2013. november 19. / Pavlovics Ágota
Az Operaház megbízott főzeneigazgatója 2013. augusztus 23. óta Halász Péter. A karmester 2010-ben Rossini A sevillai borbély című operájával debütált Budapesten, és azóta is rendszeresen vezényel a színházban,
az előző évadban – többek közt – a születésének 100. évfordulója alkalmából Solti Györgynek ajánlott előadást (Mozart: Figaro házassága). A frissen kinevezett főzeneigazgatóval a Falstaff egyik próbája után beszélgettünk.
Mikor kapta a felkérést és mennyire volt könnyű döntenie az Aacheni Operaház és a budapesti között?
H. P.: Június elején érkezett a nagyon megtisztelő, ugyanakkor meglepő felkérés. Néhány hét gondolkodási időt kértem. Bár 19 éves korom óta javarészt Ausztriában és Németországban éltem, sok személyes emlék köt az Operaházhoz, és fontosnak tartom, hogy itt dolgozhatok. Nem volt könnyű döntenem, mert nem szívesen engedtek el Aachenből. Pontosabban azzal a feltétellel jöhettem el, hogy folytatom a nevemhez kapcsolható Händel-ciklust, amit az Ariodantéval 2013-ban kezdtünk meg, és 2014-ben az Alcina című operával folytatunk. A darabokat ugyanaz a rendező és énekesgárda viszi színre, vásároltunk régi hangszereket is. A pozíciómról lemondtam, de a kinti létem nem szakad meg teljesen.
Hogyan kezdődött a zenével való kapcsolata? Mi minden köti az Operaházhoz?
H. P.: Gyerekkoromban naphosszat a zongoránál ülve arról fantáziáltam, hogy zeneszerző leszek. Olykor persze gyakoroltam is... Az Operaházba az vitt, ami mindenkit, a dallamokkal akartam megismerkedni. Így tett Chopintől Horowitzig sok muzsikus, még Freddie Mercury is. Számomra a jó hangszeres művész játéka olyan, mintha énekelne a hangszerén.
Nem sok ideje maradt a felkérés és az intenzív munka megkezdése között. Hogyan tájékozódott?
H. P.: Németországban egy olyan felkérés előtt, mint amilyet én kaptam, a felkért művész legalább egy évig ismerkedik a házzal. Nálam ez nem így történt, az emlékeimre támaszkodhatok, meg arra, amit az elmúlt három évben karmesterként tapasztaltam. Most van itt a részletes ismerkedés időszaka. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban erre a Falstaff-premier a legjobb lehetőség, úgyhogy az én esetemben élesben történik minden.
Hogyan látja a Magyar Állami Operaház jövőjét? Milyen tervei vannak?
H. P.: Röviden: jó emberekkel jó zenét szeretnék csinálni, ami egy ilyen kiváló zenekarral és énekkarral, ha a körülményeink is kedvezőek, bizonyosan megvalósítható. Bővebben: meggyőződésem, hogy az opera összművészeti műfaj, nem csak zenei. Fontos, hogy érdekes, izgalmas előadásokat állítsunk színpadra. A 21. században elvárható, hogy érdekfeszítő, mai igényeket is kielégítő színház legyen az opera. A „kijön az énekes, énekel, majd távozik a színpadról” típusú előadások ideje lejárt. Olyan produkciókban gondolkodom, mint például a már említett Falstaff, amelyet most próbálunk. Remek csapat állt össze, kiváló énekesekkel, látszik a próbákon, hogy mindenki nagyon figyel a másikra. A címszerepet kettős szereposztásban a kiváló Kiril Manolov és Alexandru Agache énekli. Nagyszerű, világhírű énekesnőnk, Budai Lívia ebben az előadásban ünnepli 40 éves színpadi jubileumát. Nagy kihívás és rengeteg munka eredménye egy jó előadás, de ezzel kiskorom óta tisztában vagyok. Akkor mondta nekem Solti György, hogy a karmester nagyon keményen dolgozik, ha van kedve hozzá, ha nincs, hónapokig a partitúrába bújva tölti napjait. Persze, ha ilyen remekművekkel foglalkozhat az ember, mint Verdi operája, nem a munka, hanem az jut az eszébe, hogy kiváltságos helyzetben van, csodálatos feladat jutott neki.
Milyen lesz a repertoár? A jövőben milyen súllyal lesznek jelen kortárs zeneművek?
