2022. október 27. / Mohay Gábor
Győrbe már ismert színművészként, országosan kedvelt szinkronhangjáról is nevezetesen érkezett a Jászai-díjas Csankó Zoltán, és az eltelt közel másfél évtizedben seregnyi helyi díjjal bizonyította rátermettségét. Az új évadban két komoly szerep vár a 60 éves színészre, az egyik az
előbemutatón már túl lévő Oliver! című musicalben Fagin tolvajiskolai vezető megformálása, a másik pedig Argan alakítása a szeptember végén közönség elé kerülő Moliére-klasszikusban, A képzelt beteg című komédiában.
Hogyan fogadta az újabb kihívást?
Cs. Z.: Amikor Zakariás Zalán rendező közölte, hogy rám gondolt a képzelt beteg Argan eljátszására, azonnal visszajöttek a még a győri pályafutásom elején Funtek Frigyes rendezésében színpadra állított darab emlékei. Moliére címmel ment, felhasználva Bulgakov Álszentek összeesküvése című művét. Szerettük a darabot a kollégákkal együtt, még amikor a bemutatóra készültünk, két hatalmas kötetben elolvastam Moliére összes művét, továbbá az életéről szóló jó néhány, meglehetősen hiányos dokumentumot. Talán mondanom sem kell, hogy A képzelt beteg próbái előtt igyekeztem felfrissíteni az szerzőről rendelkezésemre álló ismereteket.
Ha jól tudjuk, azért nem volt újdonság Moliére-szerepre készülni…
Cs. Z.: Játszottam Az úrhatnám polgárban a pályám kezdetén Verebes István rendezésében Cléonte-t, még az Arany János Színházban, Hollósi Frigyes volt a partnerem. Később, már a Radnóti Színházban Valló Péter rendezte A fösvényt, amelyben Valér voltam, szintén jeles kolléga, Andorai Péter oldalán. Ekkortájt jegyeztem meg az írótól egy idézetet, így szól: „Alkothatsz bármily nagyszerűt, ha sikere nincs, olyan, mintha nem is alkottál volna. A színpadi mű a közönségben kel életre. Számomra a legfőbb törvény: tetszeni!” Lehet ezzel vitatkozni, maga Moliére is keveredett ellentmondásba az állításával, amikor erőltette a kevésbé sikeres drámáit. Vannak ma is rendezők, akiket elsősorban az önmegvalósítás érdekel, a néző kevésbé, viszont teljesen a nézők uszályában lenni sem mindig követendő példa. Ennek ma, a pandémia utáni, háború sújtotta, infláció által terhelt világban különös jelentősége van: az anyagi lehetőségek meghatározzák, mit játszhat egy színház, és nagy kérdés, hogy mire jön be a közönség.
Argan életre keltése mennyire illik bele Csankó Zoltán egyéniségébe?
Cs. Z.: A képzelt beteg témája mindig aktuális. Az ember fél a haláltól, van függősége az orvosoktól, a betegség sokunkat kiszolgáltatottá tesz, és nagyon sokan közülünk hipochonderek. Argan ilyen ember, noha pénze van, mégis romba dönti az életét a csak a betegségekkel és a gyógyszerekkel foglalkozással. Persze, ma más az orvostudomány, mint amit Moliére a tizenhetedik században kifiguráz, de az alap embertípusok semmit sem változtak. Jómagam hatféle gyógyszert szedek, lehet, hogy egyet-kettőt el lehetne hagyni belőlük, de nem merem megtenni, mivel orvos írta fel számomra. Hipochonder ugyan nem vagyok, de az iméntiek miatt is közel érzem
magamhoz Argan megnyilvánulásait. Ráadásul jókor talált meg a szerep, amikor abban a korban vagyok, hogy rábízhatom magam sok-sok színházi év tapasztalatára. Motivál, hogy a darab korábbi hazai előadásaiban nagy elődök bújtak Argan bőrébe, a hitelesség okáért megnéztem francia, olasz feldolgozásokat is, így tudom, hogy alapanyagként sokféle módon lehet bemutatni. Bízom benne, hogy Zakariás Zalán rendezésében a mi képzelt betegünk olyan modern, szerethető, elgondolkodtató, újszerű és humorban gazdag formában kerül a nézőink elé, ami által saját életükre, magukra, a szomszédjukra vagy az orvosukra ismerhetnek.
Készül meglepetés is a nézők számára?
