2015. február 04. / Szepesi Krisztina
Détár Enikő állandóan mozgásban van, próbáról előadásra, előadásról próbára siet, miközben ahogy mondja, igyekszik jól szervezni az életét. Játszik a Madách Színházban, Nyíregyházán, a RaM-ban, most pedig új szerepre készül. A Turay Ida Színházban februárban mutatják be a Charley nénjét.
Az elmúlt éveid elég viharosak voltak a munkák és a magánélet terén is.
D. E.: A munkák terén inkább jó dolgom volt, hiszen az elmúlt három évben több bemutatóm volt, mint előtte hat évig összesen. És bár igyekszem odafigyelni arra, hogy a munkámat összeegyeztessem a magánéletemmel, azért hajlamos vagyok túlvállalni magam. De ha azt nézzük, hogy egy casting után nem derül ki azonnal, hogy megkaptam-e a szerepet, hanem adott esetben csak két-három hónap múlva jeleznek vissza, sokszor nem is tudhatom előre, mi vár rám. Magyarországon egyébként is nagyon kevés olyan ember él, aki pontosan tudja, a következő évben mi lesz a feladata, ezért én is, ahogy sokan, igent mondok minden jónak tűnő lehetőségre. Így persze sokszor járok úgy, hogy a végén nehéz mindent teljesíteni, hiszen van, hogy egyszerre két darabot próbálok, ami nagyon nehéz, pláne, hogy már elmúltam húszéves.
Sőt, a munkáid miatt sokszor utaznod is kell.
D. E.: Valóban nemcsak Budapesten játszom, hanem vidékre is járok fellépni, és eközben igyekszem megélni az anyaságot is, nemcsak a kiskorúval, de a nagylányommal is, aki azért már elkezdte élni a felnőtt életét. De nem tudom mindig jól csinálni és nem is akarom azt hinni, hogy ez lehetséges. Igenis vannak pillanatok, amikor összecsapnak a fejem felett a hullámok, de mindent megteszek azért, hogy megoldódjanak a problémák. A szövegtanulásra például az elmúlt években azt találtam ki, hogy felolvasom a szöveget, felveszem, és ezt hallgatom út közben az autóban, főzés közben, vagy éppen akkor, amikor egy utazás előtt pakolok. De olyan is előfordul, hogy elmegyek a Madách Színház súgójához, és vele dolgozunk együtt. Azért is kellett sokféle módszert kitalálnom, mert képtelen vagyok leülni és órákig tanulni. Csodálom is azokat az embereket, akik képesek erre.
Mondtad, hogy jársz castingokra, miközben azt gondolná az ember, hogy téged, mint elismert énekes-színésznőt, felkérnek a szerepekre.
D. E.: Ez egyáltalán nem így van, és nem csak az olyan csúcsprodukcióknál, mint a Mamma Mia! A Turay Ida Színházban azonban nem volt szükség meghallgatásra. Ott az első feladatomat úgy kaptam meg, hogy valaki más mégsem tudta vállalni. A tévés műsorvezetőségre is úgy kértek fel, hogy nagyon gyorsan kerestek valakit, aki elvállalja az épp babát váró Bartha Szilvi helyett a feladatot, aki ismert, és képes gyorsan alkalmazkodni egy új helyzethez. Vagyis életemben nagyon sokszor voltam én a B-terv, miközben lehet, hogy kívülről úgy tűnik, nekem csak megszületni volt nehéz, és utána minden jött magától. De egyáltalán nem zavar, hogy sokszor másodikként gondolnak rám.
A Turay Ida Színházzal olyan jól sikerült az első, hirtelen jött feladat, hogy most már a harmadik szerepet kapod.
D. E.: Pont az első szerepem próbaidőszakában derült ki, hogy nem egészen úgy áll a házasságom, mint gondoltam, és akkoriban veszítettem el az édesanyámat is, vagyis megfordult a fejemben, hogy visszaadom a szerepet, de azt éreztem, hogy sem az igazgató Darvasi Ilonával, sem pedig a kollégákkal – többek közt a csodálatos, Kossuth-díjas Pásztor Erzsikével – nem tehetem meg, hogy az én válságom miatt kilépjek a produkcióból. Mindenképpen jó döntést hoztam, mert szeretek egy csapathoz tartozni, és azt hiszem, most, hogy a harmadik bemutatóra készülünk, egy kicsit ide is tartozom. Nagyon társas lény vagyok, és bár ahogy az ember idősödik, egyre kevesebb embert visel el a környezetében, azokra, akik fontosak, szükségem van. Mindenhol jó kapcsolatok alakulnak ki, ahogy a Madáchban is, ahol játszom a Mary Poppinsban, a Macskákban, a Poligamyban és Mamma Mia!-ban. De utazunk a Makrancos Katával és A kaktusz virágával, miközben a Spirit Színházzal próbálom a Csodálatos vagy, Júliát is.
A Charley nénjében ismét megtalált téged a nagyvilági, dögös nő karaktere.
D. E.: Valóban ebből van a legtöbb, de annyira örülök annak, hogy még nagyon sokféle karakterszerepet is játszhatok. Most például az egészen fiatal nőtől az öregasszonyig mindenfélét. Persze azért az nagyon fontos számomra, hogy odafigyeljek a külsőmre. Ráadásul amellett, hogy a televíziós szerepléseimből főleg énekesnőként ismernek, nagyon sok prózai szerepem is van. Rengeteg jó lehetőséget kapok, ez a munka pedig különösen érdekes lesz számomra, hiszen Nyírő Beával, az előadás rendezőjével egy időben jártunk a színművészetire, Győri Péter évfolyamtársam volt, Nádas Gyuri pedig osztálytársam volt egy évig, amíg ki nem lépett, hogy Markossal közös produkciókat csináljanak. Vagyis olyanokkal dolgozhatok együtt most a Turay Ida Színházban, akikkel egy időben kezdtük a pályánkat.
