2015. február 02. / Szepesi Krisztina
Csepregi Éva karrierje több mint negyven éve kezdődött, de még most is hetente lép színpadra, sőt, mindig megújulásra kész, legyen szó swinglemezről vagy 21. századi színpadképről. Február 20-án a SYMA Csarnokban pedig akár meg is ünnepelhetnék a Neoton Família Sztárjai formáció tizedik születésnapját, de inkább azt akarják megmutatni, mennyiféle zenét is játszottak az évek során.
Ha 1972-től számoljuk a karriered kezdetét, akkor ez bizony már egy elég hosszú aktív pályafutás.
Cs. É.: Én magam is a Ki mit tud?-tól számolom ezt, de már néhány évvel azelőtt elkezdődtek a dolgok. Annak idején persze nem gondoltam volna, hogy az egész életemet ezen a pályán fogom eltölteni, annak ellenére, hogy mindig erre vágytam. Mégsem volt tudatos választás, hiszen úgy emlékszem, hogy amikor az első fesztiválon, amin részt vettem nézőként, kijött a színpadra Koncz Zsuzsa, és olyan gyönyörűen ragyogott a szája, csak az járt az eszemben, hogy én is olyan szájfényt akarok. Vagyis először nem elsősorban azzal a lendülettel vágtam neki, hogy megosszam a mondanivalómat a közönséggel.
Ráadásul, ha példaképekről van szó, akkor is meglepő módon leginkább férfi előadókat jelölsz meg.
Cs. É.: Nem feltétlenül azokat a művészeket szeretjük a legjobban, akiket példaképnek választunk, ők inkább olyat tudnak mutatni, amire kíváncsiak vagyunk. Kocsis Zoltán mondta azt nemrég, hogy a művészet az utánzással kezdődik. Felvételeket láttam Kóbor Jánosról, Rod Stewartról, és persze nem válhat az ember olyanná, mint ők, de kétségtelenül kinyitotta a fantáziámat az, amit láttam. Az már az ízlésen, a tehetségen és a mértéktartáson múlt, mit tudtam ebből kibányászni és a magam javára fordítani. Mindig úgy gondoltam, elég nőies karakter vagyok ahhoz, hogy a férfias gesztusok irányába is elvihessem az előadásomat, és amúgy is rengeteg fiú volt körülöttem a színpadon, ráadásul a diszkótól a rockig sokfélét játszottunk, így ahhoz is alkalmazkodni kellett megjelenésben. Mondom ezt, miközben a menedzserünk mindig a szöveget tartotta a legfontosabbnak, ami mára kicsit ki is ment a divatból.
Ti mégsem mentetek ki a divatból, hiszen tele van a koncertnaptárad.
Cs. É.: Talán annak idején, amikor elszántuk magunkat, hogy megtaláljuk a megfelelő irányt, jól dolgoztunk. Nyolcan voltunk három lánnyal, pedig akkoriban még nagyon fiús volt a zenekari szakma. Arra jutottunk, hogy ebben a kis országban nem érdemes rétegzenét csinálni, ha népszerűek szeretnénk lenni. Vagyis sok embernek kell játszani, de el kell dönteni, hogy kicsiknek vagy nagyoknak, a csöves stílusúaknak vagy azoknak, akik nem ebben az akkor nagyon divatos elszakadásban hittek, hanem végzik a dolgukat, és szórakozni vágynak. Mi pedig úgy döntöttünk, utóbbiakat választjuk, és szóljanak a dalok többnyire rólunk, hiszen azt tudjuk leghitelesebben előadni. A diszkó akkor progresszív irányzat volt, hozta az új hangszereket, de költséges lett volna megjeleníteni olyan revüszerűen, amit a stílus megkívánt, így a rock őszinteségével együtt vittük színpadra. Lehet, hogy ezek így összegyúrva még ma is bizsergést keltenek az emberekben. A sláger pedig akkor jó, ha a szöveg, a dal és az előadó nagyon erős hangulatot áraszt, amitől megfogják az emberek egymás kezét, és bármikor hallják újra, visszahozza a szép emlékeket. Azt hiszem, maguk a fellépések is meggyőzik az embereket, hiszen bárhova megyünk, szinte azonnal egyeztetni akarnak a következő koncertünkről. Vagyis a legjobb reklám az, ha mindig jót nyújtunk és igyekszünk megújulni is. Mivel tényleg rengeteg fellépésünk van, jövőre már megújult színpadképpel, új világítással, LED-fal rendszerrel utazunk mindenhova. Ezzel és néhány új dallal talán sikerül majd továbblépnünk. Így is van több mint 400 dal, ha a tagok összes anyagát összeadjuk, amiből mindig van néhány, amit nem hagyhatunk ki a műsorból, miközben van azért lehetőségünk olyan számokat is előadni, amivel meglepetést okozunk.
