„A BÁBEL című produkció a XXI. század emberiségének aktuális kihívásait járja körül az egyén és a közösség kapcsolatában” 2024. május 09. / A Duda Éva Társulat 15. jubileumi évadát ünnepli 2024-ben. A Társulat a bizonytalanná vált finanszírozási körülmények ellenére is elszántan dolgozik azon, hogy a jövőben is biztonságban és szabadon alkothasson. A 2024-es évben is nagyszabású terveik vannak: ismét nagykövetes támogatói kampányt szerveznek, májusban pedig a BÁBEL című új kreációt mutatják be a Nemzeti Táncszínházban a Budapest Táncfesztivál keretein belül. Az év második felében pedig több állomásos nemzetközi turné vár rájuk. A május 11-i BÁBEL premier kapcsán beszélgettünk a Társulatról és az alkotói munkáról Duda Éva művészeti vezetővel. Ha már ilyen szép kerek évforduló, az elmúlt 15 év távlatában, hogy látod most a társulatot, mennyit változott a művészeti munkád? D. É.: Elsődleges célunk továbbra is az, hogy magas színvonalú, impresszív és nem utolsósorban közérthető kortárs táncművészeti produkciókat hozzunk létre. A társulat megalapítását követő években nagyon ösztönösen dolgoztam, kísérleteztem, és leginkább azokból az impulzusokból és témákból építkeztem, amelyek éppen foglalkoztattak. Ehhez képest most jóval tervezettebben, távlatokban gondolkodva, tudatosan dolgozunk, átgondolva, hogy mit mikor érdemes bemutatni, és nagyon fontos a nézői igények figyelembevétele is. Az előadásokon túl pedig képzéseket, beavató diákprogramokat, szakmai programokat is szervezünk. Az elmúlt két évben viszont nem is az alkotói munka, hanem inkább a Társulat operatív működtetése ment át a legnagyobb változáson és ezzel együtt fejlődésen is, amire nagyon büszke vagyok. A Társulat stábjával a háttérben folyamatosan a fennmaradáson kell dolgoznunk. Ez egy másfajta működési módot hozott magával, és így a finanszírozási körülményekből fakadó bizonytalanság mellé egy nagyfokú leterheltség is társul. Viszont ezzel együtt engem nagyon motivál a jelenlegi helyzet, mert másfajta kreatív energiák szabadulnak fel, más ingerek érnek, és újfajta inspirációt kapok. Ez a finanszírozási irányváltás és lendület most mit jelent a gyakorlatban? D. É.: Az előremenekülés stratégiája mentén már két éve elkezdtünk gondolkodni egy új működési modellben, amiben a művészi integritásunk teljes megőrzése mellett igyekszünk alkalmazkodni a változó körülményekhez és kihívásokhoz. A táncművészet területén elsőként a közösségi finanszírozás és a privát támogatói és szponzorációs források kiépítésével kívánjuk stabilizálni hosszú távú működésünket. Persze mindehhez szükség van egy jó csapatra is, akiknek ez a pálya nem csupán munka és hivatás, hanem küldetés is egyben. Májusban mutatjátok be legújabb kreációtokat BÁBEL címmel. Mi hívta életre ezt a művet? D. É.: A BÁBEL című produkció a XXI. század emberiségének aktuális kihívásait járja körül az egyén és a közösség kapcsolatában. Az online tér térhódítása, a digitális információk növekvő fontossága és a globális bizonytalanságok jelentős terhet jelentenek mindannyiunk számára. A társadalmi berendezkedések gyors átalakulása és a technológiai fejlődés folyamatos előrehaladása mellett globális problémákkal, mint a klímaváltozás és a szemétprobléma is szembesülünk. A bábeli zűrzavarban mégis együttérzésünk és gondolkodásmódunk hasonló, és az emberi tényezők mindenütt ugyanolyan fontosak számunkra. Ezért az előadásban azt kutatjuk, mi köti össze az embereket, milyen közös nevezőt találhatunk az emberi kapcsolatokban, bár körülményeink nagyon különbözőek, de kapcsolataink sok hasonlóságot mutatnak. Ugyanakkor szembesülünk azzal a kérdéssel, miért olyan nehéz együtt élni békében és elfogadásban. Vajon ez a különböző kultúrák, vallások és társadalmi hátterek sokféleségéből adódik-e? A fenti gondolatok és kérdések mentén egy több generációs csapattal, egy kreatív munkafolyamat során hozzuk létre a BÁBEL című produkciót. |