Zarathustra – A Pannon Filharmonikusok bérletsorozata Budapesten
2015. május 19. /

Ha feltesszük az utca emberének a kérdést, vajon mi Wolfgang Amadeus Mozart művészetének titka, a válaszok között szinte biztosan szerepelni fog a dallamosság szó, az a dallamosság, amely – látszólag – a 20. és 21. század műzenéjéből kiveszni látszik. Ezen tendencia ellen sokan

igyekeznek fellépni, például Dubrovay László is, aki legutóbbi mű­vei­ben igyekezett visszafordítani a dallam, a harmónia, a ritmus, a di­na­mi­­ka és a hangszín folyamatos marginalizálódását. Érdekes párhuzam továbbá, hogy az osztrák mester korában a mai hangversenyek elődjét akadémiának hívták – ilyen esemény keretében került bemutatásra a most felcsendülő A-dúr rondó is –, a III. zongoraverseny szerzője pedig egy hasonló nevű, de más jellegű intézmény, a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának elnöke. Richard Strausstól ellenben távol állt mindenféle „akadémizmus”, különösen szimfonikus költeményeiben, mint a Nietzsche nyomán írt Imígyen szóla Za­ra­thust­ra című művében. A bemutató óta eltelt majd’ 120 évben a darab mit sem veszített frissességéből és ezzel együtt népszerűségéből.
A Pannon Filharmonikusok koncertjén közreműködik: Bogányi Gergely zongoraművész, vezényel Christian Schumann

Művészetek Palotája
04. 18., 19.30h