A megújulás számodra egyébként is fontos, hiszen tavaly swing stílusban énekeltél fel Neoton-dalokat.
Cs. É.: Pásztor Laci keresett meg engem a legutóbbi átdolgozás-lemez ötletével, és bár nagyon örültem neki, először azért kételkedtem benne, hogy mit tudok kezdeni a stílussal. Sok koncertünk volt az Orfeumban ebből, és kicsit mindig továbbfejlesztjük a műsort. Néha egy-egy dal erényei jobban kijönnek, ha kicsit más oldalról nézünk rá.
Február 20-án megünneplitek a tízéves fennállást?
Cs. É.: Nem volt terv, hogy ez születésnapi koncert legyen, de lehetne akár az is. A Neoton-történet nagyon hosszú. és mivel nem szeretnénk az egészet kisajátítani, ragaszkodtam hozzá, hogy Neoton Família Sztárjai néven lépjünk fel. Mindig arra törekszünk, hogy azokat a dalokat énekeljük, melyek szólistái mi voltunk a jelenlegi csapat tagjaival. Ezen a koncerten az is cél, hogy kidomborítsuk, mennyiféle zenét játszottunk. Hiszen amikor Ádám a zenekarba lépett, hozott magával egy erősen rockos vonalat, de volt lírai korszakunk is, és az est végén megmutatjuk a diszkót is, amikor már, remélem, mindenki táncolni fog a nézőtéren. Még a Művészetek Palotájában is felálltak táncolni, pedig az visszafogottabb hangulatú, akusztikus koncert volt. Ha végiggondolom, még én se hiszem el néha, hogy mennyi mindenen mentünk át, de úgy vélem, a zenekar és a szövegek szép ívet adnak ennek a sokféleségnek.
Tudnál te e nélkül élni?
Cs. É.: Nem nagyon. Amikor a nyári turné után volt két hét szünet, megnyugodtam, hogy végre hátradőlhetek egy kicsit, de már a második napon nem tudtam magammal mit kezdeni, és jött az érzés, hogy mire való vagyok én egyáltalán, ha nem énekelek.
Hogy bírod még most is rengeteg fellépést?
Cs. É.: Most egy kicsit fáradt a hangom, de van egy nagyszerű új énektanárom, Nádor Magda, aki nagyon sok mindent tanított és tanít nekem most is. Úgy érzem, a színpad kötelez, az én prioritásom pedig a tetszeni vágyás, vagyis folyamatosan meg akarom hódítani a közönséget, ezért pedig tenni kell.
Ha 1972-től számoljuk a karriered kezdetét, akkor ez bizony már egy elég hosszú aktív pályafutás.
Cs. É.: Én magam is a Ki mit tud?-tól számolom ezt, de már néhány évvel azelőtt elkezdődtek a dolgok. Annak idején persze nem gondoltam volna, hogy az egész életemet ezen a pályán fogom eltölteni, annak ellenére, hogy mindig erre vágytam. Mégsem volt tudatos választás, hiszen úgy emlékszem, hogy amikor az első fesztiválon, amin részt vettem nézőként, kijött a színpadra Koncz Zsuzsa, és olyan gyönyörűen ragyogott a szája, csak az járt az eszemben, hogy én is olyan szájfényt akarok. Vagyis először nem elsősorban azzal a lendülettel vágtam neki, hogy megosszam a mondanivalómat a közönséggel.
Ráadásul, ha példaképekről van szó, akkor is meglepő módon leginkább férfi előadókat jelölsz meg.
Cs. É.: Nem feltétlenül azokat a művészeket szeretjük a legjobban, akiket példaképnek választunk, ők inkább olyat tudnak mutatni, amire kíváncsiak vagyunk. Kocsis Zoltán mondta azt nemrég, hogy a művészet az utánzással kezdődik. Felvételeket láttam Kóbor Jánosról, Rod Stewartról, és persze nem válhat az ember olyanná, mint ők, de kétségtelenül kinyitotta a fantáziámat az, amit láttam. Az már az ízlésen, a tehetségen és a mértéktartáson múlt, mit tudtam ebből kibányászni és a magam javára fordítani. Mindig úgy gondoltam, elég nőies karakter vagyok ahhoz, hogy a férfias gesztusok irányába is elvihessem az előadásomat, és amúgy is rengeteg fiú volt körülöttem a színpadon, ráadásul a diszkótól a rockig sokfélét játszottunk, így ahhoz is alkalmazkodni kellett megjelenésben. Mondom ezt, miközben a menedzserünk mindig a szöveget tartotta a legfontosabbnak, ami mára kicsit ki is ment a divatból.
