2009. március 19. / Bóta Gábor
Csákányi-Kulka címmel Csákányi Eszter és Kulka János közös esten áll a publikum elé április 16-án a Thália Színházban. De mindkettőjük új produkcióban is látható a Nemzetiben. Csákányi a Parti Nagy Lajos által kimondottan számára írt A hét asszonya című előadásban hét nőt is alakít, Kulka János pedig Racine utolsó darabjában, az Atáliában a főpapot adja, aki háborúságban van a címszereplővel.
Ez az a közös estetek, amit már Kaposváron előadtatok?
K. J.: Tulajdonképpen az.
Cs. E.: De azért ez mégsem az, mert annak a tanulságait levonva rájöttünk egy csomó hibánkra, arra, hogy mi mindent nem tudunk.
Mik voltak ezek?
K. J.: Nem fogom neked megmondani.
Cs. E.: Nagyon lényeges különbség, hogy most a dalok közben irodalmi szöveg lesz, nem pedig improvizálva mesélünk magunkról.
K. J.: Rájöttünk, alkalmatlanok vagyunk arra – hogy mint az ebben nagy gyakorlatot szerzett amerikai szórakoztatók – a dalok között a saját szavainkkal történeteket meséljünk. Mi nem erre szocializálódtunk.
Cs. E.: Én nem tudok vicces történeteket mesélni magamról.
K. J.: Közönségtalálkozókon boldogan mesélek magamról, de színpadon állva, és közben dalokat is énekelve, lebeszélni a nézőkhöz, az nagyon nehéz.
De ez mégiscsak felvállaltan egy show-műsor, miközben a szokványosnál mélyebbre akartok menni.
K. J.: Ezért a saját történeteink helyett a dalokat kortárs irodalmi művek kötik össze. Eszter Bán Zsófi szövegeit, én pedig Nádasdy Ádáméit mondom. Vannak jelenetek is a darabban, ezeket Zöldi Gergely írta meg.
Milyen volt sok év után újra Kaposváron fellépnetek?
K. J.: Szorongva mentem vissza.
Cs. E.: Azt hittem, hogy nagyobb érdeklődés van irántunk. De tizenkét előadásnál többet nem tudtunk tartani. Ez számomra csalódás.
K. J.: Én ezt nem így élem meg. Ha egy kétszereplős produkció tizenkétszer megy, az már szép eredmény.
Cs. E.: Évekig játszanak bizonyos darabokat. A Fekete Péter például meglehetősen régen megy.
K. J.: De az a Fekete Péter, nem a Csákányi-Kulka.
Cs. E.: Éppen erről beszélek! Szerintem – és ez nem nagyképűség – ez nagyon igaz, komoly művészi munkával megszületett, igen jó este. Rettentően fáj, hogy egy olyan helyen, ahol tizenkilenc évig dolgoztam, nem kíváncsiak az emberek arra, hogy mi lett Csákányiból és Kulkából.
K. J.: Lehet, rájöttek, hogy semmi, és ezt elmesélték a szomszédaiknak. Ezt az esélyt add meg nekik! Nem akarok az Eszter helyett beszélni, de szerintem neki inkább az fáj, hogy az este némi értetlenséggel találkozott.
Cs. E.: Az utóbbi tíz évemben nekem csak pozitív élményt jelentett a közönséggel való találkozás. Kaposváron pedig azt éreztem, hogy a nézők sok mindent nem értenek, sok mindentől megijednek.
Nem volt furcsa újra bemenni a kaposvári színházba?
Cs. E.: Jó volt találkozni azokkal az emberekkel, akiket szerettem. Még mindig fantasztikus a műszak is. Nem volt olyan gondolatunk, amit ne rögtön csináltak volna, az előadás háttere fantasztikusan működött.
Ezen a produkción kívül a kaposvári korszakotok óta játszottatok együtt?
K. J.: Nem. Ebben is ügyetlenek voltunk. Szerintem lehetnénk többet együtt.
Cs. E.: Nagyon jó együtt, csak kicsit már tüskések vagyunk. Mindketten olyanok vagyunk, mint a kaktuszok.
Egymást szurkáljátok?
Cs. E.: Igen, de ebben jókora szeretet van.
K. J.: Túl régóta ismerjük már egymást.
Cs. E.: Mindig sokat vitatkozunk.
K. J.: Nagyon különbözőek vagyunk.
Miben?
K. J.: Szinte mindenben. Bár az ízlésünk és gondolkodásunk meg jóformán közös.
Cs. E.: A habitusunk, a temperamentumunk viszont eltér.