H. P.: A repertoár is bővül, változik. Magját a klasszikus-romantikus operák adják, de szeretnék 21. századi műveket is látni a színpadon a magyar és a nemzetközi kortárs zenei élvonalból. Olyan előadásokban gondolkodom, amelyeket nézve azt érzik az emberek, hogy róluk szól az opera. A klasszikus remekművek archetípusokat mutatnak be, de ugyanezt megkaphatjuk a mai zeneszerzők darabjaitól is. Számomra a legfontosabb, hogy sok mindenkihez eljusson a zene, hogy megérintse a nézőket, amit látnak/hallanak. Jelentősen fejlődnek a technikai lehetőségink is, folyamatosan változik a színházi nyelv, és a zenei interpretáció is folyton alakul a muzsikusok és a karmester személyétől függően. Egy személetes képpel élve: Mozart a domb, amelyet a hangyák, amelyek körülötte róják útjukat, mindig más megvilágításban és más oldaláról látnak.
Hamarosan ismét nyit az Erkel Színház, milyen tervekkel?
H. P.: Az Erkel méreteinél fogva széles rétegeknek fog színvonalas műsort kínálni. Ugyanazok az énekesek, muzsikusok fognak ott is játszani, mint az Operaházban. A különbség csupán annyi, hogy az Erkelben nem lesznek rétegműsorok, és az is fontos szempont, hogy itt egy mozijegy áráért kínálunk magas minőségű előadásokat a nézőknek. Kiemelt feladata helyszínt adni az Ókovács Szilveszter által indított OperaKaland sorozatnak, amelynek keretében több tízezer középiskolás találkozhat a műfajjal.
Névjegy
Halász Péter Budapesten született 1976-ban. Zongora- és zeneszerzői tanulmányokat folytatott, majd a Solti Györggyel történt személyes találkozást követően a bécsi Zeneakadémián tanult vezénylést, Leopold Hager osztályában. 2011 májusától az Aacheni Operaház és az Aacheni Szimfonikus Zenekar első karmestere, 2013 januárjától helyettes főzeneigazgatója volt. Számos premiert (Rossini: Hamupipőke, Poulenc: Az emberi hang, J. Strauss: A denevér, Verdi: Az álarcosbál) és repertoár-előadást (többek közt: Wagner: Trisztán és Izolda, Verdi: Simon Boccanegra, Bizet: Carmen) vezényelt. Salvatore Sciarrino: Superflumina című, 2011-ben komponált operájának aacheni premierje országszerte jó fogadtatásra talált.
az előző évadban – többek közt – a születésének 100. évfordulója alkalmából Solti Györgynek ajánlott előadást (Mozart: Figaro házassága). A frissen kinevezett főzeneigazgatóval a Falstaff egyik próbája után beszélgettünk.Mikor kapta a felkérést és mennyire volt könnyű döntenie az Aacheni Operaház és a budapesti között?
H. P.: Június elején érkezett a nagyon megtisztelő, ugyanakkor meglepő felkérés. Néhány hét gondolkodási időt kértem. Bár 19 éves korom óta javarészt Ausztriában és Németországban éltem, sok személyes emlék köt az Operaházhoz, és fontosnak tartom, hogy itt dolgozhatok. Nem volt könnyű döntenem, mert nem szívesen engedtek el Aachenből. Pontosabban azzal a feltétellel jöhettem el, hogy folytatom a nevemhez kapcsolható Händel-ciklust, amit az Ariodantéval 2013-ban kezdtünk meg, és 2014-ben az Alcina című operával folytatunk. A darabokat ugyanaz a rendező és énekesgárda viszi színre, vásároltunk régi hangszereket is. A pozíciómról lemondtam, de a kinti létem nem szakad meg teljesen.
Hogyan kezdődött a zenével való kapcsolata? Mi minden köti az Operaházhoz?
H. P.: Gyerekkoromban naphosszat a zongoránál ülve arról fantáziáltam, hogy zeneszerző leszek. Olykor persze gyakoroltam is... Az Operaházba az vitt, ami mindenkit, a dallamokkal akartam megismerkedni. Így tett Chopintől Horowitzig sok muzsikus, még Freddie Mercury is. Számomra a jó hangszeres művész játéka olyan, mintha énekelne a hangszerén.
Nem sok ideje maradt a felkérés és az intenzív munka megkezdése között. Hogyan tájékozódott?
H. P.: Németországban egy olyan felkérés előtt, mint amilyet én kaptam, a felkért művész legalább egy évig ismerkedik a házzal. Nálam ez nem így történt, az emlékeimre támaszkodhatok, meg arra, amit az elmúlt három évben karmesterként tapasztaltam. Most van itt a részletes ismerkedés időszaka. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban erre a Falstaff-premier a legjobb lehetőség, úgyhogy az én esetemben élesben történik minden.
