Karinthy Színház októberben bemutatja az Imigyen szóla Louis de Funès című darabját. Alább részleteket közlünk Valère Novarina és a darab fordítója, Rideg Zsófia beszélgetéséből. A teljes beszélgetés felvétele a Karinthy Színház honlapján tekinthető meg. Az októberi előadásokra ugyanitt már megvásárolhatók a jegyek.
Mi miatt kötődsz ennyire Magyarországhoz?
V. N.: Mindig erősen vonzódtam Magyarországhoz: gyerekkoromban édesanyám gyakran
énekelt a bátyámnak és nekem egy magyar dalt, amit egy erdélyi fiatalember komponált neki. Magyar nyelven előbb hallottam éneket, mint franciául. Mindig izgalmas egy olyan nyelvet hallgatni, amit nem értünk. Mert a nyelvnek nemcsak világos oldala van, van egy rejtett része is, a szavaknak van árnyéka. Továbbra is csak négy szót tudok magyarul, minden alkalommal újabb felfedezéseket teszek. Rendkívülinek tartom, ahogy, Zsófia, a fordításaidban mozgásba hozod a magyar nyelvet, akár az erdélyi tájszólás beemelésével, akár más színek felmutatásával. Ily módon érvényesül a nyelv többszólamúsága. Mert a nyelv nem olyan, mint a pénz, nem bankjegyeket cserélgetünk. A szavak élő madarak. Hogy született az Imigyen szóla Louis de Funès szövege?
V. N.: Gyerekkoromban apám elvitt Louis de Funès egy előadására. Lehettem vagy 10 éves, és a térdemet csapkodva hahotáztam. Később is többször láttam őt színházban játszani, ahol nemcsak a szélsőséges arcjátékot láthattuk tőle, amit a filmekben, hanem volt valami csodálatos visszafogottság az alakításaiban. A Sorbonne-on részleteket vágtam ki az általa adott interjúkból, és a diáktársaimat kérdezgettem, szerintük ki írta ezeket. Hol azt mondták, Nietzsche, hol azt, hogy Artaud, Nerval stb. Rendkívül izgalmas dolgokat mondott a nézők sokszínűségéről, az emberek közötti kontrasztokról, az egymástól nagyon eltérő összetételű közönségekről. Tehát egyrészről volt ez a rajongásom Funès iránt. Másrészt alkalmam nyílt André Marcon francia színésszel dolgozni egy monodrámámon a Bastille Színházban, ahol egy kis ajtó kötötte össze az öltözőjét a színpaddal. Nagy élmény volt átélnem a váltást, amikor ezen az ajtón keresztül belépett a színpadra, vagy épp kilépett onnan az öltözőjébe. Talán ezért van ebben a mostani szövegemben, amely a színész művészetéről szól, annyi ajtó, küszöb, határ, megfordítás, átalakulás… átmenet a fájdalomból az örömbe.
Adélaide Pralon: Mészáros Tibor adta elő korábban a Képzeletbeli operettben a Végnélküli regényíró monológját. Ez adta Valère-nek az ötletet, hogy eljátszassa vele a Louis de Funès-monodrámáját, mert lenyűgözte őt a fiatal magyar színész virtuozitása.
A Karinthy Színházat most két színész-rendező vezeti. Igazgatóként Olt Tamás, művészeti vezetőként Berettyán Nándor. Tőle jött a felkérés a mostani munkára, sőt, egy neked dedikált darabot is írt, A súgót, amit a Nemzeti Színházban mutattak be a rendezésében. Szépnek találom, hogy fiatal színészeket ennyire megérintenek a szövegeid.
V. N.: Talán mert nem a felszínen súroljuk a nyelvet, hanem kiterjedésében. Minden irányba kibontjuk a szavakat, feltárjuk az anyagiságukat. Nincs egyetlen szó sem, amely két nyelven teljesen egyezne egymással. A szavak jelentése között mindig van eltérés, megvan mindegyiknek az eredete, olykor titkos eredete. Én szeretem a nyelvet fluidumként felfogni, a nyelvészetet pedig az áramlásfizika egyik ágának tekintem.
A felvétel 2022. július 25-én készült a Karinthy Színházban zajló próbafolyamat során. Lejegyezte és fordította: Rideg Zsófia.