Mimó és Csipek a Millenárison
2012. február 24. /

Február 18-án, egy játékos nyílt napon lép fel a Millenárison a „Bábozd Zöldre az Otthonod” két, zöld gondolatokért elkötelezett manója, hogy előadásukkal még több gyerekkel ismertessék meg a környezettudatos viselkedést.

A tavaly szeptembertől folytatódó „óvodai turné” sokak által ismert pro­duk­ció­ja, a Mimó és Csipek az erdőben című bábelőadás mellett idén a mese a városban is folytatódik, hiszen a ravasz Cserka (a két zöld­hős egyik cimborája) három feladatból álló kihívás elé állítja kör­nye­zet­tu­da­tos mesehőseinket, akiknek ezúttal a városi környezetet kell zöl­deb­bé varázsolniuk. Délelőtt a gyerekek egy Gryllus-dalokkal fű­sze­re­zett, szórakoztató erdei kaland során ismerkedhetnek meg az ener­gia­ta­ka­ré­kosság, a hulladékkezelés, a fenntartható közlekedés, valamint a vízgazdálkodás csínjával és bínjával és az élővilág értékeivel, délután pedig a városban kóborolva kell megmutatniuk, hogyan lehet átlátni a kipufogógáz és a szmog fátyolán.
Természetesen Mimó és Csipek a városban sem marad magára, s bár erdei barátaik közül nem mindenki merészkedik be a betonrengetegbe, a feladatok teljesítése során új barátokra és egyre „zöldülő” gyerekekre lelnek. A bábelőadásokat követő kézműves foglalkozáson természetes agyagból, festékekből és papírból készíthetnek mindenféle csodás alkotást a gyerekek, továbbá részt vehetnek egy vidám erdei körtáncon. Nem maradhat ki a programból a két legfontosabb látványelem sem: Mimó és Csipek embernagyságban is ellátogat a Millenárisra, az „inverz-graffiti” során pedig környezetbarát módon, úgynevezett „belemosásos” technikával kerül bele a Mimót és Csipeket ábrázoló logó a Millenáris környéki járdákba.
Millenáris Fogadó
02. 18.