Az elmúlt éveid elég viharosak voltak a munkák és a magánélet terén is.
D. E.: A munkák terén inkább jó dolgom volt, hiszen az elmúlt három évben több bemutatóm volt, mint előtte hat évig összesen. És bár igyekszem odafigyelni arra, hogy a munkámat összeegyeztessem a magánéletemmel, azért hajlamos vagyok túlvállalni magam. De ha azt nézzük, hogy egy casting után nem derül ki azonnal, hogy megkaptam-e a szerepet, hanem adott esetben csak két-három hónap múlva jeleznek vissza, sokszor nem is tudhatom előre, mi vár rám. Magyarországon egyébként is nagyon kevés olyan ember él, aki pontosan tudja, a következő évben mi lesz a feladata, ezért én is, ahogy sokan, igent mondok minden jónak tűnő lehetőségre. Így persze sokszor járok úgy, hogy a végén nehéz mindent teljesíteni, hiszen van, hogy egyszerre két darabot próbálok, ami nagyon nehéz, pláne, hogy már elmúltam húszéves.
Sőt, a munkáid miatt sokszor utaznod is kell.
D. E.: Valóban nemcsak Budapesten játszom, hanem vidékre is járok fellépni, és eközben igyekszem megélni az anyaságot is, nemcsak a kiskorúval, de a nagylányommal is, aki azért már elkezdte élni a felnőtt életét. De nem tudom mindig jól csinálni és nem is akarom azt hinni, hogy ez lehetséges. Igenis vannak pillanatok, amikor összecsapnak a fejem felett a hullámok, de mindent megteszek azért, hogy megoldódjanak a problémák. A szövegtanulásra például az elmúlt években azt találtam ki, hogy felolvasom a szöveget, felveszem, és ezt hallgatom út közben az autóban, főzés közben, vagy éppen akkor, amikor egy utazás előtt pakolok. De olyan is előfordul, hogy elmegyek a Madách Színház súgójához, és vele dolgozunk együtt. Azért is kellett sokféle módszert kitalálnom, mert képtelen vagyok leülni és órákig tanulni. Csodálom is azokat az embereket, akik képesek erre.
Mondtad, hogy jársz castingokra, miközben azt gondolná az ember, hogy téged, mint elismert énekes-színésznőt, felkérnek a szerepekre.
D. E.: Ez egyáltalán nem így van, és nem csak az olyan csúcsprodukcióknál, mint a Mamma Mia! A Turay Ida Színházban azonban nem volt szükség meghallgatásra. Ott az első feladatomat úgy kaptam meg, hogy valaki más mégsem tudta vállalni. A tévés műsorvezetőségre is úgy kértek fel, hogy nagyon gyorsan kerestek valakit, aki elvállalja az épp babát váró Bartha Szilvi helyett a feladatot, aki ismert, és képes gyorsan alkalmazkodni egy új helyzethez. Vagyis életemben nagyon sokszor voltam én a B-terv, miközben lehet, hogy kívülről úgy tűnik, nekem csak megszületni volt nehéz, és utána minden jött magától. De egyáltalán nem zavar, hogy sokszor másodikként gondolnak rám.
A Turay Ida Színházzal olyan jól sikerült az első, hirtelen jött feladat, hogy most már a harmadik szerepet kapod.
D. E.: Pont az első szerepem próbaidőszakában derült ki, hogy nem egészen úgy áll a házasságom, mint gondoltam, és akkoriban veszítettem el az édesanyámat is, vagyis megfordult a fejemben, hogy visszaadom a szerepet, de azt éreztem, hogy sem az igazgató Darvasi Ilonával, sem pedig a kollégákkal – többek közt a csodálatos, Kossuth-díjas Pásztor Erzsikével – nem tehetem meg, hogy az én válságom miatt kilépjek a produkcióból. Mindenképpen jó döntést hoztam, mert szeretek egy csapathoz tartozni, és azt hiszem, most, hogy a harmadik bemutatóra készülünk, egy kicsit ide is tartozom. Nagyon társas lény vagyok, és bár ahogy az ember idősödik, egyre kevesebb embert visel el a környezetében, azokra, akik fontosak, szükségem van. Mindenhol jó kapcsolatok alakulnak ki, ahogy a Madáchban is, ahol játszom a Mary Poppinsban, a Macskákban, a Poligamyban és Mamma Mia!-ban. De utazunk a Makrancos Katával és A kaktusz virágával, miközben a Spirit Színházzal próbálom a Csodálatos vagy, Júliát is.
A Charley nénjében ismét megtalált téged a nagyvilági, dögös nő karaktere.
D. E.: Valóban ebből van a legtöbb, de annyira örülök annak, hogy még nagyon sokféle karakterszerepet is játszhatok. Most például az egészen fiatal nőtől az öregasszonyig mindenfélét. Persze azért az nagyon fontos számomra, hogy odafigyeljek a külsőmre. Ráadásul amellett, hogy a televíziós szerepléseimből főleg énekesnőként ismernek, nagyon sok prózai szerepem is van. Rengeteg jó lehetőséget kapok, ez a munka pedig különösen érdekes lesz számomra, hiszen Nyírő Beával, az előadás rendezőjével egy időben jártunk a színművészetire, Győri Péter évfolyamtársam volt, Nádas Gyuri pedig osztálytársam volt egy évig, amíg ki nem lépett, hogy Markossal közös produkciókat csináljanak. Vagyis olyanokkal dolgozhatok együtt most a Turay Ida Színházban, akikkel egy időben kezdtük a pályánkat.