V. Gyerekszem Filmfesztivál
2015. február 02. /

Idén májusban már ötödik alkalommal mérhetik össze fantáziájukat, tudásukat és rendezői, operatőri készségeiket a kiskorú filmkészítők a Gyerekszem Filmfesztiválon.

Az országos megmérettetésen a vetítések mellett filmes szakmai fórumok és szakmai konferencia színesíti a programot. A rendezvény arca és házigazdája Till Attila. A beküldött alkotások közül mind­e­gyi­ket levetítik – a mezőnyből előzsűri választja majd ki a versenybe kerülő legjobbakat. Ezeket öttagú, filmes szakemberekből álló bírák és diákzsűri értékeli, és a közönségszavazatok alapján is kiosztanak szponzorok és felajánlók által biztosított értékes ajándékokat. A film­fesztiválra 4–19 év közötti gyerekek jelentkezhetnek a Kicsi a bors, de erős (4–12 év), az Ifjú titánok (13-19 év) és a Gyerekszem-öregszem (19 év fölötti alkotók, akik a fesztiválra beküldött filmjüket még 19 éves kor előtt készítették) kategóriákban. Pályázni animációval és zenés videoklippel éppúgy lehet, mint rövid- és dokumentumfilmmel, az egyetlen kikötés, hogy az elkészült alkotás hossza ne haladja meg a 15 percet.

Beküldési határidő: február 15.
www.gyerekszemfilmfesztival.hu