| Sherlock Holmes nevében 2012. február 08. / Kovács Gellért A CTW, vagyis a Cruel World Team a Quimby zenekar mellett Dunaújváros másik fontos popkulturális vonatkozása – legalábbis a nagy lelkesedéssel, de rendkívül kevés pénzből összehozott műfaji filmek ínyenceinek ![]() minden bizonnyal ismerősen cseng a nevük. Bernáth Zsolt rendező és állandó alkotótársa, Kis-Szabó Márk forgatókönyvíró már akkor készített horrort (Hasfalmetszők) és tarantinós krimivígjátékot (Sohasevolt glória), amikor még a kanyarban se voltak a videomegosztók amatőrjei, s korántsem volt olyan egyszerű jó minőségű nyersanyagra dolgozni, mint manapság. Első országos moziforgalmazásba került alkotásuk Arthur Conan Doyle hőseinek és a rendületlenül divatos ifjúsági fantasyk szellemében fogant. No meg van itt még egy szellem: a hetvenes évek klaszszikus magyar gyerekfilmjeinek szép emléke, az olyanoké, mint például a Keménykalap és krumpliorr. Bernáthék talán tudat alatt is arra törekedtek, hogy a játszóterek izgalmát hozzák vissza az ebből a szempontból (is) döglődő honi filmgyártásba. Kicsit sufnihangulatúak, de bájosak a trükkök, jók a profi szereplők (Gáspár Sándor, Karalyos Gábor, Tahi Tóth László), ám a szigorú költségvetés meglátszik a végeredményen. Bár az alapötlet, miszerint egy kisvárosi rejtély kinyomozása közben megszületnek a Sherlock Holmes-pantheon kiskorú megfelelői, igazán remek, és a megvalósítás is csupaszív, viszont nem ártott volna néhány csikorgósabbra sikerült jelenetet újraforgatni, és a gyermekszereplőkkel (Szénási Kristóf, Ungvár Ádám és Kugler Nikolett) is lett volna még mit gyakorolni. Mindezek ellenére nem is kell túlzottan engedékenynek lenni, hogy belássuk: a Sherlock Holmes nevében nem csak azért üdítő jelenség, mert kevés hozzá hasonló film készül itthon. Hanem mert valóban és önzetlenül hisz abban, amit képvisel. Magyar film Rendező: Bernáth Zsolt Főszereplők: Szénási Kristóf, Ungvár Ádám, Kugler Nikolett, Gáspár Tibor, Tahi Tóth László Forgalmazó: 3D – Film Kft. Már a mozikban |