2014. december 04. /
A vezénylés számára olyan, mint a boszorkányság, mint a varázslat. A 31 éves Robin Ticciatit igazi csodagyerekként tartják számon, aki hivatalosan sosem tanulta a karmesterséget, most mégis a világ legjobb zenekarait vezényli. Magyarországon legközelebb novemberben láthatjuk a Budapesti Fesztiválzenekar élén egy gazdag francia programmal, Berlioztól Ravelig.
Novemberben a Budapesti Fesztiválzenekar élén láthatjuk Robin Ticciatit, a valaha volt legfiatalabb karmestert, aki vezényelte a milánói Scala zenekarát. A 31 éves tehetség hivatalosan sosem tanult vezényelni, de olyan óriások voltak a mentorai, mint Sir Simon Rattle vagy Sir Colin Davis. Ezen túl abban hisz, hogy a művektől lehet a legtöbbet tanulni, azok tanítják meg az embert vezényelni.
Gyerekként először zongorázott, később hegedült és ütős hangszereken játszott, majd 15 évesen ráébredt: az a legcsodálatosabb, ha egyszerre muzsikál az összes hangszeren, vagyis vezényel. A szakma igazi feltörekvő csillagként emlegeti, de Ticciati ezzel nehezen azonosul, inkább egy növekvő fához hasonlítja magát, és azt mondja: „minél többet élek, annál többet szeretnék tanulni”.
Fiatal kora ellenére már ötödik évadját tölti a Skót Kamarazenekar élén, 2014-től kezdve pedig a rangos glyndebourne-i operafesztivál zenei vezetői feladatát is ő látja el. Az elmúlt esztendőkben a világ vezető zenekaraival és operatársulataival dolgozott. A vezénylésről azt vallja, „olyan, mintha mesélnél, és elvinnéd az embereket egy másik világba”.
Robin Ticciati és a Budapesti Fesztiválzenekar november 27-én, 29-én és 30-án nyolc évtized francia zenéjét hozza el a Művészetek Palotájába, Anna Caterina Antonacci mezzoszoprán énekesnő közreműködésével.
A legrégebbi mű az ifjú Berlioz Kleopátra halála című, Pierre-Ange Vieillard versére írott szólókantátája, amely 1829-ben keletkezett, vagyis szinte egyidős a Fantasztikus szimfóniával. A mű debütálása kudarcos volt, nem sikerült elnyerni vele a hőn áhított Római-díjat, a 20. század végén azonban újra felfedezték, és a szoprán és mezzoszoprán szólisták egyik kedvenc kantátájává nőtte ki magát.
A hangverseny többi darabja egy rövid zenetörténeti korszak produktuma. Gabriel Fauré kísérőzenét komponált Maurice Maeterlinck Pelléas és Mélisande című drámájának 1898-as londoni bemutatójához. Hogy Maeterlinck drámája mit jelenthetett a kortársaknak, jól szemlélteti, hogy a következő negyedszázadban Schönberget és Sibeliust is megihlette, Debussy pedig operát írt belőle. Kísérőzenéjéből Fauré utóbb négytételes szvitet írt hangversenytermi felhasználásra.
Maurice Ravel Nemes és érzelmes keringők című füzérét egy Ravel-hívekkel teli koncertteremben mutatták be 1911-ben Párizsban, a szerző megnevezése nélkül. A közönség zöme azonban nem ismerte fel Ravel stílusát, így tiltakozás és gúnykacaj követte az előadást. Volt, aki arra tippelt, hogy Erik Satie a szerző, mások Kodály Zoltánnak tulajdonították. Az impresszionista és modern elemeket tartalmazó, nyolc keringőből álló sorozatot a komponista Schubert mintájára készítette el zongorára, a zenekari változat pedig egy évvel később, 1912-ben keletkezett.
