2015. február 02. / Szepesi Krisztina
Botvay Károly ugyan 81 éves, 1983 óta tanít és a Budapesti Vonósok Kamarazenekar művészeti vezetőjeként is lassan kerek évfordulót ünnepel, mégsem fáradt még bele a sok munkába, sőt, ahogyan ő fogalmaz, ez élteti. Zenekarával 2015. január 1-jén különleges újévi koncertre készül a Corinthia Hotel Budapest báltermében, de számos izgalmas programot kínálnak az évad hátralevő részére is.
Rengeteg feladatot vállal, szinte már túlteljesít.
B. K.: Ezek a dolgok tartanak életben. Amíg egészséggel és érdeklődéssel bírom, éltet a tanítás és a zene. Mert minden mű egy kihívás még akkor is, ha nem tűnik újdonságnak. Nemrég például Radnóti halála 70 éves évfordulójának alkalmából előadtuk Bartók Divertimentóját és ugyan a zenekar már többször játszotta korábban ezt a művet, ahányszor újra elővesszük, új kihívást jelent, hiszen mindig van előrelépési lehetőség. Ugye a művet legjobban a szerző tudta, ő álmodta meg, azóta pedig mi, akik előadjuk, próbálunk a nyomdokaiba lépni, és igyekszünk azokat a hangulatokat, jelentéseket átvenni és közvetíteni a közönség felé, amit a szerző szeretett volna elmondani. És ugyanezek a feladatok megjelennek tanítás közben is, ahol szintén próbáljuk megoldani a megoldhatatlant.
Azzal, hogy két éve nem szólamvezető, kevesebbet játszik.
B. K.: De a hangszert nem tettem le soha, most is sokat kamarázok, nemrég pedig két japán növendékemmel léptem fel az Óbudai Társaskörben, ahol Haydnt és Beethovent játszottunk. Vagyis mindig van feladat, sok változást nem jelentett, hogy már nem vagyok szólamvezető. Annyit talán, hogy kívülről mértékadóbban lehet ránézni a zenekarra úgy, hogy nem ülök benne. Jobban látom így az arányokat és a fontossági sorrendet, könnyebben tudok tanácsot adni, segíteni. Ez akkor is előjön, amikor olyan művet tanítok a növendékeimnek, amit én magam is játszok. Itt aztán később én is tudom hasznosítani azt, amit kívülről, a növendékeim játékán megfigyeltem.
A huszonéves diákok nagyon mást gondolnak a zenéről, mint ön?
B. K.: A zeneszerzők egyetlen módszere arra, hogy hátrahagyják a műveiket, az, hogy papírra vetik. A kotta valóban fontos, hiszen az közvetíti a hangokat, de ahogy Mahler is mondta, a zenében a hangok a legkevésbé fontosak, mert a zene a legfontosabb. Ezt persze könnyű mondani. Vagyis a diákokkal együtt gondolkodva a kottától elindulunk a zene felé és megpróbálunk eljutni a szerzőig. Valóban változnak egy kicsit a generációk. A mai fiatalság például sokkal gyorsabban reagál, talán gyorsabban a természetes emberi reakciónál. A művek viszont nem komputerrel és okostelefonon íródtak, hanem megálmodták őket, és közben lélegzetet is vettek. Bach idejében a gyorsaságot egy ló futása jelentette, ma meg már egy Forma-1-es autó mutatja ugyanezt. Vagyis az arányok megváltoztak, de nem szabad, hogy a zene ilyen tempóban változzon. Ezért van, hogy az ifjúságot sokszor még a levegővételre is meg kell tanítani.
A Budapesti Vonósokkal azért igyekeznek nyitni a fiatalok, az újdonságok felé.
B. K.: Tudomásul kell vennünk, hogy együtt élünk a fiatalokkal, ezzel pedig mi is változunk. A fiatalsággal külön is foglalkozunk, hiszen a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola növendékeivel rendszeresen összeülünk játszani, és minden évben kétszer koncertezünk is. Ez alatt pedig tanulhatnak tőlünk és nyilván mi is tanulunk tőlük.
Az újévi koncerten pedig talán a fiataloktól is inspirálva rengeteg zenei stílus előkerül.