Ti mégsem mentetek ki a divatból, hiszen tele van a koncertnaptárad.
Cs. É.: Talán annak idején, amikor elszántuk magunkat, hogy megtaláljuk a megfelelő irányt, jól dolgoztunk. Nyolcan voltunk három lánnyal, pedig akkoriban még nagyon fiús volt a zenekari szakma. Arra jutottunk, hogy ebben a kis országban nem érdemes rétegzenét csinálni, ha népszerűek szeretnénk lenni. Vagyis sok embernek kell játszani, de el kell dönteni, hogy kicsiknek vagy nagyoknak, a csöves stílusúaknak vagy azoknak, akik nem ebben az akkor nagyon divatos elszakadásban hittek, hanem végzik a dolgukat, és szórakozni vágynak. Mi pedig úgy döntöttünk, utóbbiakat választjuk, és szóljanak a dalok többnyire rólunk, hiszen azt tudjuk leghitelesebben előadni. A diszkó akkor progresszív irányzat volt, hozta az új hangszereket, de költséges lett volna megjeleníteni olyan revüszerűen, amit a stílus megkívánt, így a rock őszinteségével együtt vittük színpadra. Lehet, hogy ezek így összegyúrva még ma is bizsergést keltenek az emberekben. A sláger pedig akkor jó, ha a szöveg, a dal és az előadó nagyon erős hangulatot áraszt, amitől megfogják az emberek egymás kezét, és bármikor hallják újra, visszahozza a szép emlékeket. Azt hiszem, maguk a fellépések is meggyőzik az embereket, hiszen bárhova megyünk, szinte azonnal egyeztetni akarnak a következő koncertünkről. Vagyis a legjobb reklám az, ha mindig jót nyújtunk és igyekszünk megújulni is. Mivel tényleg rengeteg fellépésünk van, jövőre már megújult színpadképpel, új világítással, LED-fal rendszerrel utazunk mindenhova. Ezzel és néhány új dallal talán sikerül majd továbblépnünk. Így is van több mint 400 dal, ha a tagok összes anyagát összeadjuk, amiből mindig van néhány, amit nem hagyhatunk ki a műsorból, miközben van azért lehetőségünk olyan számokat is előadni, amivel meglepetést okozunk.
A megújulás számodra egyébként is fontos, hiszen tavaly swing stílusban énekeltél fel Neoton-dalokat.
Cs. É.: Pásztor Laci keresett meg engem a legutóbbi átdolgozás-lemez ötletével, és bár nagyon örültem neki, először azért kételkedtem benne, hogy mit tudok kezdeni a stílussal. Sok koncertünk volt az Orfeumban ebből, és kicsit mindig továbbfejlesztjük a műsort. Néha egy-egy dal erényei jobban kijönnek, ha kicsit más oldalról nézünk rá.
Február 20-án megünneplitek a tízéves fennállást?
Cs. É.: Nem volt terv, hogy ez születésnapi koncert legyen, de lehetne akár az is. A Neoton-történet nagyon hosszú. és mivel nem szeretnénk az egészet kisajátítani, ragaszkodtam hozzá, hogy Neoton Família Sztárjai néven lépjünk fel. Mindig arra törekszünk, hogy azokat a dalokat énekeljük, melyek szólistái mi voltunk a jelenlegi csapat tagjaival. Ezen a koncerten az is cél, hogy kidomborítsuk, mennyiféle zenét játszottunk. Hiszen amikor Ádám a zenekarba lépett, hozott magával egy erősen rockos vonalat, de volt lírai korszakunk is, és az est végén megmutatjuk a diszkót is, amikor már, remélem, mindenki táncolni fog a nézőtéren. Még a Művészetek Palotájában is felálltak táncolni, pedig az visszafogottabb hangulatú, akusztikus koncert volt. Ha végiggondolom, még én se hiszem el néha, hogy mennyi mindenen mentünk át, de úgy vélem, a zenekar és a szövegek szép ívet adnak ennek a sokféleségnek.
Tudnál te e nélkül élni?
Cs. É.: Nem nagyon. Amikor a nyári turné után volt két hét szünet, megnyugodtam, hogy végre hátradőlhetek egy kicsit, de már a második napon nem tudtam magammal mit kezdeni, és jött az érzés, hogy mire való vagyok én egyáltalán, ha nem énekelek.
Hogy bírod még most is rengeteg fellépést?
Cs. É.: Most egy kicsit fáradt a hangom, de van egy nagyszerű új énektanárom, Nádor Magda, aki nagyon sok mindent tanított és tanít nekem most is. Úgy érzem, a színpad kötelez, az én prioritásom pedig a tetszeni vágyás, vagyis folyamatosan meg akarom hódítani a közönséget, ezért pedig tenni kell.