K. J.: Én vagyok a lusta, lassú, megfontolt, Eszter pedig a gyors, pörgős, erőszakos.
Munka közben ez hogyan mutatkozik meg?
K. J.: Dolgozni azért mindketten ugyanott, Kaposváron tanultunk meg.
Cs. E.: Ott mindegyik rendező eléggé szigorú volt hozzánk, tudták, mikor kell néha elővenni az ostort. Most találtunk egy nagyszerű lányt, Dékány Editet, aki a próbákon sokat segített nekünk.
K. J.: Kitűnő koreográfus. Nehéz megtalálni azt az embert, aki ehhez kell. Hiszen tulajdonképpen meglévő dolgokat kell összerakni. Zöldi Gergő írta a szövegeket. Lényegében Edit és Gergő hozták létre a művet, de ehhez kellett a kaposvári színház és Orlai Tibor producer is. De ez persze nem egy színdarab, és rendezni sem úgy kell, mint egy hagyományos darabot.
Egymás munkáit megnézitek?
K. J.: Ő az enyéimet nem annyira, én az övéit igen.
Cs. E.: Azért én is sok mindent megnézek vele.
K. J.: És sok mindent nem. Úgyis tudom, hogy mi tetszene neki, és mi nem.
A nemrég bemutatott Fédra fitnesst például láttad Eszterrel a címszerepben?
K. J.: Láttam. Nem igazán tetszett. Nem Eszterrel van bajom, az egész előadás valahogy nagyon messze van tőlem. Szóval azért megnézzük egymást.
És Eszter, te mit láttál Kulkával?
Cs. E.: Utoljára a III. Richárdot.
Azt azért már elég régen mutatták be.
Cs. E.: De én nemrégen láttam.
És tetszett?
Cs. E.: A Jancsi tetszett.
Mindkettőtöknek külön-külön is bemutatótok lesz. Eszter! Kimondottan neked Parti Nagy Lajos egyszemélyes darabot írt.
Cs. E.: Nekem írta, de attól még a Parti a Parti. Nincs ember, aki meg tudja tanulni a szövegét. Persze nagyon jó szöveg, de azért éppen ma kitaláltuk Anger Zsolttal, aki a produkciót rendezi, hogy valahol majd, tényleg csupa szeretettel, az előadásban bemondok Lajosnak valami vicceset, az ő nyers stílusában.
K. J.: Én pedig majd bemondom az előadásba, hogy „az anyád, Racine!” Páros alexandrinusban lévő szöveget sem könnyű megtanulni.
De már játszottál Parti Nagy Lajost, a Merlin Színházban előadott Ibusárban te voltál Sárbogárdi Jolán.
Cs. E.: Igen, és az Elnöknőket is ő fordította, amit már több mint tíz éve játszunk a Kamrában. De úgyis azt mondta Parti Nagy, hogy a szövegét nekem adta, azt csinálok vele, amit akarok…
Ez azt jelenti, hogy ki is húzol bonyolultabb szavakat?
Cs. E.: Direkt bonyolultakat nem, de húzni azt kellett, mert nagyon hosszúak a jelenetek.
És te, János, hogy vagy Racine-nal?
K. J.: Gyönyörű a darab. Igen régen jelentett ilyen nagy örömöt klasszikus szerep. Ez Racine utolsó drámája. A főpapot játszom benne, aki háborúságban áll Atáliával, akit Molnár Piroska alakít. Atavisztikus ellentét van köztük, személyükben két nagy rendszer csap össze. Az egyik egyfajta, a másik pedig másfajta istenben hisz. Olyan alapvető konfliktusok vannak köztük, amik aztán természetesen csakis tragédiába torkollhatnak. Mi egy iszonyú elsatnyult, magát megfogalmazni nem tudó világban élünk, ehhez képest pláne elképesztő, hogy az emberek olyan gyönyörűen, mint Racine szövegében, meg tudják fogalmazni egymásnak, amit gondolnak. Azt is el tudják mondani, hogy mit fognak csinálni, és ezt a másik végighallgatja. Ez nagyon nagy élmény. Új a fordítás, Szálinger Balázs ifjú költő csodálatos szövege, és Melis László írt hozzá szép zenét. Mindehhez jó érzés, hogy egy folyosón öltözünk Eszterrel, mert most a Nemzetiben játsszák a Krétakör előadásában A jég című produkciót.
Eszter! Te most netán a Nemzeti felé tendálsz?