B. K.: Felfedeztük ezt a csodaembert, Orosz Zoltán harmonikást, akivel közösen játszunk a Corinthia Hotel Budapest báltermében. Újévkor mindig valami különlegességet adunk és igyekszünk ilyenkor lazítani magunkon is. Orosz mesterrel közösen állítottuk össze az est műsorát, de azon kívül, hogy a klasszikusoktól a francia sanzonokon és a balkán zenéjén át az argentin tangóig mindenfélét játszunk, többet nem árulhatok el, legyen meglepetés a program. Vannak azért komoly sorozataink is még az évadban. Idén indult el a Bach közelében, melyben a Művészetek Palotájának Üvegtermében dr. Kamp Salamon elemzésével és vezényletével a Lutheránia Énekkarral és szólistákkal együtt különböző Bach-kantátákat adunk elő. A Klasszikusok tükrében című sorozatunkban pedig a klasszikus és a modern kortárs műveket fűzzük egy csokorba a jövő évben is a Budapest Music Centerben. A 2015/16-os szezonban egy spanyol és két németországi turnénk is lesz a zenekarral, amik szintén izgalmas feladatnak ígérkeznek.
Hetente lépnek fel a főváros, de az egész ország, sőt, ahogy említette, Európa koncertszínpadain…
B. K.: Volt olyan hónap is, amikor egy este két koncert volt, sőt, olyan is, hogy egy időben adtunk két koncertet. Egy Eötvös-opera ősbemutatója ment a Zeneakadémia Solti Termében, miközben a Vígadóban a Kollár Éva Monteverdi kórusa által adott koncert volt, a Budapesti Vonósok pedig mindkét műsorban képviseltette magát néhány taggal.
Az 1977-ben alakult zenekar hamarosan negyvenedik születésnapját ünnepli. Ennek megnyugtató tudatában játszhatnák a nagy klasszikus műveket, önök azonban mindig kitalálnak valami újdonságot.
B. K.: Nagyon színes manapság a koncertéletünk itthon a sok nehézség ellenére is, koordinálva sincs, igazából egymást megkérdezve igyekszünk elkerülni, hogy egy este két helyen ne játsszák ugyanazt a művet. Vagyis a színes kínálatból csak valami még színesebb műsorral lehet kitűnni. Örökösen újítani kell, hiszen az elmúlt negyven évben nemcsak a repertoár, de a koncertek hossza is jelentősen megváltozott.
Rengeteg feladatot vállal, szinte már túlteljesít.
B. K.: Ezek a dolgok tartanak életben. Amíg egészséggel és érdeklődéssel bírom, éltet a tanítás és a zene. Mert minden mű egy kihívás még akkor is, ha nem tűnik újdonságnak. Nemrég például Radnóti halála 70 éves évfordulójának alkalmából előadtuk Bartók Divertimentóját és ugyan a zenekar már többször játszotta korábban ezt a művet, ahányszor újra elővesszük, új kihívást jelent, hiszen mindig van előrelépési lehetőség. Ugye a művet legjobban a szerző tudta, ő álmodta meg, azóta pedig mi, akik előadjuk, próbálunk a nyomdokaiba lépni, és igyekszünk azokat a hangulatokat, jelentéseket átvenni és közvetíteni a közönség felé, amit a szerző szeretett volna elmondani. És ugyanezek a feladatok megjelennek tanítás közben is, ahol szintén próbáljuk megoldani a megoldhatatlant.
Azzal, hogy két éve nem szólamvezető, kevesebbet játszik.
B. K.: De a hangszert nem tettem le soha, most is sokat kamarázok, nemrég pedig két japán növendékemmel léptem fel az Óbudai Társaskörben, ahol Haydnt és Beethovent játszottunk. Vagyis mindig van feladat, sok változást nem jelentett, hogy már nem vagyok szólamvezető. Annyit talán, hogy kívülről mértékadóbban lehet ránézni a zenekarra úgy, hogy nem ülök benne. Jobban látom így az arányokat és a fontossági sorrendet, könnyebben tudok tanácsot adni, segíteni. Ez akkor is előjön, amikor olyan művet tanítok a növendékeimnek, amit én magam is játszok. Itt aztán később én is tudom hasznosítani azt, amit kívülről, a növendékeim játékán megfigyeltem.
