Simon M. Laham: Miért jó, ha néha rosszak vagyunk?
2014. december 01. / IM

A hét főbűn a teológiai, tudományos kutatások és a laikus nagy beszélgetések óriási rejtélye. Misztikumát évszázadok óta próbálják elemezni, megfejteni, igazolni vagy elvetni.

Ez még akkor is igaz, ha Nagy Szent Gergely pápa Kr. u. 590-ben írt Magna Moralia művében szereplő főbenjáró bűnökről mostanában a legtöbben a vérfagyasztó hollywoodi thrillerből (Seven) szerezték felületes tudásukat. A hét főbűnt (kevélység, irigység, harag, jóra való restség, fösvénység, torkosság, bujaság) a közelmúltban egyházi körökből is újra elővették, és modernkori bűnökkel egészítették ki a listát. Mindebből azt láthatjuk, hogy a bűnlajstrom kellően vadregényes ahhoz, hogy szívesen foglalkozzanak vele tudósok és műkedvelők egyaránt.
Erre jutott Simon M. Laham, ausztrál pszichológus is, aki jól ráérzett arra, hogy a bujaságtól a kevélységig terjedő rangsor kiváló apropó egy „hétköznapi pszichológia” jellegű könyv megírására. Laham abból a kissé provokatív aspektusból indul ki, hogy a bűnöknek megvan a maguk pozitív oldala is, a haragos ember kitartóbb a cél elérésében, a szexre vágyó célirányosabb és jobb döntéseket (is) hozhat, a kevély boldogabb, az irigy elszántabb lehet. Mindezeket az állításokat számos szociálpszichológiai kísérlettel támasztja alá a szerző. Amiket állít, azokban nincs is különösebb hiba, nagyobb probléma van azzal, amit viszont nem ír. A bűnöket kissé bagatellizáló, megengedő stílus érthető a fő mondanivaló megszilárdítása érdekében, ugyanakkor csúsztatásnak érezzük, hogy az egyes bűnök jellemzői közül igen elfogultan szelektálgat. Olyan elemeket vesz ki, tesz nevetségessé vagy értékel tolerálhatóvá, amelyek nem az adott bűn leglényegibb pontjai, az igazi veszélyeket gondosan kikerülgeti, említetlenül hagyja. Mindezzel együtt szórakoztató és tanulságos, könnyed műről van szó, de egy teológiai vitában az első öt percben elvérezne…

Kritika (4)
HVG Könyvek
237 oldal / 3500 Ft