Három évvel Pelléas és Mélisande című operája premierje után, 1905 októberében ugyancsak Párizsban mutatták be Debussy A tenger című gyönyörű zenekari művét. A mára a 20. századi zene remekműveként ismert alkotás csak jóval később, Toscanininek köszönhetően találta meg helyét a zenekari repertoárban.
November 27-29-30.
Művészetek Palotája
Novemberben a Budapesti Fesztiválzenekar élén láthatjuk Robin Ticciatit, a valaha volt legfiatalabb karmestert, aki vezényelte a milánói Scala zenekarát. A 31 éves tehetség hivatalosan sosem tanult vezényelni, de olyan óriások voltak a mentorai, mint Sir Simon Rattle vagy Sir Colin Davis. Ezen túl abban hisz, hogy a művektől lehet a legtöbbet tanulni, azok tanítják meg az embert vezényelni.
Gyerekként először zongorázott, később hegedült és ütős hangszereken játszott, majd 15 évesen ráébredt: az a legcsodálatosabb, ha egyszerre muzsikál az összes hangszeren, vagyis vezényel. A szakma igazi feltörekvő csillagként emlegeti, de Ticciati ezzel nehezen azonosul, inkább egy növekvő fához hasonlítja magát, és azt mondja: „minél többet élek, annál többet szeretnék tanulni”.
Fiatal kora ellenére már ötödik évadját tölti a Skót Kamarazenekar élén, 2014-től kezdve pedig a rangos glyndebourne-i operafesztivál zenei vezetői feladatát is ő látja el. Az elmúlt esztendőkben a világ vezető zenekaraival és operatársulataival dolgozott. A vezénylésről azt vallja, „olyan, mintha mesélnél, és elvinnéd az embereket egy másik világba”.
Robin Ticciati és a Budapesti Fesztiválzenekar november 27-én, 29-én és 30-án nyolc évtized francia zenéjét hozza el a Művészetek Palotájába, Anna Caterina Antonacci mezzoszoprán énekesnő közreműködésével.
A legrégebbi mű az ifjú Berlioz Kleopátra halála című, Pierre-Ange Vieillard versére írott szólókantátája, amely 1829-ben keletkezett, vagyis szinte egyidős a Fantasztikus szimfóniával. A mű debütálása kudarcos volt, nem sikerült elnyerni vele a hőn áhított Római-díjat, a 20. század végén azonban újra felfedezték, és a szoprán és mezzoszoprán szólisták egyik kedvenc kantátájává nőtte ki magát.
A hangverseny többi darabja egy rövid zenetörténeti korszak produktuma. Gabriel Fauré kísérőzenét komponált Maurice Maeterlinck Pelléas és Mélisande című drámájának 1898-as londoni bemutatójához. Hogy Maeterlinck drámája mit jelenthetett a kortársaknak, jól szemlélteti, hogy a következő negyedszázadban Schönberget és Sibeliust is megihlette, Debussy pedig operát írt belőle. Kísérőzenéjéből Fauré utóbb négytételes szvitet írt hangversenytermi felhasználásra.
Maurice Ravel Nemes és érzelmes keringők című füzérét egy Ravel-hívekkel teli koncertteremben mutatták be 1911-ben Párizsban, a szerző megnevezése nélkül. A közönség zöme azonban nem ismerte fel Ravel stílusát, így tiltakozás és gúnykacaj követte az előadást. Volt, aki arra tippelt, hogy Erik Satie a szerző, mások Kodály Zoltánnak tulajdonították. Az impresszionista és modern elemeket tartalmazó, nyolc keringőből álló sorozatot a komponista Schubert mintájára készítette el zongorára, a zenekari változat pedig egy évvel később, 1912-ben keletkezett.
Három évvel Pelléas és Mélisande című operája premierje után, 1905 októberében ugyancsak Párizsban mutatták be Debussy A tenger című gyönyörű zenekari művét. A mára a 20. századi zene remekműveként ismert alkotás csak jóval később, Toscanininek köszönhetően találta meg helyét a zenekari repertoárban.
November 27-29-30.
Művészetek Palotája