Cs. E.: Nem.
K. J.: Nem tudhatod.
Cs. E.: Szívesen játszom, ha nívós produkcióba hívnak, de egyelőre még nem szeretnék sehová szerződni. Különben sem hiszem, hogy kérdés a Nemzetiben, szerződtessenek-e. Többen vannak a szerepkörömön.
Milyen volt neked, hogy szétment a Krétakör Színház társulata?
Cs. E.: Rossz. Már nagyvonalúan tudok róla beszélni. Igazságtalan az élettől, hogy egy ennyire nagyszerű, igaz és működő dolgot be kellett fejezni. Még akkor is, ha Schilling Árpádot, aki kimondta ezt az ítéletet, meg lehet érteni. Mégis azt gondolom, egy ilyen társaságot szanaszét engedni igen komoly hiba. Ritkán találkoznak úgy emberek, hogy annyira jól együtt tudjanak dolgozni, ahogy mi tudtunk.
Te nem érezted azt, hogy valami kifulladt, valaminek vége van?
Cs. E.: Ezt csak Schilling érezte, mi nem. Mivel kijelentette, hogy ő a Krétakör, ezért úgy gondolta, hogy ennek így kell lennie. No comment.
És neked, János, milyen volt a Nemzetiben az igazgatóváltás?
K. J.: Nagyon rosszul éltem meg, mint általában a változásokat. Kicsit azon drukkoltam, hogy olyan valaki jöjjön, hogy nekem el kelljen menni innen. Rettenetesen tetszett Hudi László igazgatói pályázata, szerintem, ha ő kapja a Nemzetit, az az egész magyar színházi szakmát pozitívan érintő változás lett volna. De azt kell mondjam neked, hogy kifejezetten kellemes csalódás, ami most Alföldi Róbert igazgatása alatt történik. Szerintem a honi színházi állapotok között ez egy működő Nemzeti Színház-i modell. A jég című produkciótól a János vitézig meglehetősen széles a paletta. A rendezők közül is a jókat hívja, ez a magyar felhozatal. Nem jutna eszembe, hogy ezt hogyan lehetne máshogy csinálni.
Megfordult a fejetekben már valami új, közös munka?
Cs. E.: Ez az est most bőven elég.
K. J.: Igen jó dolog, hogy ezt most Zimányi Zsófia befogadja a Tháliába. Nyáron is tartunk négy előadást. És ha sikere lesz, akkor a Thália repertoárjára kerül. Ez azért jókora öröm.
Ez az a közös estetek, amit már Kaposváron előadtatok?K. J.: Tulajdonképpen az.
Cs. E.: De azért ez mégsem az, mert annak a tanulságait levonva rájöttünk egy csomó hibánkra, arra, hogy mi mindent nem tudunk.
Mik voltak ezek?
K. J.: Nem fogom neked megmondani.
Cs. E.: Nagyon lényeges különbség, hogy most a dalok közben irodalmi szöveg lesz, nem pedig improvizálva mesélünk magunkról.
K. J.: Rájöttünk, alkalmatlanok vagyunk arra – hogy mint az ebben nagy gyakorlatot szerzett amerikai szórakoztatók – a dalok között a saját szavainkkal történeteket meséljünk. Mi nem erre szocializálódtunk.
Cs. E.: Én nem tudok vicces történeteket mesélni magamról.
K. J.: Közönségtalálkozókon boldogan mesélek magamról, de színpadon állva, és közben dalokat is énekelve, lebeszélni a nézőkhöz, az nagyon nehéz.
De ez mégiscsak felvállaltan egy show-műsor, miközben a szokványosnál mélyebbre akartok menni.
K. J.: Ezért a saját történeteink helyett a dalokat kortárs irodalmi művek kötik össze. Eszter Bán Zsófi szövegeit, én pedig Nádasdy Ádáméit mondom. Vannak jelenetek is a darabban, ezeket Zöldi Gergely írta meg.
Milyen volt sok év után újra Kaposváron fellépnetek?
K. J.: Szorongva mentem vissza.
Cs. E.: Azt hittem, hogy nagyobb érdeklődés van irántunk. De tizenkét előadásnál többet nem tudtunk tartani. Ez számomra csalódás.
K. J.: Én ezt nem így élem meg. Ha egy kétszereplős produkció tizenkétszer megy, az már szép eredmény.
Cs. E.: Évekig játszanak bizonyos darabokat. A Fekete Péter például meglehetősen régen megy.
