Új bemutatóval és színes programokkal – jubilál a Magyar Állami Népi Együttes
2026. augusztus 18. /

A Társulat 2026-ban ünnepli fennállásának 75. évfordulóját, így az idei évad kiemelt szerepet játszik a Magyar Állami Népi Együttes életében.

A gazdag programkínálat két új bemutatót is magába foglal; októ­berben lesz először látható A bor dicsérete című előadás, amelynek szellemi hátterét Hamvas Béla és az általa megfogalmazott a „bor mint szentség” gondolat inspirálta, decemberben pedig Kallós Zoltán örök­sé­ge előtt tisztelegnek a „Szállj el madár…” című produkcióval.

Az évadban megtalálhatóak még tavalyi kedvencek is, a nagy sikerrel játszott Gyökerek és szárnyak, amelyben hat fiatal koreográfus, hat különböző nézőpont és kifejezési forma egyesül, kiegészülve Pál István „Szalonna” szárnyaló ze­né­jével. Szintén előző évben lett népszerű az Adventi muzsika cí­mű karácsonyi koncert is, amely bemutatja, hogyan őrzi kultúránk számtalan gyönyörű dallamban a várakozás és az ünnepi készülődés élményét. Az új évad elején egy előadás erejéig visszatér az eddig leggyakrabban játszott előadás, a Naplegenda is.

A Magyar Állami Népi Együttes előadásaiból szabadon össze­ál­lítható kedvezményes à la carte ajánlat 3, 4, 5 vagy több különböző előadásra szóló, tetszőleges jegyre érvényes.