Happy Ending – Orlai Produkciós Iroda
2014. október 05. / Bóta Gábor

Az onkológiai osztály vezetője, Fekete Ernő megszemélyesítésében, mint egy operettbonviván, hercigen önimádó lépésekkel lejt a színre. Táncosok és halálos betegek a szó szoros és átvitt értelmében is körültáncolják.

Mindehhez még dalra is fakadnak, hol könnyed, hol a brechti songok keménységébe átcsapó nótára gyújtanak a hajhullás, az infúzió csöpögése vagy éppen a rák burjánzása „laza” témájában. A helyszín a kemoterápia egy helyisége, ahol össze van zárva négy különböző korú, társadalmi állású nő, mindegyiket rútul megtámadta a gyilkos kór, és vérmérséklet szerint igyekeznek vele felvenni, vagy éppen nem felvenni a harcot. Beindul az önáltatás mechanizmusa. Még azt a szót sem szabad kimondani, hogy halál. Egyikük, a legfrissebb beteg, egy ünnepelt színésznő, Hernádi Judit elementáris játékában, megelégeli az önámításözönt. Nem akarja alávetni magát az egészségügy el­gé­pie­se­dett üzemmenetének. Nem szokványos rutinhalált akar, gyógy­sze­rek tömegétől szétroncsolt testtel, hanem saját halált, és ameddig csak lehetséges, saját életet. Belekavar a túl ritkán eredményre jutó és a személyes sorsokat alig figyelembe venni tudó „egészséggyár” szokvány folyamatába. Kitör belőle.
A Happy Ending című darab izraeli szerzője, Anat Gov erősen érintett volt a témában. Egy év három hónappal élte túl a darabjának 2001-es ősbemutatóját. Nem ás feneketlen mélyre, nem olyan fájdalmasan, elrettentően viccel a halállal, mint ahogy azt például Örkény István tette. Gov inkább édes ostyában adagolja a keserű pirulát, hogy sokan bevegyék olyanok is, akik erre ostya nélkül nem lennének hajlandóak. Az Orlai Produkciós Irodától merészség, hogy bevállalta ezt a rendhagyó, bulvárba csúszó, de mégis sok mindenről beszélő darabot, ami amúgy remek játéklehetőséget biztosít a színészeknek. Margitai Ági idős asszonyt alakít, akire nagy ívben tesz a családja, de ő mégis mindenáron élni akar, sőt, ehhez még másoknak is próbál erőt adni. A Hegyi Barbara által megformált nő valaha meglehetősen kicsapongó életet élt, pusztította önmagát, most igyekszik elgondolkodni a lét értelmén. Bánfalvi Eszter vallásos, hatgyerekes családanya, aki küzd rendületlenül és megrendülten, tán neki van csipetnyi esélye, hogy valamennyire meggyógyul. Bertalan Ágnes a rideg ápolónőgép, akiből azért időnként kibuknak a leplezni kívánt érzelmek.
Szellemes riposztok, olykor poénözönök oldják a feszültséget. A fehér, rideg fénnyel megvilágított kórteremdíszlet jeges hidegséget áraszt. A színészek által hordott kopasz parókák egy ideig dermesztőek, aztán szintén a humor forrásai is. Gergye Krisztián ízlésficam nélkül, érezhető ihletettséggel rendezte meg a produkciót.