K. J.: De az a Fekete Péter, nem a Csákányi-Kulka.
Cs. E.: Éppen erről beszélek! Szerintem – és ez nem nagyképűség – ez nagyon igaz, komoly művészi munkával megszületett, igen jó este. Rettentően fáj, hogy egy olyan helyen, ahol tizenkilenc évig dolgoztam, nem kíváncsiak az emberek arra, hogy mi lett Csákányiból és Kulkából.
K. J.: Lehet, rájöttek, hogy semmi, és ezt elmesélték a szomszédaiknak. Ezt az esélyt add meg nekik! Nem akarok az Eszter helyett beszélni, de szerintem neki inkább az fáj, hogy az este némi értetlenséggel találkozott.
Cs. E.: Az utóbbi tíz évemben nekem csak pozitív élményt jelentett a közönséggel való találkozás. Kaposváron pedig azt éreztem, hogy a nézők sok mindent nem értenek, sok mindentől megijednek.
Nem volt furcsa újra bemenni a kaposvári színházba?
Cs. E.: Jó volt találkozni azokkal az emberekkel, akiket szerettem. Még mindig fantasztikus a műszak is. Nem volt olyan gondolatunk, amit ne rögtön csináltak volna, az előadás háttere fantasztikusan működött.
Ezen a produkción kívül a kaposvári korszakotok óta játszottatok együtt?K. J.: Nem. Ebben is ügyetlenek voltunk. Szerintem lehetnénk többet együtt.
Cs. E.: Nagyon jó együtt, csak kicsit már tüskések vagyunk. Mindketten olyanok vagyunk, mint a kaktuszok.
Egymást szurkáljátok?
Cs. E.: Igen, de ebben jókora szeretet van.
K. J.: Túl régóta ismerjük már egymást.
Cs. E.: Mindig sokat vitatkozunk.
K. J.: Nagyon különbözőek vagyunk.
Miben?
K. J.: Szinte mindenben. Bár az ízlésünk és gondolkodásunk meg jóformán közös.
Cs. E.: A habitusunk, a temperamentumunk viszont eltér.
K. J.: Én vagyok a lusta, lassú, megfontolt, Eszter pedig a gyors, pörgős, erőszakos.
Munka közben ez hogyan mutatkozik meg?
K. J.: Dolgozni azért mindketten ugyanott, Kaposváron tanultunk meg.
Cs. E.: Ott mindegyik rendező eléggé szigorú volt hozzánk, tudták, mikor kell néha elővenni az ostort. Most találtunk egy nagyszerű lányt, Dékány Editet, aki a próbákon sokat segített nekünk.
K. J.: Kitűnő koreográfus. Nehéz megtalálni azt az embert, aki ehhez kell. Hiszen tulajdonképpen meglévő dolgokat kell összerakni. Zöldi Gergő írta a szövegeket. Lényegében Edit és Gergő hozták létre a művet, de ehhez kellett a kaposvári színház és Orlai Tibor producer is. De ez persze nem egy színdarab, és rendezni sem úgy kell, mint egy hagyományos darabot.
Egymás munkáit megnézitek?
K. J.: Ő az enyéimet nem annyira, én az övéit igen.
Cs. E.: Azért én is sok mindent megnézek vele.
K. J.: És sok mindent nem. Úgyis tudom, hogy mi tetszene neki, és mi nem.
A nemrég bemutatott Fédra fitnesst például láttad Eszterrel a címszerepben?
K. J.: Láttam. Nem igazán tetszett. Nem Eszterrel van bajom, az egész előadás valahogy nagyon messze van tőlem. Szóval azért megnézzük egymást.
És Eszter, te mit láttál Kulkával?
Cs. E.: Utoljára a III. Richárdot.
Azt azért már elég régen mutatták be.
Cs. E.: De én nemrégen láttam.
És tetszett?
Cs. E.: A Jancsi tetszett.
Mindkettőtöknek külön-külön is bemutatótok lesz. Eszter! Kimondottan neked Parti Nagy Lajos egyszemélyes darabot írt.
Cs. E.: Nekem írta, de attól még a Parti a Parti. Nincs ember, aki meg tudja tanulni a szövegét. Persze nagyon jó szöveg, de azért éppen ma kitaláltuk Anger Zsolttal, aki a produkciót rendezi, hogy valahol majd, tényleg csupa szeretettel, az előadásban bemondok Lajosnak valami vicceset, az ő nyers stílusában.
