Hamarosan kezdődik a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál
2015. Április 09. /

A héten kezdődik és 2015. április 18-áig tart Budapesten a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. Öt helyszínen 34 nemzet 52 alkotását 8 szekcióba osztva láthatja majd a közönség. A Filmdokk keretében négy erőteljes dokumentumfilm pereg majd.
A CSEND KÉPE kapcsán a nyitónapon, április 10-én a 18:30-kor kezdődő vetítés után Dus Polett zenész, bábművész és Kövecsi Anikó, a Verzió Fesztivál szervezője tart beszélgetést, az Oscar- és BAFTA-díjas CITIZENFOUR apropóján pedig április 17-én a 20 órakor kezdődő vetítés után Maróy Ákos, az Átlátszó.hu társalapítója és Vágvölgyi B. András filmrendező beszélgetnek a Snowden-ügyről. Idén nyolc, női sorsot bemutató film vetekszik a Hullámtörők-díjért. Ehhez kapcsolódóan április 13-án 19:55 órakor lesz fórum.
[kep3]
Az idei Titanicon négy megkerülhetetlen dokumentumfilmet láthat majd a közönség. A CSEND KÉPE (The Look of Silence) című dán-indonéz alkotással Joshua Oppenheimer a 20. Titanicon is nagy érdeklődéstől övezett Az ölés aktusa párdarabját készítette el, most az áldozatok szemszögéből. A filmben egy az indonéz népirtást túlélő férfi szembesül azokkal, akik egykor megölték bátyját. Adi Rukun egy öreg televízión nézi, ahogy a halálosztag egykori tagjai újrajátsszák a gyilkosságot. Később az optikusként dolgozó Adi szemüveglencséket próbál ugyanezekre az emberekre, és közben bűneikről kérdezi őket. A film kapcsán április 10-én, pénteken a 18:30-kor kezdődő vetítés után panelbeszélgetést tart az Uránia moziban Dus Polett zenész, bábművész, az Indonéz Művészeti Akadémia egykori hallgatója és Kövecsi Anikó, a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál szervezője arról, hogyan kutatja és teremti a múltat a dokumentumfilm, s hogy a film hogyan lehet terápiás eszköz.
Idén nyolc, női sorsot bemutató film vetekszik a Hullámtörők-díjért. Ehhez kapcsolódóan a HELYEDBE LÉP (In Her Place) című dél-koreai–kanadai film április 13-án 18 órai vetítése után lesz fórum, melynek keretében Bíró László pszichológus, Gát Anna, az Üvegplafon blog újságírója, Vincze Teréz filmkritikus és Komár Zita doktorandusz beszélgetnek az Uránia moziban női sorsokról s kortárs filmben ábrázolt és a valóságban megtapasztalható női konfliktusokról.
A SZABADÍTÓ KÖTELÉK (On the Bride′s Side) című olasz do­ku­men­tumfilmben egy palesztin költő és egy olasz újságíró találkozik öt palesztinnel és szírrel, akik a háború elől menekültek Európába, és úgy döntenek, segítenek nekik eljutni Svédországba. Hogy ne tartóztassák le őket embercsempészetért, eljátszanak egy esküvőt. Így utaznak négy napon, 3000 km-en át. A Velencei Filmfesztiválon három díjat söpört be az emberi jogokért szót emelő alkotás.
Az OROSZ HARKÁLY (The Russian Woodpecker) című brit filmben a csernobili nukleáris katasztrófát gyerekként átélő ukrán Fedor Alexandrovics nagy horderejű titkot fedez fel és el kell döntenie, kockáztatja-e az életét, ha nyilvánosságra hozza. Fedor összeesküvéselmélete szerint a Csernobil területén álló rejtélyes orosz rádióantenna, a Duga egy multimilliárd dolláros fegyver, és a katasztrófát magasrangú orosz politikusok rendelték meg. A Sundance Filmfesztiválon díjazott doku főhőse Edward Snowdenhez hasonló jelentőségű figura!
Végül Laura Poitras Oscar- és BAFTA-díjas dokumentumfilmje, a CITIZENFOUR apropóján április 17-én a 20 órakor kezdődő vetítés után Maróy Ákos, az Átlátszó.hu társalapítója és Vágvölgyi B. András filmrendező beszélgetnek a Puskin moziban a Snowden-ügyről, s a 9/11 utáni Egyesült Államok és a nyilvánosság aktuális kérdéseiről.
A Titanic teljes programja a http://www.titanicfilmfest.hu oldalon érhető el. 1100 forintos áron már megvásárolhatók a jegyek. Öt vagy több jegy vétele esetén kedvezményes 900 Ft-os áron válthatóak a jegyek.
http://www.facebook.com/titanicfilmfest.