Nappali ház
2014. december 01. /

A Litera és a Nyitott Műhely közös, Előhívás című sorozatának új évadában Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és Vári György

a rendszerváltás környékén induló, máig nagy hatású folyóiratok első lapszámaival foglalkozik. A most következő két új szériában a rend­szerváltás táján, a 80-as évek végén és a 90-es évek elején született, ezekben az időkben aktív, sokféle ízlést képviselő, gondolatformáló, mára többnyire megszűnt vagy átalakult, de mostanáig jelentős irodalmi folyóiratok induló lapszámait idézik meg. A most sorra kerülő Nappali ház 1989–1999 között, tíz éven át negyedévenként megjelent művészeti és irodalmi szemle volt. 1989-ben két száma jelent meg, júniusban és októberben, 1999-ben egy angol és német nyelvű nyári folyóiratszám.

Nyitott Műhely (XII., Ráth György u. 4.)
11. 12., 19h