Hogyan látja a Magyar Állami Operaház jövőjét? Milyen tervei vannak?
H. P.: Röviden: jó emberekkel jó zenét szeretnék csinálni, ami egy ilyen kiváló zenekarral és énekkarral, ha a körülményeink is kedvezőek, bizonyosan megvalósítható. Bővebben: meggyőződésem, hogy az opera összművészeti műfaj, nem csak zenei. Fontos, hogy érdekes, izgalmas előadásokat állítsunk színpadra. A 21. században elvárható, hogy érdekfeszítő, mai igényeket is kielégítő színház legyen az opera. A „kijön az énekes, énekel, majd távozik a színpadról” típusú előadások ideje lejárt. Olyan produkciókban gondolkodom, mint például a már említett Falstaff, amelyet most próbálunk. Remek csapat állt össze, kiváló énekesekkel, látszik a próbákon, hogy mindenki nagyon figyel a másikra. A címszerepet kettős szereposztásban a kiváló Kiril Manolov és Alexandru Agache énekli. Nagyszerű, világhírű énekesnőnk, Budai Lívia ebben az előadásban ünnepli 40 éves színpadi jubileumát. Nagy kihívás és rengeteg munka eredménye egy jó előadás, de ezzel kiskorom óta tisztában vagyok. Akkor mondta nekem Solti György, hogy a karmester nagyon keményen dolgozik, ha van kedve hozzá, ha nincs, hónapokig a partitúrába bújva tölti napjait. Persze, ha ilyen remekművekkel foglalkozhat az ember, mint Verdi operája, nem a munka, hanem az jut az eszébe, hogy kiváltságos helyzetben van, csodálatos feladat jutott neki.
Milyen lesz a repertoár? A jövőben milyen súllyal lesznek jelen kortárs zeneművek?
H. P.: A repertoár is bővül, változik. Magját a klasszikus-romantikus operák adják, de szeretnék 21. századi műveket is látni a színpadon a magyar és a nemzetközi kortárs zenei élvonalból. Olyan előadásokban gondolkodom, amelyeket nézve azt érzik az emberek, hogy róluk szól az opera. A klasszikus remekművek archetípusokat mutatnak be, de ugyanezt megkaphatjuk a mai zeneszerzők darabjaitól is. Számomra a legfontosabb, hogy sok mindenkihez eljusson a zene, hogy megérintse a nézőket, amit látnak/hallanak. Jelentősen fejlődnek a technikai lehetőségink is, folyamatosan változik a színházi nyelv, és a zenei interpretáció is folyton alakul a muzsikusok és a karmester személyétől függően. Egy személetes képpel élve: Mozart a domb, amelyet a hangyák, amelyek körülötte róják útjukat, mindig más megvilágításban és más oldaláról látnak.
Hamarosan ismét nyit az Erkel Színház, milyen tervekkel?
H. P.: Az Erkel méreteinél fogva széles rétegeknek fog színvonalas műsort kínálni. Ugyanazok az énekesek, muzsikusok fognak ott is játszani, mint az Operaházban. A különbség csupán annyi, hogy az Erkelben nem lesznek rétegműsorok, és az is fontos szempont, hogy itt egy mozijegy áráért kínálunk magas minőségű előadásokat a nézőknek. Kiemelt feladata helyszínt adni az Ókovács Szilveszter által indított OperaKaland sorozatnak, amelynek keretében több tízezer középiskolás találkozhat a műfajjal.
Névjegy
Halász Péter Budapesten született 1976-ban. Zongora- és zeneszerzői tanulmányokat folytatott, majd a Solti Györggyel történt személyes találkozást követően a bécsi Zeneakadémián tanult vezénylést, Leopold Hager osztályában. 2011 májusától az Aacheni Operaház és az Aacheni Szimfonikus Zenekar első karmestere, 2013 januárjától helyettes főzeneigazgatója volt. Számos premiert (Rossini: Hamupipőke, Poulenc: Az emberi hang, J. Strauss: A denevér, Verdi: Az álarcosbál) és repertoár-előadást (többek közt: Wagner: Trisztán és Izolda, Verdi: Simon Boccanegra, Bizet: Carmen) vezényelt. Salvatore Sciarrino: Superflumina című, 2011-ben komponált operájának aacheni premierje országszerte jó fogadtatásra talált.