K. J.: Én pedig majd bemondom az előadásba, hogy „az anyád, Racine!” Páros alexandrinusban lévő szöveget sem könnyű megtanulni.
De már játszottál Parti Nagy Lajost, a Merlin Színházban előadott Ibusárban te voltál Sárbogárdi Jolán.
Cs. E.: Igen, és az Elnöknőket is ő fordította, amit már több mint tíz éve játszunk a Kamrában. De úgyis azt mondta Parti Nagy, hogy a szövegét nekem adta, azt csinálok vele, amit akarok…
Ez azt jelenti, hogy ki is húzol bonyolultabb szavakat?
Cs. E.: Direkt bonyolultakat nem, de húzni azt kellett, mert nagyon hosszúak a jelenetek.
És te, János, hogy vagy Racine-nal?
K. J.: Gyönyörű a darab. Igen régen jelentett ilyen nagy örömöt klasszikus szerep. Ez Racine utolsó drámája. A főpapot játszom benne, aki háborúságban áll Atáliával, akit Molnár Piroska alakít. Atavisztikus ellentét van köztük, személyükben két nagy rendszer csap össze. Az egyik egyfajta, a másik pedig másfajta istenben hisz. Olyan alapvető konfliktusok vannak köztük, amik aztán természetesen csakis tragédiába torkollhatnak. Mi egy iszonyú elsatnyult, magát megfogalmazni nem tudó világban élünk, ehhez képest pláne elképesztő, hogy az emberek olyan gyönyörűen, mint Racine szövegében, meg tudják fogalmazni egymásnak, amit gondolnak. Azt is el tudják mondani, hogy mit fognak csinálni, és ezt a másik végighallgatja. Ez nagyon nagy élmény. Új a fordítás, Szálinger Balázs ifjú költő csodálatos szövege, és Melis László írt hozzá szép zenét. Mindehhez jó érzés, hogy egy folyosón öltözünk Eszterrel, mert most a Nemzetiben játsszák a Krétakör előadásában A jég című produkciót.
Eszter! Te most netán a Nemzeti felé tendálsz?
Cs. E.: Nem.
K. J.: Nem tudhatod.
Cs. E.: Szívesen játszom, ha nívós produkcióba hívnak, de egyelőre még nem szeretnék sehová szerződni. Különben sem hiszem, hogy kérdés a Nemzetiben, szerződtessenek-e. Többen vannak a szerepkörömön.
Milyen volt neked, hogy szétment a Krétakör Színház társulata?
Cs. E.: Rossz. Már nagyvonalúan tudok róla beszélni. Igazságtalan az élettől, hogy egy ennyire nagyszerű, igaz és működő dolgot be kellett fejezni. Még akkor is, ha Schilling Árpádot, aki kimondta ezt az ítéletet, meg lehet érteni. Mégis azt gondolom, egy ilyen társaságot szanaszét engedni igen komoly hiba. Ritkán találkoznak úgy emberek, hogy annyira jól együtt tudjanak dolgozni, ahogy mi tudtunk.
Te nem érezted azt, hogy valami kifulladt, valaminek vége van?
Cs. E.: Ezt csak Schilling érezte, mi nem. Mivel kijelentette, hogy ő a Krétakör, ezért úgy gondolta, hogy ennek így kell lennie. No comment.
És neked, János, milyen volt a Nemzetiben az igazgatóváltás?
K. J.: Nagyon rosszul éltem meg, mint általában a változásokat. Kicsit azon drukkoltam, hogy olyan valaki jöjjön, hogy nekem el kelljen menni innen. Rettenetesen tetszett Hudi László igazgatói pályázata, szerintem, ha ő kapja a Nemzetit, az az egész magyar színházi szakmát pozitívan érintő változás lett volna. De azt kell mondjam neked, hogy kifejezetten kellemes csalódás, ami most Alföldi Róbert igazgatása alatt történik. Szerintem a honi színházi állapotok között ez egy működő Nemzeti Színház-i modell. A jég című produkciótól a János vitézig meglehetősen széles a paletta. A rendezők közül is a jókat hívja, ez a magyar felhozatal. Nem jutna eszembe, hogy ezt hogyan lehetne máshogy csinálni.
Megfordult a fejetekben már valami új, közös munka?
Cs. E.: Ez az est most bőven elég.
K. J.: Igen jó dolog, hogy ezt most Zimányi Zsófia befogadja a Tháliába. Nyáron is tartunk négy előadást. És ha sikere lesz, akkor a Thália repertoárjára kerül. Ez azért jókora öröm.