A huszonéves diákok nagyon mást gondolnak a zenéről, mint ön?
B. K.: A zeneszerzők egyetlen módszere arra, hogy hátrahagyják a műveiket, az, hogy papírra vetik. A kotta valóban fontos, hiszen az közvetíti a hangokat, de ahogy Mahler is mondta, a zenében a hangok a legkevésbé fontosak, mert a zene a legfontosabb. Ezt persze könnyű mondani. Vagyis a diákokkal együtt gondolkodva a kottától elindulunk a zene felé és megpróbálunk eljutni a szerzőig. Valóban változnak egy kicsit a generációk. A mai fiatalság például sokkal gyorsabban reagál, talán gyorsabban a természetes emberi reakciónál. A művek viszont nem komputerrel és okostelefonon íródtak, hanem megálmodták őket, és közben lélegzetet is vettek. Bach idejében a gyorsaságot egy ló futása jelentette, ma meg már egy Forma-1-es autó mutatja ugyanezt. Vagyis az arányok megváltoztak, de nem szabad, hogy a zene ilyen tempóban változzon. Ezért van, hogy az ifjúságot sokszor még a levegővételre is meg kell tanítani.
A Budapesti Vonósokkal azért igyekeznek nyitni a fiatalok, az újdonságok felé.
B. K.: Tudomásul kell vennünk, hogy együtt élünk a fiatalokkal, ezzel pedig mi is változunk. A fiatalsággal külön is foglalkozunk, hiszen a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola növendékeivel rendszeresen összeülünk játszani, és minden évben kétszer koncertezünk is. Ez alatt pedig tanulhatnak tőlünk és nyilván mi is tanulunk tőlük.
Az újévi koncerten pedig talán a fiataloktól is inspirálva rengeteg zenei stílus előkerül.
B. K.: Felfedeztük ezt a csodaembert, Orosz Zoltán harmonikást, akivel közösen játszunk a Corinthia Hotel Budapest báltermében. Újévkor mindig valami különlegességet adunk és igyekszünk ilyenkor lazítani magunkon is. Orosz mesterrel közösen állítottuk össze az est műsorát, de azon kívül, hogy a klasszikusoktól a francia sanzonokon és a balkán zenéjén át az argentin tangóig mindenfélét játszunk, többet nem árulhatok el, legyen meglepetés a program. Vannak azért komoly sorozataink is még az évadban. Idén indult el a Bach közelében, melyben a Művészetek Palotájának Üvegtermében dr. Kamp Salamon elemzésével és vezényletével a Lutheránia Énekkarral és szólistákkal együtt különböző Bach-kantátákat adunk elő. A Klasszikusok tükrében című sorozatunkban pedig a klasszikus és a modern kortárs műveket fűzzük egy csokorba a jövő évben is a Budapest Music Centerben. A 2015/16-os szezonban egy spanyol és két németországi turnénk is lesz a zenekarral, amik szintén izgalmas feladatnak ígérkeznek.
Hetente lépnek fel a főváros, de az egész ország, sőt, ahogy említette, Európa koncertszínpadain…
B. K.: Volt olyan hónap is, amikor egy este két koncert volt, sőt, olyan is, hogy egy időben adtunk két koncertet. Egy Eötvös-opera ősbemutatója ment a Zeneakadémia Solti Termében, miközben a Vígadóban a Kollár Éva Monteverdi kórusa által adott koncert volt, a Budapesti Vonósok pedig mindkét műsorban képviseltette magát néhány taggal.
Az 1977-ben alakult zenekar hamarosan negyvenedik születésnapját ünnepli. Ennek megnyugtató tudatában játszhatnák a nagy klasszikus műveket, önök azonban mindig kitalálnak valami újdonságot.
B. K.: Nagyon színes manapság a koncertéletünk itthon a sok nehézség ellenére is, koordinálva sincs, igazából egymást megkérdezve igyekszünk elkerülni, hogy egy este két helyen ne játsszák ugyanazt a művet. Vagyis a színes kínálatból csak valami még színesebb műsorral lehet kitűnni. Örökösen újítani kell, hiszen az elmúlt negyven évben nemcsak a repertoár, de a koncertek hossza is jelentősen megváltozott.