Cs. Z.: A képzelt beteg plakátjának alapjául Malasits Zsolt győri művész festménye szolgál. Nemcsak ez az önmagában is különleges megoldás az érdekes, hanem az egésznek a célja. A festmény ugyanis a felhasználásán túl a bemutató alkalmából az utolsó bérletes előadásig tartó aukcióra kerül, és a licit lezárultával a bevétel fele jótékonysági eszközként segít majd rászorulókat.
előbemutatón már túl lévő Oliver! című musicalben Fagin tolvajiskolai vezető megformálása, a másik pedig Argan alakítása a szeptember végén közönség elé kerülő Moliére-klasszikusban, A képzelt beteg című komédiában.
Hogyan fogadta az újabb kihívást?
Cs. Z.: Amikor Zakariás Zalán rendező közölte, hogy rám gondolt a képzelt beteg Argan eljátszására, azonnal visszajöttek a még a győri pályafutásom elején Funtek Frigyes rendezésében színpadra állított darab emlékei. Moliére címmel ment, felhasználva Bulgakov Álszentek összeesküvése című művét. Szerettük a darabot a kollégákkal együtt, még amikor a bemutatóra készültünk, két hatalmas kötetben elolvastam Moliére összes művét, továbbá az életéről szóló jó néhány, meglehetősen hiányos dokumentumot. Talán mondanom sem kell, hogy A képzelt beteg próbái előtt igyekeztem felfrissíteni az szerzőről rendelkezésemre álló ismereteket.
Ha jól tudjuk, azért nem volt újdonság Moliére-szerepre készülni…
Cs. Z.: Játszottam Az úrhatnám polgárban a pályám kezdetén Verebes István rendezésében Cléonte-t, még az Arany János Színházban, Hollósi Frigyes volt a partnerem. Később, már a Radnóti Színházban Valló Péter rendezte A fösvényt, amelyben Valér voltam, szintén jeles kolléga, Andorai Péter oldalán. Ekkortájt jegyeztem meg az írótól egy idézetet, így szól: „Alkothatsz bármily nagyszerűt, ha sikere nincs, olyan, mintha nem is alkottál volna. A színpadi mű a közönségben kel életre. Számomra a legfőbb törvény: tetszeni!” Lehet ezzel vitatkozni, maga Moliére is keveredett ellentmondásba az állításával, amikor erőltette a kevésbé sikeres drámáit. Vannak ma is rendezők, akiket elsősorban az önmegvalósítás érdekel, a néző kevésbé, viszont teljesen a nézők uszályában lenni sem mindig követendő példa. Ennek ma, a pandémia utáni, háború sújtotta, infláció által terhelt világban különös jelentősége van: az anyagi lehetőségek meghatározzák, mit játszhat egy színház, és nagy kérdés, hogy mire jön be a közönség.
Argan életre keltése mennyire illik bele Csankó Zoltán egyéniségébe?
Cs. Z.: A képzelt beteg témája mindig aktuális. Az ember fél a haláltól, van függősége az orvosoktól, a betegség sokunkat kiszolgáltatottá tesz, és nagyon sokan közülünk hipochonderek. Argan ilyen ember, noha pénze van, mégis romba dönti az életét a csak a betegségekkel és a gyógyszerekkel foglalkozással. Persze, ma más az orvostudomány, mint amit Moliére a tizenhetedik században kifiguráz, de az alap embertípusok semmit sem változtak. Jómagam hatféle gyógyszert szedek, lehet, hogy egyet-kettőt el lehetne hagyni belőlük, de nem merem megtenni, mivel orvos írta fel számomra. Hipochonder ugyan nem vagyok, de az iméntiek miatt is közel érzem
magamhoz Argan megnyilvánulásait. Ráadásul jókor talált meg a szerep, amikor abban a korban vagyok, hogy rábízhatom magam sok-sok színházi év tapasztalatára. Motivál, hogy a darab korábbi hazai előadásaiban nagy elődök bújtak Argan bőrébe, a hitelesség okáért megnéztem francia, olasz feldolgozásokat is, így tudom, hogy alapanyagként sokféle módon lehet bemutatni. Bízom benne, hogy Zakariás Zalán rendezésében a mi képzelt betegünk olyan modern, szerethető, elgondolkodtató, újszerű és humorban gazdag formában kerül a nézőink elé, ami által saját életükre, magukra, a szomszédjukra vagy az orvosukra ismerhetnek. Készül meglepetés is a nézők számára?
Cs. Z.: A képzelt beteg plakátjának alapjául Malasits Zsolt győri művész festménye szolgál. Nemcsak ez az önmagában is különleges megoldás az érdekes, hanem az egésznek a célja. A festmény ugyanis a felhasználásán túl a bemutató alkalmából az utolsó bérletes előadásig tartó aukcióra kerül, és a licit lezárultával a bevétel fele jótékonysági eszközként segít majd rászorulókat.