| „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében 2025. szeptember 14. / A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat 2025-ben 22. alkalommal 3 térségben – Kecskemét, a Mátra és a Körösök vidéke – szerveződik. Fő célja: az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit. Az idei év kiemelt üzenete, hogy lassuljunk le az erdő természetes ritmusára. 2025. szeptember 26-28. között várja az érdeklődőket a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében. Pénteki programjai a gyulai Almásy-kastély parkjában platán óriásokkal övezve, a szombati rendezvény Gyula – Városerdő tölgy-kőris-szil erdejében, a vasárnapi pedig határon túl, Nagyvárad közelében, Szentjobb település tölgyes lombkoronája alatt valósul meg. 2015 óta évről évre jelentkezik a rendezvénysorozat ebben a térségben, az erdő és a művészetek kedvelői várják, az érdeklődés egyre széleskörűbb. A „Muzsikál az erdő” értékei a fenntarthatóságra nevelés, a helyi közösségek megerősítése, az összefogás jelentősége, a helyi értékek, a fenntartható gazdálkodás felkarolása, a helyi termékek fogyasztása, a Kárpát-medencei hagyományok megőrzése, az erdők növény- és állatvilágának megismerése, szeretete, a környezet védelme, a természettel harmóniában való létezés. A „Muzsikál az erdő” bízik benne, hogy a családtagok együtt élvezik a rendezvényt, hiszen minden korosztály számára tartogat színvonalas programokat. Az erdő kiváló tere a közösségi eseményeknek, az erdő értékei felerősítik a művészi élményeket, megnyugtatják a lelket, energiával töltik fel a testet. A gyulai rendezvény az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdők Hete regionális megnyitója is egyben. Az erdei programok színes palettáját vonultatja fel a „Muzsikál az erdő”. A szakvezetéses erdei sétákon érdekességeket tudhatunk meg az erdő életközösségéről. Különleges erdei helyszíneken, sajátos akusztikával rendelkező erdei koncertterekben magas színvonalú elő adások szólalnak meg. A program lehetőséget biztosít a helyi művészek, fiatal tehetségek bemutatkozására, a helyi értékek megismertetésére s az országos, sőt világhírű előadóművészek fellépésére. Néhány példa a programokból: erdei séták, klasszikus, népzenei, jazz- és világzenei koncertek, kézműves foglalkozások, hagyományőrző szilvalekvárfőzés, bemutató a komposztálásról, szelektív hulladékgyűjtésről, környezettudatosságra nevelő műhelyek, ismeretterjesztő előadások, kerékpár- és kenutúra, helyi termékek. Várunk minden erdőjáró, művészetkedvelő látogatót a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében rendezvényeire! Részletes információk: www.muzsikalazerdo.hu „Muzsikál az erdő” – ahol az erdő és a zene összefonódik. Jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés! Muzsikál az Erdő Alapítvány |