20. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok
2024. május 05. /

Jubileumához érkezett a 20. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok, amely a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély kiemelt jelentőségű fesztiválja, és amely minden évben mintegy tízezer látogatót vonz Fehérvárcsurgóra, a Bakony keleti lábánál található kis faluba.
[kep3]
Az évek során a látogatók megszokhatták, hogy a mintegy száz stand mellett, amelyek kiváló minőségű növé­nyeket, kertészeti kiegészítőket, kertberendezéseket kínálnak, gyermekprogramok, szakmai konfe­renciák, valamint az Alba Regia Szimfonikus Zenekar koncertjei teszik még színesebbé a programkínálatot. A fesztivál kiemelt témája a füves és sziklakertek, valamint az arborétumok, díszvendég országa pedig az EU soros elnökségét ellátó Belgium és Magyarország mellett Franciaország lesz.
Idén ezt a színkavalkádot kívánja felülmúlni a szombat esti program, amely a „Velencei varázs a tónál” címet kapta, és amely felejthetetlen élménnyel gazdagítja a fesztiválon részt vevő látogatókat.
Akik a sok látnivaló élvezete mellett gasztronómiai élményre vágynak, a Károlyi Kastély éttermében mind­három nap során felfrissülhetnek egy-egy remek fogás mellett. Az évek óta elmaradhatatlan szabadtéri büfé, teázó és cukrászda is vár kicsiket és nagyokat egyaránt.

Információ: tel. 06-21/311-0426,
e-mail: info@karolyikastely.hu
Fehérvárcsurgó, Károlyi Kastély
Május 31. – június 2.